Az idei esztendő utolsó fordulója vár az NB1 csapataira. A hírek szerint nemcsak egymással, hanem a téli időjárással is meg kell küzdeniük a csapatoknak. A sorsolás furcsasága, hogy két rangadóval zárul az ősz: Honvéd - Újpest szombat, Vidi - FTC vasárnap este.

Kifacsart fehérváriak

Hosszú volt az őszi szezon a Vidi (3.20) számára. Már július elején BL találkozó várt rájuk Luxemburgban. Ezt még hét BL selejtező és hat EL csoportmérkőzés követte tizenhét bajnoki és három MK találkozón kívül. Csütörtökön azonban véget ért a nemzetközi szereplés, így teljes erővel a hazai frontra koncentrálhatnak. A fehérváriak célja az volt, hogy minél kevesebb ponttal legyenek lemaradva az éllovastól, mire véget ér az európai kaland. Ez jelen esetben nyolc pontot jelent, amiből már vasárnap szeretnének ledolgozni hármat. Bár hosszú a kispad, de ahogy Juhász Roli is nyilatkozta: az őszt szinte ugyanazok a játékosok játszották végig, kevesebbet rotált Nikolic. A hazai szinten minőségi nyári igazolások után arra számíthattunk, hogy a többségében fiatal újoncok több lehetőséget kapnak. Ez azonban inkább csak a Magyar Kupára volt igaz, a bajnokikon maradt a megszokott keret. Most is szükség lesz a legerősebb csapatra, azonban kérdéses, hogy ezek után milyen állapotban vannak Fioláék.

Böde nélkül

A Fradi (2.35) nyári EL kalandja nem volt olyan hosszú, már az első körben véget ért. Nem sokkal később Doll helyett érkezett Rebrov, és egy kicsit más irányt is vett a hajó. De nem a bajnoki eredményeket tekintve, mert azok továbbra is jöttek. Még mindig az első helyen állnak, de a csapat játéka az, ami lassan megváltozott. A gépies német monoton foci után egy pörgősebb, hajtósabb oroszos stílust próbálnak megjeleníteni a pályán. Bödét a héten kirakták a keretből arra hivatkozva, hogy múlt heti lecserélése után megsértette a mestert. Többen azt gyanítják, hogy a háttérben az áll, hogy nem illik Rebrov elképzeléseibe. Nem tudni, hogy ez a konfliktus milyen hatással lesz a csapat vasárnapi teljesítményére. Ha a formákból indulunk ki, akkor a döntetlenben (3.20) lehet fantázia, de a gólok tekintetében is izgalmas nézelődni. Este nyolc után kezdődik a meccs, így a hétvégi várható havazás miatt rossz állapotban lehet a pálya, ezért kevés gólra számítunk (1.76).

Böde Dániel (b). MTI/Kovács Tamás

Supka visszatérne a jó útra

Az utóbbi hetekben csendesedtek a tulajdonos váltással kapcsolatos hírek Kispesten. De ha a Honvédról (3.00) volt szó, akkor még mindig parázs történések miatt: előbb a Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpont ünnepélyes átadására nem engedték be az utóbbi idők egyik legnagyobb játékosát, majd pedig a szintén egykori bálvány, Kovács Kálmán patkányozásával volt tele a média. Ezek nem számítanak olyan eseményeknek, melyek a csapat teljesítményére közvetlenül kihatással lennének. Ennek ellenére az utóbbi időben mégsem szerepelnek úgy, ahogy az ősz elején. Még mindig a dobogó alsó fokán állnak, de november harmadikáig kell visszamenni, hogy győztes bajnokit találjuk. Akkor Kisvárdán gyűjtötték be a mindhárom pontot, de azóta négy bajnokin mindössze két pontot szereztek. Előbb Pakson (0-0), majd otthon a Mezőkövesd (1-1) ellen remiztek, ezután Fehérváron és Debrecenben is 2-0-ra kaptak ki. Meglepő, hogy mind a négy találkozón többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, de mégsem voltak hatékonyak a befejezéseknél. Supka mester szerint szombaton akkor térnek vissza a jó útra, ha ismét agresszíven játszanak, és a labdaszerzések után gyorsan a kapu elé érkeznek. Hiába érkeznek, ha nincs aki pontosan be tudná fejezni az akciót. Danilo úgy házi gólkirály, hogy augusztus óta mindössze egy gólt szerzett, a Liverpoolt is megjárt N'Gog csak kétszer talált a kapuba, míg a szezon közben igazolt Tischler bajnokin nem szerzett gólt!

OTP Bank Liga Tippjáték (Nyeremény: 3 000 Forint Unibetes bónusz)

Melyik az Újpest igazi arca?

Az utóbbi hetekben két arcát mutatta az Újpest(2.55). A szurkolók már Vignjevic távozását követelték a kaposvári (0-1) Magyar Kupából való kiesés után, de pár nappal később simán két vállra fektették a Vidit (2-0). A címvédő ellen Novothny egy hónap gólcsend után talált be, de az egész csapat szervezetten játszott. A szurkolók és a tulajdonos harca ellenére, és a keret minőségét tekintve jó szezont futnak. Győzelem esetén még a harmadik helyre is odaérhetnek. Motiváltak, és úgy érezzük, hogy a szorzó alapján kicsit alul is vannak értékelve. A kisebb oddsok kedvelőinek az X2 (1.40) megfelelő lehet, de a DNB vendégben (1.76) is van érték. A szerb mester utolsó két alkalommal gól nélküli döntetlent játszott Supka csapatával. Jól fizetne ha most sem születne gól (9.00), és ha hozzávesszük, hogy ez a találkozó is késő este kezdődik, akkor az underben (1.71) mindenképp van fantázia.

  • OTP Bank Liga tippek

    Honvéd - Újpest, 1. félidő gólok száma 1 alatt
  • Vidi - FTC, 1. félidő gólok száma 1 alatt

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Paulo Vinicius (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)