Mindig várjuk a Bajnokok Ligája sorsolást, hiszen szuperrangadókat akarunk látni, ezért hozták létre a sorozatot, hogy a legjobbak összemérjék erejüket. Idén sikerült ezt kimaxolni - legalábbis először azt gondoltuk -, hiszen Cristiano Ronaldo és Lionel Messi csapatai rögtön a nyolcaddöntőben találkoztak volna, majd inkább sorsoltak egyet újból. Mi most nem ezzel, hanem inkább azzal foglalkozunk, mennyi az esélye, hogy az aktuális "szuperpárharc" győztese nyeri a sorozatot?

Közel 20 év

Ez lesz a 19. szezon zsinórban, amikor a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntőket rendeznek. Mi ezért a 2003/04-es évadtól vizsgáltuk, meddig jutnak el azok a csapatok, akik a nyolcaddöntők szuperrangadóját megnyerik. Ha netalán két hasonló erősségű rangadó volt egy évben, akkor igyekeztünk az akkoriban bajnokságban elfoglalt helyezésük, előző években mutatott nemzetközi kupás szereplésükre, illetve kereteik (edzőik) erősségeire hagyatkozni. Lássuk a medvét!

  • 2003/04: Real Madrid - Bayern München, párharc győztese: Real Madrid, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2004/05: Manchester United - Milan, párharc győztese: Milan, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2005/06: Barcelona - Chelsea, párharc győztese: Barcelona, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2006/07: Liverpool - Barcelona, párharc győztese: Liverpool, kiesésük időpontja: elveszítették a döntőt
  • 2007/08: Liverpool - Inter, párharc győztese: Liverpool, kiesésük időpontja: elődöntő
  • 2008/09: Manchester United - Inter, párharc győztese: Manchester United, kiesésük időpontja: elveszítették a döntőt
  • 2009/10: Inter - Chelsea, párharc győztese: Inter, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2010/11: Bayern München - Inter, párharc győztese: Inter, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2011/12: Milan - Arsenal, párharc győztese: Milan, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2012/13: Real Madrid - Manchester United, párharc győztese: Real Madrid, kiesésük időpontja: elődöntő
  • 2013/14: Barcelona - Manchester City, párharc győztese: Barcelona, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2014/15: Barcelona - Manchester City, párharc győztese: Barcelona, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2015/16: Juventus - Bayern München, párharc győztese: Bayern München, kiesésük időpontja: elődöntő
  • 2016/17: PSG - Barcelona, párharc győztese: Barcelona, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2017/18: Real Madrid - PSG, párharc győztese: Real Madrid, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2018/19: Liverpool - Bayern München, párharc győztese Liverpool, megnyerték a Bajnokok Ligáját abban az évben!
  • 2019/20: Real Madrid - Manchester City, párharc győztese: Manchester City, kiesésük időpontja: negyeddöntő
  • 2020/21: PSG - Barcelona, párharc győztese: PSG, kiesésük időpontja: elődöntő

Vannak vitás pontok, ilyen például a 2005/06-os idény, ahol ugyanígy lehetett volna nevezni a Bayern München - Milan párharcot is, illetve egy évvel később a bajorok csatáját a Real Madrid ellen. Az elmúlt években is voltak még rangadók, amiket nehéz volt kihagyni, de összességében így is kirajzolódott egy minta, amiben a szuperrangadókról továbbjutó csapatok az esetek 30%-ban nyerik meg végül a sorozatot. 

Akkor mely csapatok nyerik a BL-t?

Az, hogy önmagában továbbjut egy csapat a kiemelt figyelemmel kísért derbiről, még nem jelenti azt, hogy automatikusan megnyeri a sorozatot. Ahogyan látható, még azt sem lehet mondani, hogy az esetek többségében ez megtörténik, de akkor mely csapatok nyerik a BL-t? Nézzünk tényeket (továbbra is a 2003/04-es szezontól vizsgáljuk az adatokat):

  • Az esetek 63%-ban nyeri olyan csapat a BL-t, aki első helyen jut tovább a csoportjából
  • A legtöbb alkalommal angol csapatot ejtett ki a nyolcaddöntőben a későbbi győztes (36%)
  • Mindössze egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem top5 ligás klubot kellett búcsúztatnia a végső győztesnek a nyolcaddöntőben (2007-ben a skót Celtic volt a szenvedő fél)
  • Csoport második helyezettje még sosem nyerte meg úgy a BL-t, hogy a nyolcaddöntőben spanyol csapatot ejtsen ki
  • Cristiano Ronaldo még sosem esett ki (vagy veszített fináléban) csapataival az Atlético Madrid ellen, azonban, ha nem az elődöntőben vagy a fináléban találkozott Diego Simeone együttesével (hanem a csoportkörben, nyolcad- vagy negyeddöntőben), akkor nem nyerte meg a BL-t abban az évben. 

Mi következik ezekből? A PSG nem fog BL-t nyerni, ahogyan a Cristiano Ronaldo fémjelezte Manchester United sem. Ha a fentiekből indulunk ki, akkor a Bayern München és a Manchester City kis eséllyel pályázik a végső sikerre, ugyanis nem top5 ligás csapatot kaptak ellenfélül, de a spanyol-elv miatt a Juventus sem rúghat labdába. Ezek azonban nem jelentenek semmit, hiszen hiába a 19 szezon, bármikor előfordulhatnak meglepetések. 

Mindig történnek váratlan események, ilyen volt például tavaly a Chelsea sikere, akik még decemberben az angol bajnokságban a 6-8. hely környékén voltak, majd Tuchel érkezésével BL-t nyertek. Az, hogy valaki első helyen jut tovább egy csoportból, szintén nem jelent semmit. Miért? Azért, mert vannak nehezebb csoportok, ahonnét még a második a hely is felér egy másik csoport első pozíciójával. 

Kapaszkodókat keresünk, ki miért nyerheti meg az adott sorozatot. Ugyanígy történik ez például a válogatott tornák esetében is. A közösségi médiában most olyan posztok terjednek, miszerint 2001-ben Ronaldinho a PSG játékosa lett, 2002-ben világbajnok, Mbappé 2017-ben lett a PSG játékosa, míg 2018-ban világbajnok. Ki lehet találni, mire megy ki a játék: 2021: Messi a PSG játékosa lett, 2022-ben...  (halkan jegyzem meg, hogy Donnarumma, Sergio Ramos, Wijnaldum és Hakimi is ekkor érkezett a csapathoz)

Ezek a tendenciák épp azért vannak, hogy megdőljenek. Cristiano Ronaldo sosem esett még ki az Atléticóval szemben? Lehet épp most jött el az ideje. Lionel Messi vb-t nyerhet a PSG-be igazolásával? Lehet még a csoportból sem jutnak tovább az argentinokkal. Egy viszont biztos: szinte minden évben van egy-két csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, akik meglepetés miatt kerültek oda. Kiejtettek egy nagyobb halat, akiket túlértékeltek. Idén ki lesz az? Manchester City? Bayern München? Chelsea vagy a Juventus? Azonban az is lehet, mindenki érvényesíti a papírformát, hiszen megdőlhet itt is egy tendencia!

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés