Hétvége alkalmából újra négy mérkőzést rendeznek a rájátszásban. A Spurs és a Bucks növelné az előnyét, míg a Warriors és a Wizards idegenben szerezné meg a győzelmet. Három gárdának nehéz dolga lesz idegenben. 

Milwaukee Bucks - Toronto Raptors

Ahogyan arra számítani lehetett, a Bucks otthon kőkemény védekezést mutatott be és beárazta a Torontót. Periméteren a Brogdon-Middleton-Snell trió teljesen szétszedte a Toronto támadásait, DeRozan nagyon súlytalan volt (0/8 mezőnyből), ahogyan Lowry sem találta a formáját. Palánk alatt a hazaiaknál Thon Maker takarított és a hazai közönség is fantasztikus hangulatot csinált. A Raptors amúgy sem túl acélos gárda idegenben, ez még inkább ki is jött a mérkőzésen. Győzelmi kényszerben a Raptors, ami rányomhatja bélyegét a játékukra, pláne mert csak két napot tudnak pihenni a mérkőzés előtt. Antetokounmpóval továbbra sem tudnak mit kezdeni a DeRozanék, de ami még nagyobb baj, hogy támadásban teljes a tanácstalanság. Sokat kéne javulniuk, főleg támadóoldalon, de nem igazán látom, hogyan tudnák feltörni ezt a kemény védekezést. Hatalmas potenciál van a Bucks játékában, ráadásul Jason Kidd nagyon jól összerakta a csapatot. Middleton jól dob, Beasley és Dellavedova jól száll be a padról és a palánk alatti szekcióra se lehet panasz. Nem igazán látom, hogyan nyerhetne a Raptors, viszont a Milwaukee szorzójában (1.76) azért akkora érték nincs. Talán megint egy under fogadás, látva a hazaiak kemény védekezését. Ők a játékukon nem fognak változtatni, így megint ülhet egy kevés pontos tipp. 

Atlanta Hawks - Washington Wizards

Azért ez a második meccs már szorosabb volt, de még így is 2-0 a Washingtonnak. Bradley Beal végre előkerült a playoffra, neki nagyban köszönhetik a győzelmet. Most azonban egy jóval nehezebb meccsre számíthatnak a vendégek. A Hawks már idegenben is sokat gyakorolta a small-ballt, ahol főleg Paul Millsap volt a center. Ezzel fognak többet próbálkozni hazai pályán, mert ahogyan Millsap is kiemelte, ebben jobbak, mint a Wizards. Valami ellenszert kell ugyanis találni Marcin Gortat ellen, mert lássuk be, Howard eddig nem nagyon bírt a lengyel óriással. A Washington perimétere viszont szerintem jóval erősebb, mint az Atlantaé, így a Wall-Beal páros bármelyike el tudja dönteni a találkozót. Úgy gondolom, hogy egy pár pontos vendég hendiben simán lehet érték, mert nincs a két csapat között akkora különbség (+5,5 1.64), hogy a Hawks rommáverje a Washingtont. Palánk alatt dominánsabb a vendég csapat, míg periméteren majd sok függ attól, hogy Wall vagy a cserenként beálló Jennings hogyan tudja irányítani a csapatot, megbontani az ellenfél védelmét. Sefolosha fontos láncszem lehet, ugyanis neki kell majd megállítani Bealt vagy épp Wallt.

Memphis Grizzlies - San Antonio Spurs

Mike Conley végre elkezdte törleszteni a 153 millió dolláros szerződését. Ennek pedig meg is lett az eredménye, illetve a palánk alatti szekció javulásának, mert nyert a Grizzlies hazai pályán. Védekezés is összeállt, mindezt úgy, hogy Tony Allen még mindig sérült. Kisebb csoda volt ez a Memphistől, de ez nagy lökést adhat a gárdának. Zach Randolph bekerült a kezdőötösbe, ami kiváló húzás volt Fizdale edzőtől, ez meg is zavarta a Spurs játékát, illetve Tyler Ennis is sokat dobott a védekezésen a kezdőbe kerülésével. A negyedik negyedre el is dőlt a meccs, így Popovich mester próbált is pihentetni a szombati negyedik találkozóra. 

Randolph-Zach-Memphis-Grizzlies-004

Zach Randolph (Memphis Grizzlies). Fotó: Mark Runyon/Flickr


Nem igazán pörgött a Spurs, mintha elkényelmesedtek volna, nem erőltették a dolgokat. Azt tudja Popovich mester is, hogy ennél jóval több kell majd a Memphis ellen, de az 1.60-os oddsukban nem sok érték van. A Spursnek van annyira mély és rutinos kerete, hogy egy ilyen zakó után is simán felálljon. Memphis továbbra is ezt a fizikális és agresszív játékot fogja játszani, de lehet még így sincs érték a 187 pontos határban. Ennis jól szállt be periméteren a védekezésbe, de azért hosszabb távon Kawhi Leonardot fogni nem egyszerű és továbbra sincs Tony Allen, aki teljes stabilitást adna a hazaiak periméterének. 

Portland Trail Blazers - Golden State Warriors

Vártnál is simább ez a párharc, pedig a Warriorsban még Kevin Durant pályára sem lépett. Jusuf Nurkic nélkül teljesen súlytalan a Blazers, ugyan van némi esély, hogy végre játsszon a center, de ha nem lép pályára, akkor megint egy kiütéses vereségbe szaladhat bele a Portland. A Lillard-McCollum duó ugyan jó volt az első meccsen, de még extrákkal sem tudták megverni a Warriorst. Most viszont nekik sem ment, így a csapat szinte sehol sincs. Hazai pályán van némi sansz a sikerre, hátha a közönség belehajszolja Lillardékat egy jobb produkcióba, de a vendégeknél elvileg visszatér Kevin Durant, plusz összekapták a védekezést is, így az 1.40-es Warriors szorzónak elvileg ülnie kéne.

  • NBA tipp

    Milwaukee - Toronto: 197,5 pontnál kevesebb

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Zach Randolph (Memphis Grizzlies). Fotó: Mark Runyon/Flickr