A Jeonbuk ugyan két sikerrel kezdett, de könnyedén lehetett volna ez két vereség is. Közel sem olyan magabiztos a címvédő, mint az elmúlt években. 

Jeonbuk - Daegu

Ha nagy nehezen is, de a holland óriás, Lars Veldwijk megszerezte első gólját a K League 1-ben. A Jeonbuk csatárától sokat várnak idén, hiszen magasságával és testfelépítésével komoly fejtörést okozhat a dél-koreai hátvédeknek. A Jeonbuk egyelőre nem játszik címvédőhöz méltón, két nehézkes győzelem mindössze, ahol nüanszokon múlott, hogy ne kapjanak ki. 

A Busan otthonában megkapták a bajnoknak "járó" hosszabbítást 1-1-es állásnál. Az említett Veldwijk szerezte a győztes gólt, de érződött, hogy rá próbálják kihegyezni a támadást. Lebírkózta a védőjét, majd ellőtte a kapus lábai között a labdát. Ennél jóval több kéne a Jeonbuktól, mert hiába a két siker, most egy jóval komolyabb ellenfél érkezik a Jeonju világbajnoki stadionba. 

A Daegu első két mérkőzésén szinte ugyanolyan felállásban játszott, mindkét mérkőzésükben ott volt a győzelem lehetősége, de nem tudtak élni vele. Támadásban egyelőre súlytalanok, Dejan Damjanovic beállítása adott egy kis lökést nekik. Kim Dae-won sebessége viszont gondot okozhat a Jeonbuk védelmének. A címvédő nem "érinthetetlen", sebezhetőek, minden azon múlik a Daegu szempontjából, mikor vetik be Damjanovicot, aki kis szerencsével még a mérkőzést is eldöntheti. A Daegu már tavaly is legyőzte idegenben a Jeonbuk együttesét, illetve az elmúlt szezon elején is kapott egy meglepő pofont a címvédő, most is lehetőség nyílik erre. 

Borítókép: Fotó: wavebreakmedia/Shutterstock.com

1. gólszerző győztesre/helyre

Fogadjon a bet365 1. gólszerző Győztesre/Helyre piacán bármely mérkőzésen, és ha játékosa bármikor gólt szerez a mérkőzés folyamán, a bet365 fizet Önnek!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Jeonbuk Motors - Daegu Tipp

    Daegu DNB-vel
    3.75 Bet365