Alig, hogy véget ért a vasárnapi forduló, szerdán ismét pattog a labda az NB2-ben. A magyar foci szerelmesei élvezhetik a sűrű a programot, ellenben a délután három órás kezdési időpont nem szurkoló barát. Két, előzetesen a feljutást megcélzó csapat is a fővárosban meccsel: a ZTE a Soroksár otthonában, míg a Vasas a Vác óbudai albérletében szeretné begyűjteni a három pontot. Mindkét csapatra kapott szorzó érdekesnek mondható.

A Vác (2.87) csapatáról az idei szezonban szinte csak negatív hírek érkeznek. Kezdve onnan, hogy edzőt, meghatározó játékosokat küldtek/engedtek el, folytatva azzal, hogy még mindig albérletben kénytelenek játszani, valamint egyre több szurkoló fordul el a csapattól. Ilyen negatív környezetben kellene Spisljak csapatának eredményesen szerepelnie. Ez a hangulat azonban inkább hullámzó teljesítményt szül. Képesek a Barcikától és (legutóbb a) Monortól kikapni, de közben megverni a Budaörsöt és idegenben a Ceglédet. Játékuk kiindulópontja a védekezés, amit jól mutat a tíz meccsen kapott tizenegy gól is. Ezzel együtt jár azonban az impotens támadójáték, a kevés kidolgozott helyzet és a kevés szerzett gól. Mindössze az első fordulóban lőttek egynél több találatot, de mindkettőt az akkor még Vácon játszó Balajti révén. Nehéz kiszámítani, hogy mire lesznek képes az egyik bajnokesélyes ellen. A sűrű program miatt kicsit fáradtabb lehet a csapat, ami a védekezésben koncentrációs hibákat eredményezhet.

A Vasas (2.20) az idei bajnokság Szeged 2011-Grosics Akadémiája. Sőt, az előző szezon remikirály csapatát überelni is tudják Vaskóék. Balmazújvárosban sorozatban hetedik bajnoki döntetlenjüket érték el (1-1). A megelőző meccseken többször engedtek ki győzelmet a kezükből (akár kétgólos vezetés után is), de hajdúságban hátrányból egyenlítettek Balajti tizenegyesével. Bizakodásra adhat okot, hogy a második félidőben idei legjobb játékukat mutatták, még a helyzetkihasználáson kell dolgozni. Az említett Balajti nyolc góllal vezeti a liga góllövő listáját és a volt csapat ellen dupla motivációval lép pályára. A kiengedett győzelmek és a sorozatos döntetlenek miatt a szurkolók is elégedetlenkednek, de mint Kis Károly edző is nyilatkozta ez a sorozat előbb-utóbb megszakad. Erősebb a keretük, esélyesebbek, de hétközi fordulóban már tréfáltak meg minket a csapatok, ezért mi a DNB Vasast (1.61) választjuk.

A Soroksár (2.20) jól rajtolt, hét forduló után meglepetésre a bajnokságot is vezette. Akkor a Kazincbarcika ellen egy fordulatos meccsen győzött. Történt, hogy 16 perc után már 0-2 volt az állás a Szamosi Mihály Sporttelepen, azonban Gyömbérék még az első félidőben fordítani tudtak. A második játékrész elején 3-3-ra egalizáltak a borsodiak, de a Sorinak még volt egy tölténye a tárban, így otthon tartották mindhárom pontot. Ezután azonban három meglepetés vereségbe futottak bele. Sorozatban az MTE (1-0) a Budaörs (1-2) és vasárnap a Cegléd (3-2) ellen. Az utóbbi találkozóra a szakvezetés próbált frissíteni, a kapuban is váltottak, de Steer Bence beállítása sem hozott szerencsét. 46 perc után ismételten kétgólos hátrányban voltak, amiből újfent sikerült egalizálni, de most a végén a ceglédi fegyver volt élesebb. Lipcsei edző szégyellte magát az első félidőben mutatott játékért. Elmondása szerint épp arra készültek, hogy, hogy az addig nyeretlen hazaiak nehogy ellenük szerezzék meg az első győzelmüket. Mentálisan van tehát probléma a csapatnál és kérdés, hogy a hétközi meccs előtt ez a pár nap felkészülés mire lesz elég. A tabellát tekintve még így is az ötödik helyen állnak, de a mélyrepülés miatt a hangulat, és a csapat körüli energiák negatívak.

A ZTE (2.87) az előző szezon végi szenvedés után a nyáron teljesen átalakult. Idén sem a nyugalom szigete azonban Egerszeg. Az akkor kinevezett Nagy Tamást meglepetésre hét forduló után, a harmadik helyen álló csapattól küldték el. Dobos Barna érkezett, akivel azóta négy tétmeccsen vannak túl: két-két győzelem és döntetlen. Hazai környezetben a Balmaz ellen (2-2) debütált, majd a megye egyes Sárrétudvarit (0-1) elleni kupasiker után a múlt hét közepén idegenben csak egy pontot hoztak el a Vác otthonából, de vasárnap végre jött az első bajnoki siker. A Dorog (2-1) ellen nagyon küzdött a csapat és ez plusz lökést adhat a folytatásra. A mester egyik húzóembere a szezon elején még Vasasban játszó Barczi Dávid, a középpálya másik motorja Babati Benjamin illetve az eddig hat gólt szerző Gajdos Zsolt. Jó a hangulat, az eredmények is jönnek és a vasárnapi Gyirmót elleni rangadóra győzelemmel hangolnának. A szorzók nem feltétlen türközik a valós esélyeket, mind vendég (2.78), és a DNB győzelem (2.20) illetve az X2 (1.61) túl lehet árazva. Hétközi forduló lévén azonban óvatosan bánnánk a tétekkel.

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 10. 02. 12:00 CET

Számlanyitási ajánlat

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Vác - Vasas, DNB 2
    1.61 Bet365
  • Soroksár - Zalaegerszeg, X2
    1.61 Bet365