Rafael Nadal felszabadultan játszhat, ugyanis szinte biztosan világelsőként zárja az év végét, ami neki hatalmas elégtétel az elmúlt évek után. Vajon sikerül újra nyernie a China Openen 2005 után? Jó esélye van rá, hiszen már az elődöntőnél jár, ahol Grigor Dimitrov lesz az ellenfele. Tokióban is zajlanak a küzdelmek, a negyeddöntők a favoritok sikereivel zárultak, de vajon mi várható a legjobb négy között? 

Halad a spanyol henger

Eléggé gyakori vendég Pekingben Rafael Nadal. Többször jutott már döntőbe ezen az 500-as tornán, de legutoljára csak 2005-ben tudott nyerni, amikor még korántsem volt ekkora rangja a kínai versenynek. Annak ellenére, hogy kemény borítás, nem éppen gyors a torna, ami nagyon fekszik a spanyolnak. Nincs akkora előnye a nagy szervásoknak, mint egy gyorsabb kemény pályán. Ezt használta ki Nadal a negyeddöntőben John Isner ellen. Nem kezdődött jól a tornája, meccslabdát hárítva jutott tovább Pouille ellen, Khachanov ellen két szettben nyert, de igazán Isner ellen lendült formába. Több szép elütése is volt a szervái után agresszívan a hálóhoz fellépő amerikai ellen, illetve párszor át is emelte őt. Tegyük azért hozzá, hogy ezt a meccset főleg az első szettben bukta el Isner, aki a második szervák után alig tudott pontot nyerni. A spanyol tehát már ott van a legjobb négy között, ahol Grigor Dimitrov lesz az ellenfele. Az a Dimitrov, aki tavaly kiejtette őt a legjobb nyolc között. Eljött tehát a visszavágó ideje, Nadalnak pozitív ellene a mérlege, hiszen a nyolc győzelmére csak ez a pekingi vereség jut a bolgár ellen. Elnézve Dimitrov útját az elődöntőig, jóval nehezebb dolga volt papíron. Csak a Del Potro elleni meccsét láttam, ahol az argentínnak mintha nem esett volna jól játszani. Hiába breakelte Dimitrovot többször is, rendre elszórakozta az előnyöket. Ebből húzott hasznot a bolgár, de erre nem appelálhat Nadal ellen. 

A spanyol ugyanis nagyon komolyan vette az Isner elleni találkozót, látszott rajta, hogy itt csak ő nyerhet. Végig motivált és koncentált volt. Már pedig, ha így lép pályára, akkor Dimitrovnak nagyon nehéz dolga lesz. Hiába a hosszabb labdamenetek, Nadal szinte mindent elér, a bolgártól extra játék kéne, ami ezen a tornán nem volt rá jellemző. 1.28-ért sok érték nincsen a spanyol sikerében, de talán egy 2-0-a (1.72) már jobban játszható. 

Elhúzódik?

Kicsit azért meglepett, hogy a shenzheni menetelése után, David Goffin újra elődöntőt játszhat, ráadásul 10 nap belül már a másodikat. Október elsején 250-es tornát nyert Kínában, majd ment is a Japán fővárosba. Nem sok pihenőnapja volt, de kisebb megingásokat leszámítva eddig nem sok jele van a fáradtságnak. Tegyük persze hozzá, hogy neki volt egy kis kihagyása sérülés miatt, így nem véletlen, hogy a szezon második felére megint elkapta a fonalat. A gyors tokiói pályán arra számítottam, hogy majd Feliciano Lopez megtréfálja őt, de a spanyol nem bírt vele, ellenben Ebden három szettre kényszerítette őt. Gasquet-val játszott a negyeddöntőben, a bukik szerint sem Goffin volt a favorit, de ez nem zavarta a belgát. Már a meccs elejétől kezdve nagyon éles volt, a kétkezes fonákjai nagyon erősek és pontosak voltak, alapvonalról szinte verhetetlen volt. A francia fejben fel is adta hamar ezt a találkozót, így sima 2-0-al jutott elődöntőbe Goffin.

David Goffin 007

David Goffin (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Az argentín Diego Schwartzman lesz az ellenfele, aki főleg ősszel van elemében. Régebben ekkor nyerte a Challenger tornákat, tavaly pedig döntőzött fedett pályán októberben. Egy nagyon kellemetlen ellenfélről beszélünk vele kapcsolatban, aki annak ellenére, hogy dél-amerikai, simán megél keményebb és gyorsabb borításon is. Szervája rendben van, fogadóként is nagyon veszélyes. Emberére akadt tehát Goffin. Hosszabb labdamenetekre számítok a gyors pálya ellenére is, mivel egyik fiú sem rest futni a labdák után, erős az alapvonali játékuk. Elmúlt két évben kétszer játszottak egymással, mindkétszer kemény borításon, ahol három szettre kényszerültek. Egyszer Goffint nyert 2-1-re, egyszer pedig Schwartzman. Azért a belgában ott lehet egy kis fáradtság nagy menetelések közepette, amit a friss argentín egy szett erejéig ki is használhat. Jó opció lehet tehát az over, játékokra 22,5 a határ (1.90), míg szetteknél a három játszma 2.37-es szorzót ad. 

  • ATP Tokyo tipp

    Goffin - Schwartzman: 2,5 szett felett

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés