NBA Playoff: Végre őrségváltás?

Nagy Bence
2018 máj 13. 22:43
Szólj hozzá!

Kosárlabda nba Golden State Warriors Cleveland Cavaliers Lebron James

Az elmúlt évek Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers döntőit törné meg a Bolton Celtics és a Houston Rockets. A szezon előtt négy legerősebbnek vélt csapat végül ott van a konferencia döntőkben, de milyen események után! Elég egy edző zsenialitása, hogy megállítsák Lebront? Képes túldobni többször is a Rockets a Warriorst? 

Hogyan állítod meg a történelem egyik legjobbját?

Lebron James eddigi karrierje során is nagyon megosztó személyiség volt, de azt mindenki elismerte, hogy kivételes tehetséggel és fizikummal megáldott játékos, aki igazi vezérré nőtte ki magát. Évek óta uralja a keleti főcsoportot, nélküle gyakorlatilag nem rendeznek NBA-döntőt, ami kicsit unalmas is lehet már az emberek számára. Ugyanakkor az a teljesítmény, amit idén letett az alapszakaszban és a rájátszásban eddig, az felülmúlt minden elképzelést vele kapcsolatban. 

Belépve 34. életévébe, most először tudta végigjátszani az alapszakaszt (mind a 82 mérkőzésen pályára lépett a 15. szezonjában), ahol szinte egyedül húzta ki a bajból a Clevelandet. A rájátszásban magasabb fokozatra kapcsolt, egymaga ejtette ki az Indianát, majd a Toronto elleni párharcot már rutinból hozta. Megállíthatatlan volt a pálya mindkét felén, abszolút kontrollálta a mérkőzéseket és a párharcokat is. Ki tudja akkor őt megállítani? 

Lebron James. Fotó: Keith Allison/Flickr

Egy 41 éves öltönyös úriember megpróbálkozik vele. Ő nem más, mint Brad Stevens a Boston Celtics mágusa. Az első két mérkőzésen bizonyította is kvalitásait, ugyanis magabiztos győzelmeket aratott a csapata. A védekezést nagyon összerakta, de mentális is nagyon erős a gárda. Annak ellenére, hogy egy nagyon fiatal csapattal dolgozik Stevens, mégis türelmesek a játékosok. A második találkozón sem kapkodtak a támadásoknál, okosan járatták a labdát, keresték a legjobb megoldásokat. Szépen megoszlanak a terhek a játékosok között, mindig valaki előre tud lépni kritikus helyzetben. 

Na de mi történik a Clevelandnél? Ide már Lebron klasszisa is kevés. Ha nem jönnek az üres triplák (mármint nem tudják megteremteni a lehetőségét annak, hogy open helyzetek létrejöjjenek), ha nem jön minimális segítség a többiektől, akkor hiába hoz tripla-duplát a James (lásd második mérkőzés), nem fognak mérkőzés(eke)t nyerni. Love és a többiek nem tudnak felnőni Lebron James mellé, ezzel pedig már a clevelandi mérkőzésen is bajba kerülhetnek. Ha nem jön a ponterős játék (sok hármassal megtámogatva) és Lebrontól a szokásos extra, akkor akár 3-0-ás előnybe is kerülhet a Celtics.

20.000 Forint Kockázatmentesen!


Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Képes a bravúrra a Houston?

Az elmúlt három év során a nyugati főcsoportban nem igazán tudták megszorongatni a Warriorst, de most a Harden - Paul duó fémjelezte Houston erre készül. Már az alapszakaszban is jelezték, hogy muszáj velük számolni, de a rájátszás első körében még nem voltak eléggé élesek, ahogyan a GSW elleni főcsoportdöntő első találkozóján sem. A másodikra aztán felszívták magukat, hatékony és agresszív védekezést mutattak be, ami nagyon nem ízlett Durantéknak. Ami fontos lépés volt, hogy kivették Thompsont és Curryt a játékból, Durant kvázi magára maradt. Igoudala és Green támadóoldalon nem volt tényező a Warriorsnál.

Ez egy járható út lehet a párharcban, de a kemény védekezés mellé még egy jó támadójáték is társult. Nagyon szépen járt a labda, most már fel tudtak nőni a társak is Hardenékhez, így a kiosztások után jöttek is a pontok tőlük. Erre nem igazán számított a GSW, teljesen szétszedte őket a Rockets. Most jön azonban a java, ugyanis Kerr jól tud reagálni a kialakult helyzetekre, erre is biztosan kitalál valamit. 

Az alapszakaszban idegenben a legjobb csapat volt a Houston (egy ponttal nyertek is októberben a regnáló bajnok ellen), így nem pihenhet a Warriors. Az egyik fontos lépés, hogy kikapcsolják Clint Capelát. Amellett, hogy sok szó esik Hardenről vagy épp Paulról, Capela is rettentően fontos tagja a rotációnak. Kiválóan védekezik (Durant mellette nem nagyon él meg), de lábon képes tartani Curryt vagy épp Thompsont is, míg támadásoknál szintén fontos faktor. Ezen felül kemény védekezésre van szükség, mert láthatóan, ha hagyják dobni a Houstont, akkor bizony nem fogják velük felvenni a lépést. Emiatt én egy pontszegény találkozóra voksolok (228,5 pont alatt: 1.71). 

20.000 Forint Kockázatmentesen!

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -100.00 %

június

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

20.000 Forint Kockázatmentesen!

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

NBA Fogadások 2017/18

Pozzato hozzászólt
2018 jún 15. 15:02
Guillermo idei NBA-s szekciója Kimmelnél. Lebron.  >:(  José nagy arc, Swaggy Champs meg...  ;D

https://www.youtube.com/watch?v=ldmDBJRARB4
Pozzato hozzászólt
2018 jún 11. 14:51
Nekem valamiért a Boston ki van zárva és nem csak Irving miatt. Most is akkora feszültség volt közte és a Celtics játékosok között, kvázi ősi ellenség lett Lebronból. Ahogyan Tatum is odament Lebronhoz verni mellét, mikor áthúzta, az nekem azt jelentette, hogy ők nem a csapatukban akarják tudni Jamest, hanem elverni őt. És akkor még ott van Hayward is, aki 31 millát keres, Horfordn
oakland23 hozzászólt
2018 jún 11. 13:42
James szerintem marad (5.50 unibet), és nem ő megy, hanem a csapat.

De ha mégis megy, én a Houstont és a Lakerst is kizárom. Eleve nagy butaság lenne nyugatra menni, hisz a golden State még mindig favorit lenne, akkor is, ha James Houstonba megy. Ráadásul ha odamegy, az ő és Harden játéka 'üti' egymást.

Szerintem marad, de ha eligazol, akkor marad k

Kapcsolódó cikkek