Szűk három héttel az idei bajnokság vége előtt óriási izgalmak várhatók a tabella hátsó felében! A Haladás-Diósgyőr-Kisvárda triónak itt már minden pont életmentő jelentősségel bír, azonban érdemes megjegyezni, hogy akár még a Puskás-Paks-MTK hármas is befürödhet! Az bizonyos, hogy az aktuális forduló legnagyobb téttel bíró mérkőzése ebben a tekintetben a Haladás-Paks összecsapás lehet!

Sok hűhó semmiért?

Valószínűleg a hajukat tépik a szombathelyi szurkolók, hogy a csapat a szezon kétharmadát átaludta, aztán mikor már szabályosan lángokban áll felettük a ház, akkor kezdenek őrült hajszába az NB1-es tagság megtartásáért. A Hali feltámadása kísértetiesen hasonlít a Siófok jópár évvel ezelőtti agóniájára, amikor is a Balaton-partiak hatalmas lemaradásból visszakapaszkodva majdnem kivívták a bennmaradást. Horváth Károly csapata akkor az utolsó fordulóban vérzett el. Kérdés, most vajon Horváth Ferencéknek lesz-e majd még tétje 33. játéknapnak?

Tovább harcol a Haladás, vagy szombaton véglegesen padlóra kerül a klub?  (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Könnyen lehet, hogy a vasiak álmai már ebben a fordulóban elszállnak, ha nem nyernek, s a Kisvárda és a Diósgyőr pontokat szerez a Debrecen és a Vidi ellen. Azonban Király Gáboréknak elsősorban a vendégségbe érkező Paksra kell koncentrálniuk. A tolnai megyeiek bődületesen rossz periódust futottak tavasszal, olyannyira, hogy a 2006 óta NB1-es tagsággal rendelkező tolnaiakat komolyan megütötte a kiesés szele. Mindössze négy ponttal mennek a Diósgyőr előtt, s az MTK elleni múlt fordulós siker (1:0) után egy ország hallotta, hogy sóhajtanak fel átmenetileg a zöld-fehér klubnál. Tehát nem csak a Haladás szempontjából bír óriási jelentőséggel a mérkőzés, hanem a Paks (3.15) szempontjából is! A vasiaknak fordulók óta menekülnek a győzelembe, aminek köszönhetően az elmúlt fordulók alapján a bajnokság második legjobb formában lévő csapatának számítanak Jurij Habovdáék. Véleményünk szerint feszültséggel teli összecsapást fog hozni a két zöld-fehér klub meccse, ahol a döntetlen egyik félnek sem kedvez igazán. A Paks még fogadja a Kisvárdát, illetve Debrecenbe megy, amely csörték megintcsak nem lesznek könnyed szombat délutáni lötyögések, míg a Haladás (2.20) a Mezőkövesddel és egy utolsó fordulóban már motiválatlan Vidivel néz majd szembe.

Pénzvisszatérítés büntetők esetén


Fogadj az Unibeten a Premier League mérkőzéseire és ha vesztes lesz szelvényed, de a meccsen büntetőt ítéltek, téted visszatérítik maximum 30 000Ft értékben.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Fogadási szempontból úgy véljük, hogy ez a meccs vélhetően nem lesz 0:0. A Haladás kezdettől fogva menni fog előre ez bizonyos. A nagy akarásból pedig jó iramú mérkőzés kerekedhet, ahol mindkét csapat oldalán eshet egy-egy dugó (1.91). Sőt, látva a Haladás masszív otthoni teljesítményét, akár még a 2.5 over sem egy elrugaszkodott ötlet egész szép szorzóért cserébe (2.18). Paks pedig nem engedheti meg magának, hogy a sereghajtó ellen ismételten ne találjon be idegenben!

Öngólt lőtt az MTK?

Egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy nagy hiba volt tavasszal felállítani a kispadról Feczkó Tamást. Az újonc kék-fehér egyesület ősszel még a dobogó közelében tanyázott, aztán a szezon második felére elfogyott a lendület, s szépen csúsztak lefelé a tabellán. A vezetőség ekkor a váltás mellett döntött, s Lucsánszky Tamást ültették le a padra, viszont a folyamatot nem sikerült az újonnan kinevezett edzőnek megakadályoznia, sőt! Jelenleg ott tartunk, hogy ha nem figyelnek oda a Hungária körúton, akár még ők is kipottyanhatnak! Az aktuális fordulóban pedig egy nem éppen könnyű ellenfelet látnak vendégül a Mezőkövesd (3.70) személyében.

Feczkó Tamás nélkül még komolyabb gödörbe került az MTK (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Bevalljuk őszintén mi a Matyóktól tavasszal picivel többet vártunk. Kuttor Attila vezetésével elég ügyes spílereket - Drazic, Molnár, Cseri egy időben Koszta is lőtte a dugókat - felvonultató támadószekcióval rendelkeznek, s amolyan meglepetéscsapatként a dobogó környékére vártuk őket. Ez nem jött össze, viszont azt hűen bizonyították, hogy bárkivel képesek felvenni a harcot az élvonalban. A fejlődés tavalyhoz képest látványos: míg előző szezonban a kiesés ellen menekültek, idén inkább a felsőház környékét ostromolták. Legnagyobb problémájuk, hogy idegenben nem igazán megy a csapat szekere. Sorra jönnek a túrákon a blamák. De talán most jó esélyük kínálkozhat, hogy ezt a borzalmas sorozatot megszakítsák, s legalább pontot tudjanak rabolni a hazai pályán is szenvedő MTK-tól, akiket a bukik kissé indokolatlanul felülértékelnek (1.91). Mindezt mi kihasználhatjuk a Mezőkövesd oldalán akár egy dupla esélyes fogadással egész korrekt szorzón (1.79).

A beharangozóban feltüntetett szorzók az Unibet fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 05. 03. 14:40 (CET)

Borítókép: Michael Rabusic (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

0:0 - pénzvisszafizetés

Visszafizetés válogatott piacokon, 0:0 esetén. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org