Harmadik fordulójához érkezett a magyar másodosztály, ám az erőviszonyok tekintetében még mindig kissé vakon tapogatózunk. Ahogy várni lehetett, Lucsánszky Tamással menetel a Nyíregyháza, illetve a Feczkó vezette MTK is szorgosan gyűjtögeti a pontokat a visszajutáshoz. A mostani fordulóban igazi erőfelmérő vár a két listavezető együttesre! Illetve részletesebben foglalkozunk emellett a Vác és a Kisvárda aktuális mérkőzésével is! 

Gyirmót - Nyíregyháza

Valószínűsíthetően a forduló egyik rangadóját rendezik Győrben, ahol a Gyirmót fogadja az eddig hibátlan mérleggel rendelkező Nyíregyházát. A nyugat-magyarországi csapat az NB1-es búcsú után rögtön botlással kezdte a szezont, kisebb meglepetésre ikszelt Budaörsön! Sőt a vereség is komolyan benne volt a pakliban, ám a 94. percben jött Présinger Ádám, aki legalább az egy pontot megmentette. Ezt követően már nem szórakoztak, a 2. fordulóban 5:0-ra letarolták a ZTE-t! Azt gondoltuk, hogy a Gyirmót a mérkőzés favoritja, de ez mégis nagyon komoly csapás volt. Kérdés, vagy a hazaiak ennyire gólerősek, vagy a zalai csapat védelme ennyire megbotránkoztatóan gyenge? Annyi bizonyos, hogy ez a siker jó önbizalomnövelő lehet Ladislav Molnár fiainak. Úgy vélem, hogy hazai pályán messze nem fog alárendelt szerepet játszani csapata a Szpari ellenében, sőt az egy pont otthon tartása simán benne lehet a pakliban! Két fő tippen érdemes szerintünk gondolkodni a meccs kapcsán. Dupla esélyben az 1X, illetve a gólok száma 2.5 over (2.00)! Talán a forduló leglátványosabb meccsét takarja ezt a párosítás.

Békéscsaba - MTK

A harmadik fordulóban mérettetik meg igazán az MTK. A Csákvár és Cegléd csapata után a Békéscsaba otthonába látogatni tényleg jó erőfelmérő lehet Feczkó Tamás számára, vajon milyen erősségű a kerete. Ugyebár a hazai lila-fehérektől tavaly már megszokhattuk a pocsék szezonkezdetet, viszont Boér Gábor az első fordulós kazincbarcikai hazai vereség után (0:1) össze tudta kapni Vicziánékat, akik aztán idegenben ledózerolták a Szegedet (1:4). Nagyon nehéz megjósolni, hogy az eddig 100%-os MTK képes lehet-e a Viharsarokból elhozni mindhárom pontot, vagy esetleg egy küzdelmes ikszet játszanak a felek? Konkrét megérzésünk nincs, talán az under lehet itt a nyerő (1.90). Minden bizonnyal egyik csapat sem fog fejjel nekimenni a falnak, s ha az óvatos játék lesz a domináns, akkor nem számolunk itt sok góllal.

Torghelle Sandor MTK 009

Torghelle ezúttal a Viharsarokban mattolhatja az ellenfelet. (Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com)

Vác - Szeged

Az első két forduló, valamint az igazolások tükrében egyértelműen gyengült tavalyhoz képest a dunakanyari gárda kerete. Eleve az új edző, Horváth Károly személye is változást hozott, valamint Dlusztus, Tóth Barnabás és Mátyás Zsolt távozása nagy érvágás lehet, pláne, hogy mindhárom játékos más-más csapatrészeken volt meghatározó ember! S ha azt vesszük hozzá, hogy a kapuból Szentpéteri is eligazolt az MTK-hoz, akkor már egyértelmű, hogy a tavalyi szezonnál még hatalmasabb bravúr lenne a felsőház elérése. Pláne, hogy a kulcsemberek helyére nem éppen olyan spílerek mentek a Váchoz, akik előző csapataikban meghatározó alakok lettek volna. A III. kerület pályáján játszó váciak ezúttal a Supka Attila vezette Szegedet fogadják, akik bár az első fordulóban nyertek Cegléden (1:2), a másodikban hazai pályán megsemmisítő csapást mért rájuk a Békéscsaba (1:4). Két olyan csapat találkozik tehát, akiket inkább a tabella alsó felébe várunk az év végén. A nagy vereség ellenére stabilabbnak érezzük a Szegedet, s talán az X2-es fogadás nyerő lehet. Igencsak döntetlenszagú mérkőzéssel állunk szemben.

Kisvárda - Zalaegerszeg

Az első fordulóban rögtön elveszítette 2017-es 100%-os hazai teljesítményét a Kisvárda. Az MTE elleni döntetlen kabaréba illő mérkőzés volt (3:3), amit aztán a szabolcsi csapat Győrben bravúros győzelemmel talán feledtetni tudott a szurkolókkal. Most az a Zalaegerszeg érkezik vendégségbe, akik még gólt sem rúgtak ebben a szezonban! Lassan tényleg ráaggathatjuk Zoran Szpisljakra a "pocsék startoló" jelzőt, mivel a Békéscsaba után Zalaegerszegen is rendesen beragadt a csapat a nyitánykor! Mindenesetre ez a múlt heti 5:0-ás gyirmóti vereség intő jel lehet számukra. S ha nem tették túl magukat gyorsan fejben Babatiék, akkor a Kondás vezette Kisvárda letarolhatja őket. A szabolcsi keret is kezd lassan összeállni, s még erősebb lehet, ha a sérüléséből lassan visszatérő Gosztonyi András is rendelkezésre áll majd! Igazából a "Dream Team"-ben nincs egyetértés a mérkőzés kapcsán való fogadást illetően. Egyes vélemények szerint overes meccsel lesz dolgunk (1.90), aminél veszélyt jelenthet a ZTE gól-impotenciája! Kérdés vajon a Kisvárda képes hármat pakolni a zalaiaknak? A másik ötlet pedig a hazai kimenetel megrakása (1.80). Ezen vélemény szerint a Kisvárda eleve jobb alakulat, mint a ZTE, s a múltkori MTE elleni vereséggel felérő döntetlen után, minden bizonnyal odapakolják magukat a fiúk szimpatizánsaik előtt.

Olvastad már a legújabb NB1-es beharangozónkat? Ha nem, ITT most megteheted!

További mérkőzések

Siófokra látogat a Győr. Az elmúlt fordulók alapján a két keret erőssége nagyrészt megegyező, így szerintünk underes meccsen (1.90) nem nagyon fognak egymással bírni a felek. Sürgősen javítania kellene a Lipcsei vezette Soroksárnak, mivel a tavaly még feljutásért küzdő budapesti egylet idén még nem tudott nyerni. Most a frissen feljutó Budafok otthonába látogatnak, viszont messze nem szabad leírni a Prukner vezette újoncokat, akik az előző fordulóban idegenben mattolták meglepetésre a Dorogot (0:2). Soroksár X2-ben lehet talán a legnagyobb érték a meccset illetően. A Budaörs-Dorog lüktető, látványos focit hozhat. Mindkét csapatnak bőven akad javítanivalója, s egyik sem a defenzív foci alkalmazásáról híres. Véleményünk szerint ezen a meccsen jó esély van legalább három gól születésére (2.00).

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés