Három forduló elteltével egyedüli csapatként a Vasas áll 100%-os teljesítménnyel a Merkantil Bank ligában. Egy hete az addigi makulátlan teljesítmény után a Soroksár remizett a Vác ellenében, a harmadik hibátlan csapat, a Gyirmót pedig meglepő vereséget szenvedett Balmazújvárosban. A győri csapat most a Vác ellen javíthat. Második kiemelt meccsünk egy alsóházi rangadó, ahol az eddig egyedüli szerzett gól nélkül álló újonc Tiszakécske látogat Mosonmagyaróvárra.

Jókor jött a vereség a Gyirmótnak

A Gyirmót (2.00) remekül kezdte a szezont, Kaposvárról hozták el a pontokat (2-0), majd 5-0-ra nyertek a Tiszakécske ellen. Ezeket a győzelmeket azonban tavaly még NB3-as csapatok ellen érték el, lehet mondani hozták a kötelezőt. Múlt héten az NB1-ből kieső, és jelentősen átalakult Balmazújvároshoz látogattak. Az első félidőben többet hibáztak Szepessy László fiai, és egy tizenegyes majd egy szöglet utáni fejessel kétgólos hátránnyal mentek szünetre. Lehetőségeik az ebben a játékrészben is lehettek volna, de a hámadó harmadban rendre rossz döntéseket hoztak, nem voltak pontosak. A szünet után is mentek előre, átálltak a kétcsatáros játékra, de csak a szépítésre jutotta. Több van ennél bennük és hazai pályán javíthatnak. A keret NB2-es szinten erős, felkészült szakemberek ülnek a kispadon, és komoly célokat szövögetnek. Talán az első két könnyebb győzelem utána a fejekben is kicsit átértékelődtek a dolgok, így ebből a vereségből még jól is kijöhetnek. Hazai pályán nem lesz mese, dominálniuk kell, és otthon kell tartaniuk mindhárom pontot.

Az átalakult, és meggyengült Vác (3.30) meglepetésre még veretlen idén. Kezdték a Budafok elleni győzelemmel (2-1) majd osztoztak a pontokon Dorogon és legutóbb "otthon" a Sori ellen is. Úgy gondoljuk ez az eredményesség nem tartható, és a középmezőny alsó felében van a helyük. A játékoskeret gyengülése ellenére ami bizakodásra adhat okot, az egyedül az, ha Spisljak edző utasításait betartják a játékosok. A Soroksár ellen is szervezett csapat képét mutatták, azonban Lipcsei nyilatkozatában arra panaszkodott, hogy több Sori játékos már a bemelegítéskor jelezte, hogy fáradtabban mozognak. Ezt a váci csapat nem tudta kihasználni, de az egy pontnak is örülnek. Győrben nehezebb dolguk lesz, és azt elővételezzük, hogy ha minimálisan is, de a hazai csapat otthon tartja a pontokat.

Kiesési rangadó a Wittmann Antal Parkban

Várhidi Péter a tavalyi szezon előtt vette át a Mosonmagyaróvár (1.72) csapatát. Az akkori cél a biztos bennmaradás volt, amit ha hajszállal is, de sikerült teljesíteni. Az idei szezonra sem tűztek ki merészebb célokat, ennek ellenére nagy volt a játékosmozgás: öt játékos távozott, és nyolc érkezett. Az érkezők között van a rutinos védő: Forgács András, támadó Eszlátyi István illetve érkeztek tehetséges fiatal játékosok mint Jelena Richárd, Szalka Dominik. Nincs tehát könnyű helyzetben a kisalföldi csapat, mert idő kell mire mindenki átveszi a volt szövetségi kapitány elképzeléseit. Ennek megfelelően is rajtoltak: zakóval kezdtek Csabán (3-0) majd a Szpari ellen tartottak otthon egy pontot (1-1), egy hete pedig az újonc Kaposvár otthonában vizitáltak. A mérkőzés hullámzó képet mutatott, hol az egyik, hol a másik csapat került fölénybe, így igazságosnak mondható a 2-2-es döntetlen. Örömteli, hogy idegenben két gólt tudtak lőni, de ez inkább a Rákóczi védelmének a kritikája, mintsem a parádés óvári támadóké.

Nagy lelkesedéssel készült a szezonra az újonc Tisza Aszfalt TVSE (4.00), de az első három forduló nem úgy sikerült, hogy elképzelték. A Soroksár (0-4) elleni szezonnyitó megsemmisítő vereségét a második körben überelni tudták (Gyirmóton 5-0). Szörnyű kezdés, de amit múlt héten mutattak az már előre mutató: gól nélküli döntetlen a Kazincbarcika ellen. A győri meccsen kiállított rutinos belső védő, Kardos Norbert eltiltása miatt a fiatal Csáki Róbert kezdett, aki nem vallott szégyent. Bár nagyobb helyzetei a 'barcikának voltak, de a döntetlen azt jelentette, hogy megszerezte első pontját az újonc! Ez a pont, és a szervezett játék magabiztosságot adhat nekik a következő fordulókban is. Javuló védekező játékukkal borsot törhetnek az MTE orra alá is, de előre játékban nem látjuk azt a pluszt amivel nyerni tudnának. A hazai oldalon is a védekezésen lesz a hangsúly, ezért úgy gondoljuk, hogy a 2.5 gól alatti (1.95) tipp jöhet.

*szorzókkal frissítve

  • NB2 tippek

    Gyirmót - Vác FC, Gyirmót nyer
  • MTE 1904 - Duna Aszfalt Tvse, gólok száma 2,5 alatt

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Wittmann Antal Park. Fotó: Wikipédia