A magyar élvonalbeli bajnokság 9. fordulójában a Mezőkövesd Felcsútra látogat, és a legbiztosabb tippet ezen a találkozón szemeltem ki. A vendégek négy kulcsjátékos nélkül lépnek majd pályára, a Puskás Akadémia viszont egyre jobb formába lendült.

Jó formában az „akadémisták”

Ahogyan az várható volt, a gyenge rajt után elmozdult a kiesőhelyekről Pinyő csapata, és már a felsőházból várhatják a szombati találkozót. Zsinórban három győzelemnél tartanak (2-1 a Balmazújváros, 1-5 a Haladás és 1-3 az Újpest ellen), így a legutóbbi négy kört vizsgálva már övék a Videoton mögött a második legjobb mérleg. Egyáltalán nem meglepő ez a menetelés, friss feljutóként is a bajnokság harmadik legerősebb keretéről beszélhetünk, de nyilván idő kell ahhoz, hogy ennyi új játékos (a transfermarkt szerint 24-en érkeztek, de ebből heten kölcsönből jöttek vissza, és már továbbálltak) összerázódjon. Nagyon hasonlít ez a sztori Pinyő tavalyi kalandjához: a rossz kezdés után Mezőkövesdből egy rendkívül erős csapatot kreált, sok új játékossal, és pont az első válogatott szünet után állt össze a csapat, és kezdtek jönni az eredmények.

Josip Knezevic Puskás 001

Josip Knezevic. Fotó: MLSZ.hu

Külön kiemelném Knezevicet, aki meccseket dönt el – utolsó három meccsén öt gólja mellett két gólpasszt is kiosztott, ezzel a teljesítménnyel pedig a nálam már a legjobbak közt említhetjük, Lanzafame, Gera és Lazovic képes egyedül ennyire befolyásolni a mérkőzéseket. A szünetben még érkezett az albán válogatott Latifi (stabil kezdő volt a play-offban a Dinamo Zagrebet kiejtő Skenderbeuban, a biztos EL-szereplést hagyta ott az Aakdémia kedvéért, egymillió €-t fizettek érte), és a horvát válogatott Perosevic, aki Eszékről érkezett. Ez a két játékos a klub két legértékesebb focistája, ha őket is sikerül beépíteni…

A Mezőkövesd kiesőjelölt

A vendégek célja csak a bennmaradás kiharcolása lehet, ez már a nyári átigazolási időszakban egyértelművé válhatott mindenki számára. Kulcsjátékosok távoztak (többek közt Molnár, Diallo, Kink, Egerszegi, stb.), és az erősítés nem sikerült valami jól. Magyar vagy külföldi alacsonyabb osztályú focisták érkeztek, talán Novák, Pillár, Koszta és Vadnai nevét emelhetjük ki, az egyetlen igazi nagyobb fogás Keita volt, aki a görög élvonalban volt stabil kezdő. A bajnokságot kiválóan kezdték (1-2 a Loki és 32 a Paks ellen), hat ponttal vezették is a tabellát, aztán jött a kijózanító pofon a Groupamában – az a Fradi mosta le őket a pályáról, ami ebben a szezonban nagyon szenved. Jelenleg hat meccses a Mezőkövesd nyeretlenségi szériája, és ebből csak kettő döntetlen (1-1 a Vasas „otthonában”, és 2-2 a Balmazújváros ellen).

Szalai Attila Mezőkövesd 001

Szalai Attila. Fotó: MLSZ.hu

Még nagyobb probléma, hogy kulcsjátékosok hiányoznak majd: Keita eltiltott, Gohér és Pillár sérült (az InStat adatok szerint ez a három játékos a négy legjobb közé tartozik), rajtuk kívül Csirmaz is problémákkal küszködött, ami azért probléma, mert nincsen más jobb oldali középpályás a keretben. A Balmaz ellen már látszódtak a kereten belüli problémák, az irányító Strestik volt a csatár, a jobb oldali védő Farkas pedig egy sorral feljebb játszott. Egy ki érdekesség: a Mezőkövesd az egyetlen csapat, amely még nem lőtt gólt az első félidőben.

Hazai győzelmet várok

A Puskás Akadémia minden egyes poszton jobb játékossal rendelkezik, és a hármas győzelmi szériából leszűrhető, hogy egyre jobban összeérik a csapat. A két új igazolással pedig még komolyabb kerettel rendelkeznek, a dobogó abszolút reális cél számukra. A Mezőkövesd a kiesés elkerüléséért küzd, a tavaly épphogy bennmaradt csapat még gyengébb lett, ráadásul négy kezdő hiányzik majd. A sima hazai siker papíron 1.70-et fizet, neten az Unibet 1.68-as kínálata tűnik a legmagasabbnak. Talán érdemes nagyobb oddsért az 1.91-ért a -0.75-ös hendit megpróbálni, ami minimum kétgólos sikernél teljes nyertes. Nekem nagyobb téttel ment a hazai győzelem.

  • NB1 tipp

    Puskás - Mezőkövesd: Puskás

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés