A Lens jól kezdte a bajnokságot, míg a Reims pocsékul, de jelen helyzetben ez most nem számít!

2020 nov 8. 15:00 Közvetítés: UnibetBet365

Csak a jelenre koncentrálunk

Merész dolog egy olyan csapatra fogadni, akinek pár hónapja kapták szét a védelmét, pocsékul játszottak az Európa Ligában, illetve a bajnokságban is szenvedtek. Merész dolog egy olyan csapat ellen fogadni, akik feljutóként rendkívül lelkesen és eléggé hatékonyan játszottak, több játékosuk is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a bajnokság első fordulójában. Azért megyünk szembe az eddigi trendekkel, mert a körülmények megváltoztak. 

A Stade Reims játéka kezd összeállni, ezzel nem azt mondom, hogy a védekezés rendben van, hanem azt, hogy a Montpellier otthonában elért 4-0, nagy lökést adott a játékosoknak. Igaz, hogy kettős emberelőnyben érték el azt a sikert, de jóval bátrabban játszottak a Strasbourg ellen a következő fordulóban. Cafaro szabadrúgásból elért góljához kellett a kapus szerencsétlenkedése is, de Cafaro megpróbálta onnan, ahonnét többségében beívelésre számítanának. 

Az önbizalom tehát adott a vendégek részéről, márpedig tavaly a kiváló védekezés mellett ez is közrejátszott, hogy a liga egyik leghatékonyabb csapata volt a Reims. A hétvégén a Lens otthonába látogatnak, akik kiválóan kezdtek, de történt egy megtorpanás és egy komoly vereség a Lille otthonában. A zakó egyik oka, hogy Ignatius Ganago megsérült. A kameruni csatár a klub egyik legfontosabb játékosa. 

Univerzális támadó, mindkét oldalon és középen is bevethető, kiválóan mozog be üres területekbe, testfelépítése révén lepattanak róla a védők, gyors és kiméletlen a kapu előtt. Franck Haise mester taktikájában gyakorlatilag a tíz mezőnyjátékosból hét a védekezéssel van elfoglalva, ezért is kell előre olyan támadó, mint Ganago, aki megoldja egymaga a helyzeteket. A kameruni intelligenciája és helyzetfelismerése is kiemelkedő, okosan mozgatja a védőit, így területet nyit a csapattársainak egy-egy kontránál. 

A Lens sztárja valószínűleg jövőre már valamelyik top francia csapatban játszik majd, mivel olyan hatékonyan játszott a kapu előtt az eddigi meccseken, mint ahogyan Mbappé szokott a PSG-ben. Ganago viszont sérült, kétes információk vannak róla, hogy mikor térhet vissza. Egyes hírek arról szóltak, hogy már játszhat október végén, de a jelenlegi helyzet az, hogy a kameruni válogatottba sem hívták be, mert elvileg továbbra sem bevethető.

Fontos hiányzók

Franck Haise edző taktikájának egyik fontos eleme, hogy az egy az egy elleni szituációkat megoldják a támadók, de erre Ganago mellett csak Kakuta és Cahuzac képes. Nehéz lesz így támadásokat vezetni, védekezésben pedig nagy veszteség, hogy Jonathan Gradit eltiltott. A védelem egyik oszlopa, amikor játszott, stabil volt a hátsó alakzat. Kakuta ráadásul elől magára maradthat, mert Cahuzac sem bevethető. 

Amiben bízhat a Lens, hogy Sotoca révén az ellenfél kapuja előtt fejpárbajokat nyernek, beívelések után próbálnak majd gólt szerezni. Haise valószínűleg ezt a taktikát választja majd Cahuzac és Ganago nélkül. A Reims hátsó alakzatában viszont két jól fejelő középhátvéd van, így limitálhatják a Lens eme kísérleteit. Érdekesség, hogy mint Guion, mind Haise edző hasonló taktikai elképzelésekkel próbálkozik (hatékony középpályás védekezés). 

Ebből azonban most a Reims jöhet ki jobban. A Lens defenzív játékának egyik hibája, hogy az ellenfél gyorsabb kontráinál, lassabb a reakcióidejük. Ennek is köszönhető, hogy sok gólt kaptak. Véleményem szerint, nagy érték lehet egy vendég pontszerzésben, de az X2-nél és az 1.73-as szorzónál jobb a DNB fogadás a Reims csapatára 2.50-ért. 

  • Lens - Reims tipp

    Reims DNB-vel
    Unibet
    2.50

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org