Múlt héten befejeződött az NB2 öszi idénye, azonban a pályán mégsem ért véget a szezon 2017-ben. A magyar foci egyik sajátossága az előrehozott tavaszi forduló, ami idén azt jelenti, hogy  két tavaszról előrehozott mérkőzést játszanak a csapatok decemberben. Hogy mi indokolja ezt azt nem tudjuk, azonban ha rendeznek mérkőzést, akkor próbáljuk hasznot húzni belőle!

Békési nosztalgia

Visszatér Gyulára Klausz László, aki az előző két idényben a Szeged 2011 - Grosics Akadémia (2.75) csapatát irányította, de vasárnap a vendég, Cegléd (2.23) kispadján foglal majd helyet. A fiatal szakvezetőnek az akadémiai csapat volt első komoly felnőtt megbízatása, az utóbbi két évben a 10. és 11. helyre kormányozta be őket. Az elért eredményekben nincs semmi kiemelkedő, ellenben az figyelemreméltó, hogy a tavalyi szazonban ők kapták a legkevesebb gólt! Szám szerint 29-et, de ez azzal járt, hogy elől sokszor kevesek voltak, és mindössze 39-et rúgtak. A védekezés megszervezést tartotta tehát első számú céljának az egykori válogatott támadó,  és ezt felfogást továbbvitte Ceglédre is. Bár idén a Békéscsaba (6-2) és a Gyirmót (0-4) ellen is belefutottak a késbe, ennek ellenére masszív csapat állt össze, akik  a döntetlen szagú meccsek többségét meg tudták nyerni, így 'telelhettek' a harmadik helyen! A már említett Csaba elleni verség óta nem találtak legyőzőre, ami azt jelenti hogy 8 meccs óra veretlenek. Játékosaik közül kiemelkedik a 9 gólos többszörös korosztályos válogatott Asztalos Dávid, aki az MTK-tól érkezett kölcsönbe.

A Szeged 2011 az első fordulóban meglepetésre 2-1-re nyerni tudott a Cegléd átmeneti otthonában, Albertirsán. Többet támadtak a hazaiak és nagyobb helyzeteik is voltak, de a kapu előtt a Supka legénység volt a határozottabb.

Supka Attila 001

Supka Attilára nehéz pillanatok várnak a Cegléd ellen is. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Jól indult, de kevésbé jól folytatódott a gyulai székhelyű idénye. Jelenleg 11 meccs óta nem nyertek, az utóbbi 3 meccsen még gólt sem szereztek, visszacsúsztak a 16. helyre,  mindössze 1 ponttal vannak a már kieső helyen álló Csákvár előtt. Ezen rossz szereplés okaként a sok sérültre hivatkoztak, de teszem fel a költői kérédést: egy akadémiai csapatnál hol vannak ilyenkor az általuk képzett fiatalok?

Egyik csapat sem közönségszórakoztató játékáról ismert, így mezőnyjtékra, nagy csatára és kevés gólra (1.45) számítunk . A Cegléd pár fordulóval ezelőtt fellépett a dobogó alsó fokára, és úgy tünik, hogy nem  is akar onnan visszaesni, továbbá a visszavágás is motiválja őket, úgy gondoljuk nem kapnak ki (X2 1.36)

További dobogóra törő együttesek mérkőzései

A Békéscsaba (2.35) 1 ponttal van lemaradva a dobogóról, és jó formáját mutatja hogy a hétközi kupameccsen fél gőzzel is magabiztos győzelemmel jutottak tovább az NB3-as Tiszaújváros otthonában. Vasárnap ahhoz a Kazincbarcikához (2.63) látogatnak, akik az első fordulóban meglepetésre elhozták a 3 pontot a hivarsarokból, és később is jól szerepeltek, sokáig a dobogón áltak. Az utóbbi időben azonban kipukkadni látszanak, így az elővetelezzük, hogy a Birtalanék visszavágnak, és nem maradnak pont nélkül (1.38). Döntetlent kihagyva értékes szorzót találunk (DNB 1.73).

Hektikusan alakul a Nyíregyháza (1.50) idénye, de az utóbbi fordulókban elért jó eredmények miatt két pontra vannak a dobogótól. Nyertek otthon a Csaba (4-1) és a Szolnok (2-0) ellen, és közben pontot csentek Vácról (1-1). Az újonc Budafoknál (5.00)  Prukner távozás után Tóth Bálint egy kis színt tudott hozni. Meglepetésre otthon megverték a Szolnokot (2-1) és a Gyirmótot (1-0), de idegenben nem szerepelnek jól. Nehéz meccs vár tehát a Szparira, de ha az élbolyban szeretnének maradni, akkor nem engedhetik meg maguknak hogy saját szurkolóik előtt ne nyerjenek.

A hétközi kupaforduló legnagyobb meglepetését a Vác (2.35) szállította, aki szervezett játékkal pontos kontrákkal ütötték ki az első osztály listavezetőjét, a Videotont. Az biztos hogy ez az emlékezetes győzelem sok pluszt ad neki Soroksáron, de az is biztos, hogy sokat vett ki a váci játékosokból. A Sori (2.63) is éles kupameccsből érkezik, az utolsó pillanatokig partiban volt a Diósgyőr ellen, de végül kiestek. Nagy meccsre van  tehát kilátás, és ha a harmadik helytől két pontra lévő Vác szeretné tartani vagy ledolgozni ponthátrányát, akkor mindenkipp pontot kell szereznie (1.38), de a trió közül neki lesz a legnehezebb dolga.

  • NB2 tipp

    Szeged 2011-Grosics Akadémia - Cegléd, DNB Cegléd

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés