Ismét hétközi mérkőzések színesítik a mennyei második osztályt. Az elhalasztott 25. forduló nem lesz teljes, ugyanis az emlékezetes Budafok - MTK (2-3) és Békéscsaba - Győri ETO (1-3) meccseket az eredetileg kiírt időpontban le tudták játszani. Úgy gondoljuk a fordulóban e két meccsen a csapatok ellőtték puskaporaikat, és a szerdai napon többségében underes mérkőzések következhetnek!

Vác - Mosonmagyaróvár

Nehéz periódusba került a Vác (2.00). Az utóbbi öt mérkőzésen mindössze kettő pontot szereztek és a nyolcadik helyre csúsztak vissza. A hétvégén a második félidőben mutatott játékuknak és Zsolnai egyenlítő góljának köszönhetően tartottak otthon egy pontot a Cegléd ellen (1-1). Az ezt megelőző meccseken a Csákvár (1-2) és az MTK (2-3) ellen is rászolgáltak volna az egyik pontra, de hiányzott az a plusz, ami ősszel megvolt, de tavasszal nincs meg bennük. A '94-es NB1-es bajnokcsapat egyik legnagyobb problémája, hogy albérletbe kényszerülnek. A szurkolók is türelmetlenül várják, hogy mikor költözhetnek vissza a Ligeti Stadionba - ahol egyelőre egy kapavágás nem történt. A Mosonmagyaróvár (3.10) az utóbbi fordulókban szorgosan gyűjti a pontokat. Bár a kisalföldiek három vereséggel kezdték a tavaszt, de az azóta eltelt hat fordulóban nem kaptak ki. Igaz, csak kétszer nyertek, de az utóbbi időben a Várhidi brigád egy nehezen legyőzhető csapattá vált. Romboló játékuk és hatékony védekezésük azt eredményezte, hogy az utolsó öt fordulóban mindössze három gólt kaptak. Azt gondoljuk, hogy a Vácnak is nehéz dolga lesz, akár a vendég pontszerzése sem elképzelhetetlen (X2 1.66). Gólokat tekintve kevés gólra számítunk (1.72).

Cegléd - Zalaegerszeg

A Cegléd (1.80) Vác elleni pontszerzéséről már szót ejtettünk (1-1), azonban a pár szó erejéig kanyarodjunk vissza. Aktívan kezdtek Asztalosék, és az első félidő közepén meg is szerezték a vezetést. Ennek tudatában a mérkőzés hátralévő részében visszaálltak, és azon kívül hogy pontrúgásokkal próbáltak veszélyeztetni, mondjuk úgy, hogy rutinosan játszottak az órával is. Ez is azt mutatja, hogy mekkora eredménykényszer alatt játszanak, ugyanis az utolsó öt találkozón három döntetlen mellett kétszer kikaptak, gólarányuk 2:6. A Zalaegerszeg (3.70) szinte hasonló mutatókkal bír, ők két döntetlen mellett háromszor kaptak ki, 3:7 gólarány mellett. A két héttel ezelőtti Budaörs elleni vereség (1-2) után vissza is csúsztak kieső helyre, és ultimátumról szóltak a hírek. A játékosok csak akkor kapják meg a fizetésüket, ha bennmaradnak a másodosztályban. Ennek megfelelően vasárnap  már nagyon motiváltan léptek pályára, és sikerült is pontot rabolniuk Nyíregyházáról (0-0). A feszültséget érezni lehetett a pályán, és a télen igazolt belső védőnél, Devecseri Szilárdnál szakadt el a cérna. A válogatottban a hollandiai 8-1 alkalmával öngólt vétő játékos a 79. percben megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Az albertirsai mérkőzésen mind a Cegléd, mind az Egerszeg részéről fontos belső védő fog hiányozni, de úgy gondoljuk, hogy a tét rányomja majd a bélyegét a mérkőzésre, továbbá a formákat tekintve is azt elővételezzük, hogy kevés gól születik (1.65) és egy Zalai pontszerzés sem elképzelhetetlen.

Nyíregyháza - Kazincbarcika

A Nyíregyháza (1.60) a ZTE ellen idegesen kezdett és ez meghatározta a játékuk minőségét. Főleg mezőnyben folyt a játék, a kapu elé is nagyon kevésszer értek oda. Pár hete még kirobbanó formában játszott a Szpari, de most nem tudott mit kezdeni a a zalaiak masszív védekezésével. Az első kaput találó lövésre is majd egy órát kellet várni. Szerencséjükre hátul is stabil lábakon álltak, így sikerült gól nélküli eredményt elérni. Három pontra állnak a harmadik  Békéscsabától, akik már egy mérkőzéssel többet játszottak. Tehát, ha a nyírségiek nyernek a KBSC ellen, pontszámban beérhetik a jelenleg dobogós csapatot. Motiváltak lesznek, azonban a Kazincbarcika (4.60) is a ZTE-hez hasonló szervezett módon szeretne védekezni. A régi-új 'barcikai edző, Koleszár György bemutatkozó mérkőzésén a Sopront (1-0) sikerül felülmúlni. Céljuk a három pont otthon tartása volt minden áron. A vendégek 7 órányi buszos utazás után kevés erőkifejtést mutattak, a győzelem aránya csak a hazaiak miatt maradt minimális. A bemutatkozás jól sikert tehát, és most ismét pontszerzésre készül a Vegyész. Arra számítunk, hogy a vendég védekezés ismét feladja a leckét Dragóneréknek, és egy gólszegény mérkőzésen (1.72) akár meglepetés is születhet.

*Szorzókkal frissítve!

  • NB2 tipp

    Vác - Mosonmagyaróvár, 2.5 gól alatt

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A kép illusztráció (fotó: mlsz.hu)