James-LeBron-Cleveland-Cavaliers-022 LeBron James. Fotó: Machalski/Shutterstock.com

NBA: Kezdődik a Lebron-saga

SPF Team 2018 jún 11. 12:17 Szólj hozzá!

Kosárlabda NBA Cleveland Cavaliers Lebron James

Eltelt négy év és jöhet az újabb Lebron James mizéria. Hova igazol a Király? Marad a Clevelandnél? Négy éves periódusokban gondolkodik James, mivel 2010-ben érkezett a Heathez, onnan 2014-ben dobbantott, most pedig nagy az esély rá, hogy otthagyja a Cavs csapatát. 

Menni vagy maradni? 

Az elmúlt években Lebron James nélkül nem rendeztek NBA-döntőt. Uralta a keleti főcsoportot, senki sem tudta legyőzni éveken át. Idén viszont már nagyon rezgett a léc, főcsoportdöntőben a kiesés szélére került csapatával, de még innen is talpra tudott állni. A Warriors elleni fináléban azonban kapott egy 4-0-ás söprést, élete során másodszor fordult ez elő vele. Már a rájátszást megelőzően is felmerültek olyan kérdések, hogy vajon érdemes-e maradnia Clevelandben? Megvan a bajnoki cím, csapata folyamatosan gyengül. 

A 2000-es évek klasszisánál, Kobe Bryantnél is előkerült, hogy mennyire nehéz természetű a Lakers ikonja, de ez még inkább igaz Lebron Jamesre, aki ugyan a pályán jobbá teszi a társakat, de azon kívül megpróbálja minél jobban a saját képére formálni a csapatát. Ennek egyik áldozata volt múlt nyáron Kyrie Irving. Ő már nem bírta a kialakult helyzetet és lelépett. Ugyan érkezett Isaiah Thomas, de neki egy megfelelő játékrendszer kell, hogy sikeres legyen (ezért volt jó Brad Stevensnél), különben sok haszna nincsen a pályán. Thomas és Wade is távozott szezon közben, Lebronnak pedig maradt Love és egy tucat olyan játékos, akik kiváló segítők, de nem sztárok. 

"Minden eshetőséget figyelembe fogunk venni, a döntésemben a családom is nagy befolyással bír majd, egyelőre nem tudom, hol folytatom " - mondta Lebron James. 

A rájátszásban ez meglátszott a csapat játékán, sok esetben James egymaga oldotta meg a problémákat, szórta a pontokat, lepattanókat szedett és nagyon sokat dolgozott. Próbálták őt legalább a védekezés alól tehermentesíteni, de támadásban szinte csak rajta múlott a siker. Ha megnézzük, hogy a keleti főcsoportban mennyi fiatal és tehetséges csapat van (Philadelphia vagy épp Boston), akkor rájöhetünk, hogy jövőre még nehezebb dolga lenne döntőbe kerülnie a Királynak. Eljött tehát a váltás ideje? 

Kell a pénz!

Lebron Jamesről már sok információ látott napvilágot, ilyen például a fukarsága is. Milliárdos, mégis az ingyenes Pandorát használja zenehallgatásra, de az adatforgalomért sem hajlandó fizetni, helyette az ingyenes wifit részesíti előnyben, amikor csak teheti. Ez csak amolyan adalék, hogy nem szórja két kézzel a pénzt, mint sok más sztár, de ennek megvan az oka. James ugyanis komoly befektetésekkel rendelkezik és ahogyan anno példaképe, Michael Jordan, úgy ő is tulajdonosi babérokra tör. Ehhez viszont sok pénz kell a nagy befolyás mellé. 

Komoly szponzori szerződésekkel rendelkezik, de nem kevés összegről kéne lemondania, ha más csapathoz írna alá. Míg Clevelandben 200 millió dollárt kaphatna 4 évre a szupermax szerződés keretein belül, addig máshol "csak" 150-et. Szintén fontos tényező lehet, hogy 33 évesen már nem 1-2 éves szerződésekkel kéne bohóckodnia, hanem egy esetleges sérülés esetén is van egy 4 éves biztos "gázsija". Sok helyen olvasni, hogy James számára nem fontos a pénz már ilyen korban, de épp ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot évről-évre, amikor az 1+1 éves kontraktusokat köti azért, hogy minél több pénzt csikarhasson ki az aktuális csapatából. A jövőre tekintettel pedig, ha tényleg építeni akar egy dinasztiát valamelyik csapat vezetőjeként, akkor bizony szüksége van a sok-sok pénzre. 

Egyedül nem megy

Lehet beszélni itt megannyi pénzről, de Lebron Jamest a sikerek is hajtják, illetve az is, hogy ne úgy emlékezzenek rá, mint aki elbukott hat NBA-döntőt. Márpedig jelen helyzetben ez a helyzet, hogy ugyan ott van a GOAT jelző is vele kapcsolatban, de most már elsősorban a sorozatos bukásait hozzák fel. Igen, megvan a három bajnoki címe, alapszakasz MVP és a 2010-es évek legjobbja, de elég ez neki a temérdek pénz mellé? 

Azt ő is beláthatja, hogy a jelenlegi helyzetben már nem igazán szoktak magányos harcosként bajnoki címet nyerni a szupersztárok. Ezért váltott Kevin Durant, ezért váltott Paul George és Chris Paul is. Az idei playoffban ez szembeötlő lehetett számára, hogy a jelenlegi keret alkalmatlan egy végső győzelemre. Ha aláír egy négyéves szerződést, azzal azt is aláírja, hogy jó eséllyel soha többé nem lesz bajnok, de legalább mindenki boldog Clevelandben. De vajon James is az lesz? Vagy esetleg az jár a fejében, hogy még számtalan rekordot megdönt? Belátható távolságban van Kareem-Abdul Jabbar pontrekordja is, ami szintén óriási teljesítmény lenne. Rekordok és pénz vagy beállni pár sztár mellé egy bajnoki címért, ahogyan tette azt Kevint Durant?

  

Kik jöhetnek szóba?

A kérők palettája eléggé széles. Kezdetben még csak a Los Angeles Lakers, Houston Rockets és Philadelphia 76ers volt az esélyesek között, de most már ott tartunk, hogy a Golden State Warriors sem elképzelhetetlen. Mesébe illő lenne, ha Hollywoodba szerződne a Los Angeles Lakershez (4.50), filmes cégei és két hatalmas háza is odaköti. Abból a szempontból sem rossz választás, hogy a Lakersnek van helye bőven a fizetési sapka alatt, így két szupersztár is aláírhat a csapathoz a meglévő tehetséges fiatal mag mellé. A másik játékos jó eséllyel Paul George lenne.

Azonban olyan pletykák is felmerültek, hogy George mégsem váltana, mert jól érzi magát Oklahomában. A másik kérdőjel lehet James számára, hogy hiába a cégek és ingatlanok, megint egy fiatal csapat venné körül, illetve egy olyan sztár, aki hasonlóan inkonzisztens teljesítményre nyújt, mint Kevin Love. Szüksége van egy Cavs 2.0-ra még akkor is, ha jóval nagyobb potenciál van a Lakersben? Lehet ez a csapat csak 2-3 év múlva érne be, addigra meg Lebron 35-36 éves lenne. Van egy olyan érzésünk, hogy a Lakers kiesett a potenciális esélyesek közül. 

Pár napja jelent meg egy olyan hír, miszerint Gregg Popovich a San Antonio Spurs trénere személyesen beszélgetne el Lebronnal, hogy a csapatához vigye (13.00). Coach Pop még mindig a liga egyik, ha nem a legjobb edzője. Évek óta playoffban tartja a Spurst. Kawhi Leonard távozása miatt lehetnek problémák (talán James megtudná győzni a maradásról), de még így is bivalyerős keret állna rendelkezésére a Királynak, tele rutinos játékossal, hogy nyugaton is célba érjen.

Az egyik legnagyobb favorit épp a Spurs nagy riválisa, a Houston Rockets (2.75). A szintén texasi franchise össze akarja hozni a következő nagy hármast: James Harden, Chris Paul és Lebron James. Az idei alapszakasz MVP két esélyese, illetve egy top3-as irányító. A Houston Rockets már idén is megszorongatta a Warriorst és Paul sérülése kellett, hogy kiessenek. Nagy kérdés viszont, hogy James esetleges érkezésével megtudnának-e olyan játékosokat tartani, mint Clint Capela, aki rendkívül fontos szerepet játszott a jó teljesítményükben. Mindenesetre Paul nagyon győzködni Lebront, hogy írjon alá hozzájuk. Vajon egy labda elég ennek a hármasnak egy mérkőzésen? 

A Unibet szerint a Philadelphia 76ers is a komolyabb esélyesek között van (2.75). A Boston Celtics mellett a jövő szempontjából a Philly lehet a másik meghatározó tényező keleten. James még sosem játszott a nyugati főcsoportban, ráadásul a 76ersnek van az egyik legtehetségesebb kerete a ligát nézve. A Királynak viszont ez által lejjebb kéne adnia a labdaigényéből, hagyni kéne a fiatalokat is érvényesülni. A másik fontos dolog, hogy ez a keret ugyan hatalmas potenciállal rendelkezik, de kérdés, hogy mikor tudnának belőlük bajnokot faragni? Hasonlóan a Lakershez, itt is időbe telne, mire felépítenének egy jó rendszert.

Természetesen a liga összes csapatát fel lehetne sorolni, de a legfontosabb kérdés az ügyben: pénz vagy bajnoki cím? Ha bajnoki cím, akkor James nem 2-3 évet akar építkezni, várni a fiatalokra, így 76ers, Lakers vagy épp a Celtics kiesik (ők más okok miatt is). Reális kérők között tehát a Rockets, Spurs és pár rutinosabb csapat marad (GSW?). A piac szempontjából Houston jó választás lehet, ahogyan a sztárok miatt is, míg a Spurs nagyon nehezen tudna tető alá hozni egy Leonard - James párost, mert pénzügyileg csak cserék útján férnek be mind a ketten a csapatba. Ha mégis a pénz mellett dönt Lebron, akkor marad Clevelandben (5.50), ahol viszont Dan Gilbert tulajnak mindent meg kell tennie, hogy valami vállalható csapatot építsen köré.  

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: LeBron James. Fotó: Machalski/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Superliga 23+24 bónusz

  • 24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet útmutató
Superbet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: NBA Fogadások 2017/18

Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 11:33
Nekem valahogy az a meglátásom Rondóval kapcsolatban, hogy ő Lonzo Ball miatt kellett. Elküldik őt a francba, mert a franchise nem tolerálja az apját (sem), Lonzo pedig közel sem akkora ász, mint ahogyan beharangozták. Elmegy majd ilyen Brooklyn szintű csapatba, ott talán feltudja építeni a karrierjét, de azért egyre inkább látszik végre a nagy többség számára, hogy ez a Ball family egy hatalmas lufi. Melót promózzák a JBL-be, kóteres srác meg még a 60-ban sem kelt el a drafton.

Rondón meg a PO-ban is látszott (igaz, csak 9 meccsen), hogy kezd ráfeküdni a triplára. 42%-al dobott, elmúlt három alapszakaszából kettő nem is volt olyan vészes ilyen téren. Őt szerintem azért tarthatják LABron mellett, mert kell a periméterre a jó védő. Így kevesebbet kell majd hátul védekeznie a királynak, elől pedig olykor nem csak neki kell szervezni a játékot. Plusz jöhet a padról is Rondo, ha éppenséggel úgy van. Azért, ha meccsenként 1-2 triplát tud dobni, már nyert ügyük van.

Gondolom a Lakers most mindent feltesz egy lapra, ezért ez a sok 1 éves szerződés. Következő 2-3 évben bajnoki címet kell csinálni. Jamestől mondjuk tökös húzás, hogy átment nyugatra a pofonért. Megnéztem, 2019-20-ra mindössze James 36 millája lesz nekik. Durván 70 milla marad a sapkából, mert gondolom addigra elboltolják majd Denget is. Oké, maradni fog szerintem Kuzma meg Hart, de ők így összesen visznek el 4 millát. Azért ez már eléggé komoly sapka alatti hely, itt már jó sok mindenkinek be lehet kínálni egy szerződést.

Nem vagyok nagy Lakers tudós, de én a következőt látom ebbe a dologba:
Idén nyáron még próbálnak 1-2 nevet hozni, aztán irány a PO, megnézik most mire mennek, hol kell erősíteni. Kuzma-Hart-Ingram trióból megtudják majd, hogy kit érdemes megtartani, kiket kell James mellé hozni jövőre. Magicék lehet úgy gondolkodnak, hogy a Warriors útjára kell lépni. Cousins, ha felépül normálisan, akkor jövőre el tudják hozni a GSW-től, jöhet Leonard is ingyen, de ott lesz még a szabadügynökök piacán Tobias Harris, Kristaps Porzingis, Karl-Anthony Towns, Kemba Walker, Patrick Beverley stb.

Én megmondom őszintén, nyugatról két csapatra leszek nagyon kíváncsi:
Phoenix Suns és Dallas Mavs
Dallas: Ott lesz Doncicnak jó eséllyel DeAndre Jordan, akivel kiválóan passzolhat a játékuk, Matthews még periméteren, én fogok nekik szurkolni, mert izgalmas csapat lehetnek.
Phoenix: Volt egy összehasonlítás Shaq-Kobe-féle Lakers és a mostani Suns között. Booker ugyanúgy 13. helyen kelt el, mint Kobe, míg Shaqhez hasonlóan Ayton első volt az osztályában. Volt még jó pár hasonlóság (magasságok, képességek), de lehet csak én látom bele, hogy ők lehetnek a következő évek nagy párosa. Booker és Ayton mellett ott lesz majd Ariza, aki szintén nagy steal, de Jackson is fain lesz. Azt is el tudom képzelni, hogyha Booker egész szezonban képes lesz jól játszani, akkor versenyben lehetnek a PO-ért.
oakland23 hozzászólt
2018 júl 3. 10:55
Érdekes lesz ez, mert így keleten nagyjából marad a Boston és a Philadelphia, márpedig onnan a Boston lazán döntőzhet. Aztán itt a nyugat, ahol ismét faktor lesz a Los Angeles Lakers, szóval amíg mondjuk tavaly ilyenkor el nem tudtam volna képzelni egy 'klasszikus' LA-Boston finálét, most már azért nem tűnik olyan utópisztikusnak.

Az nálam kérdés, Cousins hogyan illik majd a GSW-be, meg egyáltalán milyen lesz a visszatérés, amit meg nem értek, hogy minek az LA-nek Rondo, mert ugye ő és LBJ egyszerre nem lehet a pályán. Illetve lehet, de nem profitábilis, Rondo labda nélkül mondjuk támadásban elég haszontalan, a labda meg LeBronnál lesz. Rájátszásban majd arra a két-három percre belökik, amikor LBJ kiül???

Hát jó kis offseason eddig, öcsém, aki általában jól érzi az NBA-t mondja, hogy Leonard tuti nem marad. Közben a Cavs Love-ot is el akarja passzolni, hát ha lenne kiesés, a Cavs-re lehetne tenni egy kis pénzt, úgy érzem  ;D
Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 10:40
Végül maradt LA Lebronnak. Jött mellé Rondo, McGee és még páran (meg majd tuti jön még egy 1-2 név). De ez lassan kutyát se fogja érdekelni, mivel a Warriors közben MLE-ért behúzta DeMarcus Cousinst.  ;D Összeraktak egy komplett All-Star ötöst. Jövő évtől élesíthetik is, ha Cousins felépül. Amcsi oldalakat szemezgettem és jött egy ilyen komment erre az igazolásra:

Warriors signing Jesus next  ;D ;D

Ez asszem mindent elmond a jelenlegi helyzetről. Ezek után közel sem lesz akkora hype Leonard és a többiek körül szerintem, mert a legnagyobb steal a Warriorsé volt így fű alatt. Nem is kockáztatnak vele nagyot, mert súlyos volt DMC sérülése, de ha felépül és csak a PO-ra kerül formában, már azzal is hatalmasat nyertek. Esélye nem lesz itt senkinek sem. Houston is gyengült Ariza távozásával, Capela sorsa sem biztos, marad majd egymásnak Harden meg Paul.

Engem mondjuk azért érdekel kicsit, hogy a Spurs mit csinál Leonarddal. Az tuti, hogy nem marad, de kérdés, hogy kinek az ajánlatát fogadják el. Gondolom ők sem hülyék, hogy ilyen Lonzo Ball-t átvegyenek (ha jól emlékszem mondták is, hogy nekik nem kell), szóval valami vaskosabb kell a Lakerstől, ha már Leonard mindenáron oda akar menni (bár lehet megvárják a következő szezont és ingyen elhozzák).

Még több Kosárlabda