Két párharc már befejeződött, mivel a Cleveland és a Golden State már ott vannak a konferencia döntőkben. Várják az ellenfelüket. Most a Washington - Boston párharcra koncentrálunk, ahol egy fontos ötödik meccsre készülnek a csapatok.

Boston Celtics 

Újra Bostonban a csapatok és 2-2-vel vágnak neki az ötödik meccsnek. Eddig minden meccsen a hazai csapat dominált, most elvileg a Celtics gárdáján lenne a sor. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert a Washington védekezése egyre inkább összeáll. Az első két meccsen abból élt a Celtics, hogy Isaiah Thomas betört és aztán vagy leosztotta üres triplára, vagy feltette a ziccert. Ezt szüntette meg a Washington, most ezekből nagyon kevés pont érkezik a Bostonnak, így pedig gyakorlatilag használhatatlan Thomas. Ugyan a legutóbb beszórt 5/5 triplát, de ha a kinti dobások nem jöttek, akkor bajban volt Thomas. Ami előny lehet a Thomaséknak, hogy a hazai pályát jobban megfújják majd a Bostonnak (a negyedik meccsen Washingtonban büntetőt se kapott az irányító), így azért könnyebb pontokhoz is juthat, de valamit kezdeni kell a Washington védekezésével Brad Stevens edzőnek. Egyértelműen változtatni kell a Celtics edzőjének, mert az elmúlt két meccsen egyáltalán nem működött a Celtics játéka. A gond az, hogy Thomason kívül nincsen stabil pontszerzője a Bostonnak. Horford vagy épp Bradley néha jó alternatíva, de azért nem egy életbiztosítás egyikőjük sem. Szerintem más opció nem fog működni, így vissza kell állnia a Bostonnak a Chicago ellen használt kemény periméter védekezésre. Túldobni nehezen fogják a Wizards csapatát, pláne ha Thomasra mindig okosan váltanak a Washington védői, illetve betörésekkor lezárják a területet.

Washington Wizards

A Washington azért szerzett egy nagy adag mentális előnyt a két hazai magabiztos győzelemből. Már idegenben is sikerült akár egy félidőre megszorongatni a Bostont, de otthon be is darálták őket. A fent említett védekezés Thomason sokat használt, egyértelműen szilárdult hátul a Washington, ez pedig győzelmekhez vezetett. John Wall kezd kelet legjobb irányítójává vállni (ha már most nem az), vezére a csapatának. A Wizards legnagyobb előnye, hogy Wall mellé fel tud nőni pontszerzésben Bradley Beal vagy épp Marcin Gortat. Ezzel pedig le tudják venni a terhet az irányítóról. Ez pedig nem volt jellemző az első két meccsen.

Az első két meccshez képest abban fejlődött leginkább a Wizards, hogy nem omlanak össze nagy előnyben és nem fogynak el a meccs végére. Három oka lehet ennek, egyrészről a hazai pálya, ami a playoffban hatalmas előny, másodszor a Brooks használt védekezési taktika, amivel teljesen szétszedik a Boston játékát. Harmadszor az Atlanta elleni hat mérkőzéses párharc után most sikerült teljesen magukra találni. Én inkább utóbbi kettőre voksolnék. Wall is nyilatkozta, hogy megemelték a védekezés internzítását és ez vezetett az elmúlt két sikerhez. Ez lehet a továbbiakban is a siker kulcsa. Egyre inkább kiviláglik, hogy a két csapat közül a párharcban a Wizards a jobb csapat. Ahhoz, hogy továbbjussanak egyet viszont nyerni kell Bostonban. Véleményem szerint az ötödik meccs lehet az. A hetedik meccs már eléggé kiélezett, Boston is jobban felpörög, még most ott lehet az elmúlt két meccs pozitív hatása a Wizardsnak, illetve a kilátástalanság a Bostonnak és a nyomás, hogy muszáj nyerniük.

Konklúzió

Hasonlóan kemény meccsre számítok, mint a harmadik, akár megint lehet verekedés is, mert azért ez a két csapat nem igazán szívleli egymást. A Boston nagyon is Thomastól függ, ha az ő helyzetén nem tud változtatni Brad Stevens, illetve nem tud 1-2 másik opciót találni pontszerzésben, akkor a Boston el fogja veszíteni a pályaelőnyét, sőt akár a párharcot is. Kezd kijönni a két csapat közti erőkülönbség, amit eddig a Boston a kemény periméter védekezésével próbált egyensúlyozni. Véleményem szerint megint vissza kell ezt hozniuk, azaz Bradleynek és Smartnak kell még jobban és folyamatosan szívnia Wall vérét, hogy lassítsák a rohanó Wizardsot. Mert futásban és nagy tempóban jó a Washington, így tudtak csinálni a negyedik meccsen is hat parc alatt egy 26-0-ás futást. Szerintem a mentális előny most a Wizadsnál van, két elképzelés közül próbálok választani: egyik a 215,5 under 1.87-érrt, ami egy fizikális meccsen lejöhet, illetve  egy 5,5 pontos hendi a Wizadsra.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Bradley Beal. Fotó: Keith Allison/Flickr