Zlatan Ibrahimovic miatt volt jó a Milan, vagy nélküle is Olaszország legjobbjai jelenleg? Mit szól ehhez Cristiano Ronaldo és a Juventus?

2021 jan 6. 20:45 Közvetítés: Unibet

Ez már nem csak Zlatanról szól

Kétségtelen, hogy a svéd leigazolása óriási lökést adott a milánói klubnak, de kellett a sikerekhez Stefano Pioli is, akit csak átmenetileg hoztak a csapathoz, majd náluk ragadt. A játékosok ragaszkodnak hozzá, Pioli pedig élete legjobb formájában van a Milannal. A kényszerszünet óta, mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el (34 mérkőzésen!), de ennél is megdöbbentőbb, hogy mennyi meccsen nem játszott ezek közül Ibrahimovic: pontosan a felén (17 találkozó). 

Amikben nem lépett pályára Zlatan, gyakorlatilag ugyanolyan hatékony volt a Milan, mint vele: 12 győzelem, 5 döntetlen. Igaz, mindössze három nagyobb csapattal találkoztak (Juventus 0:0, Roma 2:0 és Lazio 3:2). Azért is hegyeztük ki ennyire a beharangozó elejét rá, mert a svéd játékos nem léphet pályára a Juventus elleni rangadón. November végén sérült meg Ibrahimovic, vissza szeretett volna térni a derbire, de a csapat orvosai nem adták rá az áldásukat. 

Zlatan Ibrahimovic (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)

Kétségtelen, hogy mostanában kissé izadtságszagúak a Milan sikerei, de nyernek. Van egy kiváló kapusuk, védelem is hiába cserélődik folyton, szisztéma működik. Kessié kiváló, mellette valószínűleg Krunic kezd, aki az egyik gyenge láncszem lehet. Theo Hernández visszatérhet eltiltásából a védelem baloldalára, szükség is van rá. Hernández hátvéd létére képes gólokat szerezni, besegíthet Rafael Leaónak, aki Ibrahimovic kiválásával az egyik gólfelelős. 

Leao jó formában van, de idén még nagy mérkőzésen nem villogott - igaz, tavaly betalált a Juventus elleni győzelem alkalmával -, rajta kívül Calhanoglutól várják a helyzeteket kialakítását, gólpasszokat. A hazaiak ugyanis nem maradhatnak gól nélkül, mert az egyenlő a biztos vereséggel. Hiába van jó formában Donnarumma, valószínűleg egy bekapott góllal számolnia kell a Milannak. 

Ronaldo megoldja egyedül?

A portugál klasszis elkezdte ontani a gólokat, de nem árt megfigyelni egy dolgot: fontosabb meccseken, mindössze két akciógólt szerzett Ronaldo. Ez nem túl sok, mind a kettő jó helyezkedésnek és egy kiváló beadásnak köszönhető. Ilyen nagyobb meccseken szükség van az egyéni villanásokra, szóval több kell a Juventus klasszisától, főleg úgy, hogy nincsen Morata és Alex Sandro. 

Utóbbi kihagyta a szezon rajtját, botladozott is a csapat, de természetesen nem lehet csak Alex Sandro visszatérésének betudni a győzelmeket. A két hiányzóval gyengébb lesz a Juventus, ezt kéne kihasználni a Milannak. Nem lesz egyszerű dolguk, esélyes a büntető opció a mérkőzésen. Mérkőzés játékvezetője az a Massimiliano Irrati lesz, aki a tavalyi szezonban nagyon szeretett büntetőket adni, idén viszont még nem ítélt tizenegyest (2.55). 

Szintén jó opció lehet a mindkét csapat gólt szerez (1.54), de ennyiért túlságosan alacsonynak tartom a szorzót. Maradok az eredeti ötletnél, ami a Milan DNB-vel. Tudom, DNB nem a tökös fogadások terepe, de úgy gondolom, sima 1X-ben sok érték nincsen (1.65), viszont a Milannak hazai pályán kötelező minimum egy pont az ilyen rangadókon, de inkább a győzelem. Kockáztatniuk kell, látszik, hogy nem Ibrán múlik a sikerük, ha bajnokok akarnak lenni, be kell húzniuk az ilyen meccseket, mert a Fiorentina és az Atalanta is meg tudta lepni Ronaldóékat. A Juventus idén az olasz ligában nem nyert fontosabb meccsen. 

  • AC Milan - Juventus tipp

    Milan DNB-vel
    Unibet
    2.32

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Franck Kessie (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)