A keleti meccs mellett, most a nyugati gárdák is előtérbe kerülnek, hiszen a Denver a Portlandot fogadja. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a Philadelphia – Atlanta találkozóról sem, ahol akár még a papírforma is borulhat.

Denver Nuggets – Portland TrailBlazers

Megmondom őszintén, nem igazán értem a Denver szorzóját. Persze lehetséges, hogy én néztem be nagyon valamit, de ezen a meccsen elvileg a Portland szorzójának kéne olyan 1.6-1.7 körül lenni. Ezt a Denvert továbbra sem tartom egy acélos csapatnak, mutatja ezt az is, hogy a több sebből vérző Pelicans ellen alig tudtak nyerni. A meccset nem tudták lezárni, pedig egyedül Anthony Davist kellett volna megállítaniuk. További problémát jelenthet a sok eladott labda, plusz Mudiay hektikussága irányítóposzton sem jelent túl sok jót számukra. Most ráadásul a fiatal irányító a Lillard-McCollum duóval néz szembe, ami előrevetíti, hogy eléggé szenvedni fog az este során. Hasonló az erőssége a két csapatnak, csak mindenben jobb az ellenfelénél a Portland. Ugyan Gallinari és Barton jók voltak periméteren, illetve Nurkic is a palánk alatt, de most egy jóval komplexebb csapattal játszanak, akik egyértelműen a rájátszásért harcolnak idén.

A Portland számára ez egy kötelező győzelemnek kéne lennie. Ilyenek a legnehezebbek, de ha idén playoffért mennek, akkor ezt hozni kell. A centerük Festus Ezeli továbbra is sérüléssel bajlódik, így a palánk alatti védekezésben lesznek problémák, de a hátvédek lehozhatják ezt a meccset. A Portland eddig két meccset játszott a szezonban, rögtön a szezonnyitót a Utah ellen megnyerték egy utolsó negyedes fordításnak köszönhetően, míg a Clippers elleni parázs meccset elbukták hazai pályán. Én az utóbbiból nem vonnék le hatalmas következtetést, mivel a Clippers ott van az NBA élcsapatai között, ráadásul azon a meccsen a Los Angeles-i csapat cseresora hatalmasat játszott, ahogyan az utolsó negyedben Chris Paul is. A Denver viszont más tészta, ott nincsenek világklasszisok, így Lillard és McCollum kedvére garázdálkodhat. Palánk alatt kicsit gondban lehetnek és a cserék teljesítményének is javulniuk kell, de ilyen oddson nem lehet otthagyni a Blazers győzelmét. Jobb tűzerővel rendelkezik a Portland, amit ki is fognak használni a Denver ellen. 

Philadelphia 76ers – Atlanta Hawks

Az Atlanta jól kezdte a szezont, de én továbbra sem érzem azt az átütő erőt a csapatnál. Egyrészt támadásban Paul Millsap tudott csak érdemben hozzátenni a Hawks játékához a Wizards elleni első meccsükön, ugyan a védekezés nagyon rendben volt Howard révén a palánk alatt, illetve Sefolosha is jól látta el a feladatát, de a Washington nem képviselt annyira komoly erőt.

Korver-Kyle-Atlanta-Hawks-001

Kyle Korver (Atlanta Hawks). Fotó: Mark Runyon/Flickr

Ráadásul a festékben Gortat borzalmas volt, ahogyan a kinti dobások sem ültek az ellenfélnél. Azért szerintem ennél a 76ers jóval többre lesz képes. Másik problémának a Hawksnál az irányító Schrödert tartom. Most kapott egy hatalmas új szerződést, ráadásul ő lett a kezdő irányító is, ami külön nyomást helyez rá. Nem hinném, hogy egy ilyen fiatal játékosnak ez jót tesz.
A 76ers végig meccsben volt az Oklahoma elleni első meccsén, és csak nüanszokon múlott, hogy kikaptak. Joel Embiid már első NBA-s meccsén komoly teljesítményt tett le, pedig Adams ellen nem egyszerű játszani a palánk alatt. Howard sem számíthat könnyű percekre az év újonca díjra pályázó magasember ellen. Sergio Rodriguez is jól kezdett, tőle most különösen fontos a jó teljesítmény Schröder ellen, mert ezen akár a meccs is múlhat. A Philly játéka számomra bíztató volt, már nem azt a léhűtő csapat képét mutatják, mint eddig. Sarictól ennél most jóval több kell, ahogyan Okafortól is. Vélemény szerint a Philly képes lehet egy szorosabb meccsre hazai pályán, így egy hendi simán ülhet rájuk.  

  • NBA tippek

    Denver - Portland: Portland győzelem
  • Philadelphia - Atlanta: Philly +7,5 ponttal

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kyle Korver (Atlanta Hawks). Fotó: Mark Runyon/Flickr