A válogatott meseszerű horvátok elleni győzelme után visszaszállunk a földre, és a hazai bajnokságra tereljük figyelmünket, szombaton már a 26. fordulóval folytatódik az NB1. A mostani találkozókkal együtt mindössze nyolc meccse maradt a csapatoknak, hogy bizonyítsanak szurkolóiknak és minél több pontot gyűjtsenek. Szüksége is lenne a pontokra a kiesés ellen küzdő Diósgyőr-Kisvárda duónak is, akik két fővárosi csapattal, az MTK-val és a Fradival találkoznak. Alábbi előzetesünkben ezen meccsek esélyeit latolgatjuk.

MTK - Diósgyőr

Meglepő döntést hoztak az MTK (1.75) vezetői a Fradi (1-3) elleni vereség után: elküldték az addigi vezetőedzőt, Feczkó Tamást. A tar szakember 2017 tavaszán a feljutást ünnepelte a Balmazújváros trénereként, azonban a kékek hívását nem tudta visszautasítani. Érdekes hogy ők épp akkor estek ki az élvonalból. Maradt tehát "másodosztályú" az edző, de az MTK filozófiáját teljes mértékben megtestesítette. Fiatalokból álló csapata a legtöbb gólt szerezve utcahosszal nyerte meg az NB2-őt. Az eredményesség mellett a régi MTK stílust is próbálta megjeleníteni a pályán, rövid passzos játékához a legmagasabb osztályban is ragaszkodott. Az ősz jól is sikerült, a hatodik helyen zártak mindössze három pontra a dobogótól. Bár sokan az idény előtt kieső helyekre várták Bognárékat, de ekkor semmi nem utalt arra, hogy izzadságszagú lehet a szezon vége. Tavasszal azonban nem jöttek az eredmények, és hat meccsen szerzett négy pont után leváltották Feczkót. Az érkező Lucsánszky Tamás sem ismeretlen a magyar foci kedvelőinek. Az 52 éves szakember 2014-ben feljuttatta az élvonalba a Nyíregyházát, most azonban a Fradi U19-es csapatát hagyta ott az MTK kedvéért - nyilatkozata szerint régi szurkolója a csapatnak, és egy álma vált valóra. Ez az álom azonban könnyen rémálommá is alakulhat, ha kiesnek. Igen kell a kiesésről beszélni, mert mindössze hat ponttal előzik meg a vonal alatti Kisvárdát. Az új seprű első meccsén fecsúti vereséggel debütált. Bár komikus és vitatható gólok voltak mindkét oldalon, de figyelemre méltó, hogy szinte az összes statisztikai adatban alul maradtak riválisukkal szemben: kevesebbet birtokolták a labdát (46%), passzoltak, lőttek kapura, kevesebb szögletet harcoltak ki és a párharcokat is kevesebb százalékban nyerték meg. Ennek ellenére azt nyilatkozta, hogy jó a hangulat  és jól telt a válogatott szünet. Hozzátette, hogy szombaton fontos lesz, hogy szervezettek legyenek, mert így érhetnek el győzelmet egy közvetlen rivális ellen. Kérdés azonban, hogy a játékosok mennyire tudták ilyen rövid idő alatt a mester által megálmodott játékot, mozgásokat elsajátítani.

A Diósgyőr (4.50) az idei szezonban a jég szélén táncol. Már tavaly is csak az utolsó fordulóban sikerült kiharcolniuk a bennmaradást, de a tulajdonos kijelentette, hogy bármi történik, az idei szezonban végig Fernando irányítja a csapatot. Jól jött a borsodban is a válogatott szünet, mert bár az UTE (5-0) és a Fradi (5-0) elleni megalázó vereség után sikerült otthon tartani a pontokat a Puskás (1-0) ellen, de Debrecenben (1-0) ismét kikaptak. Most azonban olyan sorozatra következik számukra, ahol megalapozhatják a bennmaradást. A fővárosi kirándulás után érkezik a Hali majd mennek Kisvárdára, de az utána következő Paks és a Mezőkövesd ellen is lehet keresni valójuk Bacsáéknak. Egyik meccs se lesz könnyű, de mivel közvetlen riválisokról van szó minden pont duplán számít. Lucsánszky nyilatkozata után elgondolkodtató az under (2.08) szorzója is, de mi mégis úgy gondoljuk a a szombati találkozó megadhatja a lendületet a folytatásra, és a vendég pontszerzés magasabb oddsát választjuk (2.10).

Kisvárda - FTC

Pár szót ejtsünk a másik kiesés ellen küzdő csapatról, a Kisvárdáról (6.50) is. A várkertiek hét veretlen meccs után az utolsó három körben kétszer betliztek. Az előző Fradi (2-0) elleni meccs óta majd egy teljes kört lejátszottak úgy, hogy mindössze a Vidi és az UTE ellen maradtak pont nélkül. A megszerzett 16 egység mégis csak arra volt elég, hogy két ponttal tapadjanak a Diósgyőrre. Azonban a mutatott teljesítmény mégis arra jó kiindulási alap lehet, hogy a bajnokság utolsó etapjára erőt adjon. Na de nem a szombati Fradi (1.45) elleni meccsre. A hírek szerint a játékosok között egy vírus terjeng, ami miatt többen láz miatt nem is tudtak edzeni sem. Kérdés, hogy ez mennyire lesz hatással a kezdő csapat összeállításakor. Bárki is lépjen pályára a bajnoki címre törő zöldek ellen, a cséká Lucas bizakodó és feldobja a telt házas mérkőzés. Azzal azonban mindenki tisztában van, hogy minőségi különbség van a felek között. A legutóbbi találkozásukkor a Magyar Kupa visszavágóján remiztek (1-1) a Várkerti Stadionban, de a bajnokságban mindkétszer 2-0-ás Fradi siker született. A szorzókat tekintve egy ázsiai hendis vendég győzelemben lehet fantázia (-1AH 1.775)

Tenisz gyűjtő bónusz

Nyerjen akár 50%-kal többet gyűjtőivel. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • MTK - Diósgyőr, X2
    2.10 Bet365
  • Kisvárda - FTC , FTC -1AH
    1.77 Bet365