Kiélezett csata várható a szombat délutáni Monaco - Reims találkozón, miután a hercegségbeli klub a dobogó harmadik fokán, míg a Reims igyekszik elérni a nemzetközi kupás helyeket. Egy feltörekvő fiatal szakvezető, aki néhány évvel ezelőtt még a Football Manager világában szerzett elismerést, míg a másik oldalon egy rutinos osztrák edző, aki látványos támadójátékot rakott össze Monacóban.

jan 13. 17:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez + 2,5 gól felett
Unibet
1.85

Reims: Még mindig megéri alkalmazni Will Stillt

A brit szülőkkel rendelkező belga szakember még csak 30 éves, kalandos karrierje pedig a Football Manager nevű játékkal indult. Will Still egészen fiatalon naphosszat játszott az FM-mel, majd 20 évesen úgy döntött, edző lesz a való életben is. Folyamatosan fejlődni akart, tanult és ennek köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán, előfordult, hogy videóelemzőként dolgozott, majd úgy kapott szerepet a francia élvonalban, hogy nem volt meg a megfelelő edzői képesítése. A Reims pedig elkezdett nyerni az irányításával. Az unortodox döntéseinek köszönhetően ez, hiszen a kiscsapat közel sem úgy játszik, ahogyan azt egy kiscsapat tenné.

Minél inkább próbálják kiszélesíteni a pályát, emiatt felzárkóznak a szélsőhátvédek, akik a támadásokat támogatják. A Reims jelenleg az egyik leghatékonyabb focit játszó csapat a topligákat tekintve! A játékrendszer egyik kulcsjátékosa Junya Ito. A 30 éves japán támadó értéke folyamatosan növekszik, mióta Franciaországban játszik. Still rendszerében nincsen kötött posztja, folyamatosan változtatja helyét, megzavarva ezzel az ellenfél védelmét. Ez a támadások egyik kulcsa, míg a másik az, hogy az ellenfél tizenhatosa környékén és azon belül is extra passzokat eszközölnek, keresik a megfelelő helyzetet. 

Védekezésben az elképzelés nem mindig jön be, ugyanis úgy kalkulálnak, hogy hosszabb passzokra és hibára kényszerítsék az ellenfeleket, de van, mikor a rivális jól olvassa, mire készül a Reims. Ez főleg az elmúlt időszakban volt így, de nem szégyen kikapni a Nice - Rennes - Lens trió otthonában. A Reims mérlege ettől függetlenül kiváló idegenben (6. helyen állnak), 12 gólt szereztek, mindezt nagyon hatékony játékkal. Az elmúlt időszakban ugyan becsúsztak vereségek, de összességében egyszer sem játszott rosszul a Reims, ha jobban megnézzük, akkor olyan csapara van Stillnek, amely favoritként azért hozta a sikereket az elmúlt időben, underdogként van gondjuk, főleg idegenben.

Monaco: Heroikus győzelemből meríthetnek erőt

Nagy csatában jutott tovább a Lens ellen a Monaco. Hiába tettek szert hamar kétgólos előnyre, második félidőben egyenlített a Lens, majd jött egy őrült tizenegyespárbaj. Ott már a Lens került hamar előnybe, de a Monaco felállt a padlóról. Ez lökést adhat a bajnoki versenyfutásra a csapatnak. Annak a gárdának, amely jól kezdte a bajnokságot, majd védekezés szempontjából nagyon elfogytak. Adi Hütter végül ebbe a csatába fáradt bele, inkább megpróbál a Monacóval sok lövésből sok gólt elérni, aztán tartsa vele a lépést az ellenfél, ha képes rá. A Monaco bátran támad, igaz, hogy a hátsó alakzatuk kaotikus megoldásokra képes, de eddig sikerült ellensúlyozni a támadófocival a hiányosságokat.

Az ANK és az Ázsia Kupa közbeszól

A Monaco keretéből öt, míg a Reims csapatából négy játékos vesz részt az Afrikai Nemzetek Kupáján. Ez már önmagában sem kevés, ehhez pedig érdemes hozzátenni, hogy Reims kettő, míg a Monaco egy játékost delegál az Ázsia Kupára. A nagyobb gond, hogy ezek közt vannak kulcsjátékosok, mint az említett Junya Ito a Reimsnél, illetve Yunis Abdelhamid (középhátvéd), míg a Monacónál Wilfried Singo (középhátvéd), Ismail Jakobs (balhátvéd) és Takumi Minamino (balszélső). Emellett fontos cserék is kiestek mindkét csapatól, foghíjas keretekkel várják a következő egy hónapot. Ezek alapján mi a gólok piacára fogadnánk a szombati mérkőzésen!

  • AS Monaco - Reims tipp

    Mindkét csapat gólt szerez + 2,5 gól felett
    Unibet
    1.85

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés