A több, mint két hónapos leállás után szinte csak találgatni lehet, hogy a klubok háza táján milyen nyomokat hagyott a szünet, illetve a játékosok erőnléte is kulcskérdés lesz! Mindezen kérdésekre reményeink szerint pár nap elteltével választ kaphatunk! Egyet azonban végre kijelenthetünk: a Ferencváros - Debrecen párharccal végre visszatér a mennyei a képernyőkre!

Esélytelenek nyugalmával érkezik a Debreceni VSC

A leállást megelőzően nem sokkal, február végén járt utoljára a Groupama Arénában a Loki! Akkor Vitelki Zoltán együttese sima 2:0-ás vereséget szenvedett a listavezető zöld-fehérektől. A mérkőzés gyakorlatilag a 6. percben eldőlt Kinyik emlékezetesre sikeredett öngólja révén, majd nem sokkal később Boli növelte a fővárosiak előnyét, szűk negyven perc alatt letudva a kardinális kérdéseket. 

Annyi bizonyos, hogy a Debrecen (9.00-ás szorzón fogadhatunk győzelmére) most sem az esélyesek terhével érkezik a IX. kerületbe. Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb csapatának idén akár komolyabb kiesési gondjai is lehetnek, ha kissé bealszanak az újraindulásnál! Óriási kérdés a csapat formája, bár elnézve a két együttes egymás elleni mérlegét, a piros-fehérek utoljára tétmeccsen 2012-ben tudták legyőzni hazai környezetben a Fradit! Ráadásul mostanság a két keret, és a mutatott játék színvonala között komoly hátrányban van a vidéki klub! Amondók vagyunk, hogy nem biztos, hogy a Debrecennek pont erre a meccsre kellene legfőképpen ráfókuszálnia. Sokkal több babér teremhet nekik példának okáért a jövő heti Honvéd elleni vendégjátékon. Ennek ellenére persze elvárható Bódi Ádáméktól, hogy ne pusztán asszisztálni érkezzenek a fővárosba, s ha mentálisan jól tudják feldolgozni a helyzetet, mintegy esélytelenek nyugalmával akár edzőmeccsként is tekinthetnek a mostani 90 percre! Ráadásul a nézők nélküli aréna sivár hangulata nekik akár jól is jöhet!

A Debrecen (fehérben) 2012 óta nyeretlen az Üllői úton (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Hozni kell a minimumot a Fradinak

Jelen esetben a Fradi (1.30-as szorzón fogadhatunk győzelmére) szemszögéből a minimum, hogy otthon kell tartani mindhárom pontot! A listavezető ugyan két mérkőzéssel kevesebbet játszott a Vidinél, viszont ebben az őrült egy hónapos hajszában bármi megtörténhet akár! Rebrov mester pedig aligha szeretné kiengedni saját kezéből csapata sorsát, így a tabella alsó felében található Debrecen ellen otthon ismét csakis a győzelem lehet elfogadható eredmény. Az elmúlt időszakban pedig szépen muzsikál a Fradi a hajdúságiak ellen. Ritka, hogy két gólnál kevesebbel szórták volna meg őket, nem csak otthon, hanem idegenben is (emlékezhetünk az őszi hírhedt 1:6-ra). Jóval mélyebb és minőségibb keret áll a rendelkezésére, akikkel idén nyáron ismét az EL főtáblára jutás reális célkitűzés lehet.

Fogadjunk, hogy nem lesz gólzápor

Annak ellenére, hogy a két együttes az elmúlt időszakban többnyire overes, gólokban gazdag csörtéket vívott - valamint a bukik is úgy vélik, ezúttal is láthatunk pár dugót -, mi fogadási szempontból szembemennénk az árral! 

Egyelőre senki sem tudja megmondani, hogy a két hónapos szünet után milyen kondícióban térnek vissza az együttesek a tétmérkőzések világába. Ugyan mindkét fél játszott két edzőmeccset az elmúlt hetekben, ebből azonban aligha vonhatunk le messzemenő következtetéseket! A Loki minden valószínűség szerint sikerként könyvelné el, ha sikerülne legalább egy pontot elcsenni, így Vitelki szerintünk defenzív taktikát fog alkalmazni, amit kérdés, mennyi idő után tud feltörni a Ferencváros? 

A Fradinak pedig négy nap múlva az Újpest ellen kell az elmaradt Derbit pótolnia, így tartalékolva az energiákat, hazai pályán könnyen lehet, hogy a kellő minimumot hozzák majd a fővárosiak, nem pazarolva feleslegesen az erőt! Illetve a nézők nélküli Aréna is könnyen alul motiválttá teheti a zöld-fehéreket. Ebből fakadóan ezúttal nem várunk gólparádét a mérkőzéstől. Komoly meglepetés lenne, ha legalább négy gólos mérkőzést produkálnának a Felek. Ebből kiindulva pedig az ázsiai piacon a gólok száma 3.0 alatt fogadási opció egész jó kis szorzót rejt (1.70-ért).

Borítókép: Lovrencsics Gergő (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

bet365 Kaszinó: Szuper hétfő

Szerezze meg jegyét, hogy ingyen pörgetéseket nyerhessen.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Ferencváros - DVSC Debreceni Tipp

    Ferencváros - Debrecen (gólok száma 3.0 alatt AH)
    1.70 Bet365



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Rob Miller

ROI 0.00 %

május

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

bet365 Kaszinó: Szuper hétfő

  • Szerezze meg jegyét, hogy ingyen pörgetéseket nyerhessen.

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

OTP Bank Liga 2019/20

SPF Előzetes hozzászólt
Ma, 14:59
Magyar Kupa: Gólokra fogadunk a Honvéd-MTK visszavágón!

Kedd este, alig négy nappal az első mérkőzést követően jön a Honvéd-MTK elődöntő visszavágója!  Ol
SPF Előzetes hozzászólt
Ma, 11:11
NB1: Válasszunk alulértékelt szorzót a derbire!

Fűszerezzük meg a derbit egy value fogadással! Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 máj 22. 18:24
NB1:  Szembemegyünk az irodákkal

Szombaton délután a magyar élvonalban kezdetét veszi a kényszerszünetet követő őrült hajrá! A Ferencváros-Debrecen mérkőzésel rajtol a meccsdömping! Olvasd tovább[/url

Kapcsolódó cikkek