José Mourinho Fotó:  A_Lesik / Shutterstock.com

Mourinho északra látogat!

Foci tippek as roma Bodø/Glimt Konferencia Liga

A fenti címmel köszöntette az olvasóit a Bodø/Glimt honlapja a Konferencia Liga sorsolása után, ezzel egyértelműsítve, hogy melyik találkozó lesz a legfontosabb a hat közül. Knutsen mester fiai a továbbjutásra is esélyek, miután két forduló után négy ponttal állnak a második helyen az olaszok mögött. Azonban hazai pályán megtudják nehezíteni a Serie A-s csapat dolgát?

2021 okt 21. 18:45

Vár a műfű!

A Bodø/Glimt (4.50) egyik fegyvere lehet innentől a szokatlan játékkörülmények, amelyek az északi kikötővárosban adottak. Egyrészt az Aspmyra Stadion a tengertől pár száz méterre fekszik, így a szél állandó vendég. Emellett októberben a havas eső és a fagy sem váratlan esemény arrafelé, amire még rájön a műfű is. Ez a három tényező mindenképpen a hazaiak malmára hajtja a vizet, akik többnyire olyan játékosokból állnak, akiknek ezek a normális körülmények, mivel itt nőttek fel. Kevésbé jó hír a bodøi drukkereknek, hogy egyik legnagyobb sztárjuk, Ulrik Saltnes megsérült és már egész évben nem állhat a csapat rendelkezésére. A gólerős középpályás kiesése akár a bajnoki címet is eldöntheti és erre az meccsre is erős kihatással lehet.

Patrick Berg (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)

Nehéz a norvégok szintjét a Serie A-hoz mérni. Kapóra jönne a tavalyi AC Milan elleni Európa Liga selejtező, amikor a San Siróban 3-2-re kikaptak, azonban a játékoskeret azóta átalakult. Saltnes sérült, míg a támadótrió távozott. A többiek maradtak, de azért lehet látni akár hazai szinten is, hogy a pótlások nem sikerültek teljesen - bár a rekordmennyiségű gólszám pótlása alapból lehetetlen is volt. Ettől függetlenül a Pellegrino - Botheim - Solbakken hármas sem gyenge és most azért dupla motiváció lesz bennük. Ők is tudják, hogy ezeken a meccseken lehet a scoutok noteszeibe bekerülni, miután Jeppe Haugét is a fent említett meccs utána vitte el a Milan. Bátor Bodøt várok, akik esetében nagy szükség lesz a helyzetek ügyes kihasználására.

Rangadók között

A Roma (1.73) számára ez már egy kevésbé várt túra lehet. Tényleg rossz idő várható a meccsen és két olyan meccs között vannak, amelyek között ennek a meccsnek a fontossága kicsit eltörpülhet és így Mourinho is játszhat a kezdő kialakításával. A Roma a hétvégén a Juventustól szenvedett vereséget, míg vasárnap fogadják a listavezető Napolit. Emellett a Konferencia Liga csoportjukat vezetik eddig hibátlanul, tehát a pihentetés beleférhet és szerintem a portugál mestertől egy kifejezetten buta lépés lenne, ha ezzel nem élne.

A fentiek tükrében egyik legjobb ötletem, hogy minél gyorsabban megtegyük a Bodø győzelmét vagy pontszerzését, majd várjuk ahogy a jelenlegi szorzók esnek hazai oldalon. Legkésőbb a kezdők kijelölése után ki is lehet venni a profitot, így viszonylag kis kockázattal jön egy kis hozam. A többi pre-match bet illetve a gólok száma lehet érdekes, akár overben (2,5-es határban 1.73), akár BTTS tekintetében (1.68). Knutsen mester nem hiszem, hogy visszafogná a fiait, így a bunkerfoci kizárható a hazaiak részéről, míg a Roma esetében láthattuk, hogy egy gyengébb csapatnak egymaguk is képesek egy overnyi gólt lőni. Éppen ezért az előbbi opció mellett tenném le a voksomat.

  • Bodø/Glimt - Roma tipp

    2,5 gól over
    Unibet
    1.73

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: A_Lesik / Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Konferencia Liga 2021/22

SPF Előzetes hozzászólt
2022 máj 22. 19:58
Mourinho rekordra pályázik

Valószínűleg nem ezt a döntőt várták, de a holland csapatot nem érdekelte, hogy mely klubok a favoritok a harmadik számú kupasorozatban.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2022 máj 2. 17:29
Melyik klubnak megy a kukába a teljes szezonja?

Mourinho újabb kupagyőzelem már nem is lenne meglepetés? Olvasd tovább

SPF Infó hozzászólt
2022 márc 16. 19:07
AZ Alkmaar - Bodø/Glimt   (csütörtök, március 17., 18:45CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten
 
Amahl Pellegrino gólt szerez  3.75

Jesper Karlsson gólt szerez  2.75
 
Ola Solbakken gólt szerez 4.00

Vangelis Pavlidis szerzi az első gólt  5.75

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón

Még több Foci