A Benfica és a Juventus is a soron következő fontos BL-meccs miatt, pénteken játszotta le az aktuális bajnokiját, hogy több idejük legyen pihenni a keddi találkozó előtt. A Juventus számára az a tét, hogy egyáltalán legyen valamilyen tavaszi nemzetközi kupameccsük. 

2022 okt 25. 21:00
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Bet365
1.75

Javuló tendencia az olaszoknál?

Az Empoli ellen elért négygólos siker után, érdemes volt elolvasni Allegri mester nyilatkozatát. A Juventus trénere az alábbiakat mondta:

Most már egyre inkább csapat benyomását keltjük. Jól kezdtük a szezont, aztán egy hetet teljesen elrontottunk, s most ez tart vissza minket a bajnokságban, szóval le kell dolgoznunk ezt a hátrányt.

Olyan érzése van az embernek, mintha Allegri egy álomvilágban élne, hiszen az Empoli elleni siker nem olyan, mintha a PSG-t verték volna 4-0-ra, de még csak egy Lazio elleni győzelemhez sem fogható, ez kötelező volt, az lett volna csoda, ha csak 1-0-ra nyernek. Ha az olasz szakember és a játékosai ezt gondolják, akkor ott viszont komoly baj van, mert nem látják, mik a valós problémák a kerettel és a játékkal. 

Leandro Paredes sérülés miatt kihagyja a Benfica elleni meccset. (Fotó: cristiano barni/Shutterstock.com)

A Juventus játéka nem javul, csak gyengébb csapattal játszottak, erre pedig rávilágíthat a Benfica elleni találkozó. A portugálok ugyanis valós felmérőt nyertek az ősi rivális Portóval szemben. Érdemes megvizsgálni, hogyan játszott Párizsban és a hazai rangadón a Benfica idegenben. A PSG-vel szemben teljesen átengedték a területet, de így is 1-1-re voltak képesek, míg a Porto ellenében többségében kontrolláltak. 

A találkozót ugyan a Porto kezdte jobban egy kiváló fejessel, amit hatalmas bravúrra védett a Benfica kapusa. Innentól a vendégek vették át az irányítást, próbáltak megbontani hosszú keresztlabdákkal a portóiak védelmét, miközben a hazaiak rendkívül durván játszottak, aminek meglett az eredménye: a 27. percre emberhátrányba kerültek. Innentől már abszolút a Benfica akarata érvényesült. 

A portugálok sem sebezhetetlenek

A Porto otthonában elért sikert egy dologra rávilágított: a Benfica is verhető. A Porto még a kiállítás után is zavarba tudta hozni a lisszaboniakat, védelemben akadtak gondok. Ugyan a vendégek irányították a meccset, de nagy nehézségek árán tudta nyerni. Ebbe kapaszkodhat a Juventus, de azt is meg kell érteniük a játékosok, hogy ennél jóval több kell, mint amit mostanában nyújtottak. 

Ez nem az Empoli, itt nem lehet alibizni, várni, hogy majd az ellenfél kiegyenlít, nem adhatnak lehetőséget a hazaiaknak. Ez viszont 55-60%-os portugál labdabirtoklás mellett kivitelezhetetlen lesz. A Juventus védelme ugyanis annyira nem stabil, hogy egy ilyen meccset kapott gól nélkül lehozzon. Ha jobban megnézzük, szinte minden komolyabb csapattól kaptak gólt. Az sem segíti őket, hogy Allegri erőlteti a 3-5-2-es felállást, ami elleni a Benfica keresztlabdái tökéletesek. 

Az viszont az olaszok részéről nem fér bele, hogy ne szerezzenek minimum egy gólt. Ez akár még az Európa-liga szereplésükbe is kerülhet, mert a Maccabi nagyon jön fel. Emiatt leginkább a mindkét csapat gólt szerez opcióban látjuk az értéket, bár, nem rossz megoldás az olasz csapat szimpatizánsainak a Juventus pontszerzés, talán tényleg lökést adott nekik ez a pénteki bajnoki siker (Juventus vagy döntetlen: 1.90). 

  • Benfica - Juventus tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Bet365
    1.75

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Dusan Vlahovic (Fotó: cristiano barni/Shutterstock.com)