Kedden és szerdán rendezik a Német Kupa elődöntőit. Az első meccsen a Mönchengladbach fogadja a Frankfurt csapatát, óriási sansz mindkét együttes számára, hogy sikerült elkerülni az elődöntőben a BVB-t és a Bayernt. A Dortmund és a München ugyanis szerdán találkozik majd az Allianzban.

Mönchengladbach - Frankfurt: Több lap, mint gól

Hecking, a Mönchengladbach mestere hétvégén a Dortmund elleni meccsen erős kezdőt küldött pályára, ám Guerreiro hajrában lőtt gólja azt eredményezte, hogy a Gladbach 3-2 arányban kikapott a BVB-től. Nem jött jól a zakó, csa a 10. helyen áll a csapat 4 körrel a vége előtt, miközben nemzetközi porondra az első hét helyezett léphet ki. Szóval a Gladbachnak két lehetősége van: vagy megnyeri a kupát, vagy a maradék 4 bajnokin feljebb lép három helyet. Egyébként a Csikók sorsolása nem vészes, az FCA és a Darmstadt elleni hazai meccseken kötelező a hat pont, és megy a Wolfihoz, valamint a Mainzhoz, melyek bár nem könnyű, de szintén hozható mérkőzések.

A Frankfurt az elődöntőre egy Augsburg elleni sikerrel melegített. Otthon sikerül lezárni egy hosszabb nyeretlenségi szériát. Nem akármilyen győzelem volt, a 78. percben még az FCA vezetett 1-0-ra, aztán jött a Frankfurt-hajrá három lőtt góllal. Kovac mester sem tartalékolt játékosaival, szóval ilyen szempontból egyik fél sem lesz előnyben.

Várható kezdőcsapatok:
Gladbach: Sommer - Elvedi, A. Christensen, Vestergaard, Wendt - Dahoud, Strobl - Herrmann, Hofmann - Hahn, Stindl
Frankfurt: Hradecky - Chandler, Abraham, Ordonez, OczipkaMascarell, Gacinovic - Rebic, Fabian, Hrgota - Seferovic

Raffael-Borussia-001

Raffael sajnos ezen a meccsen sem léphet pályára. Fotó: YiAN Kourt/Shutterstock.com

A Gladbachnál Raffael és Hazard a kupameccsen sem léphet pályára, így Hecking sokat nem fog változtatni a BVB elleni kezdőn. Ami a Frankfurtot illeti, ott is akad hiányzó. Meier és Hasebe előröl esett ki, a védelemből Vallejo hiányzik majd, akit Ordonez helyettesít.

Az előző idényben 3-0-ra és 5-1-re a Gladbach nyerte az egymás elleni meccseket, idén viszont két darab 0-0-al szomorítottak minket a felek. Az Eintracht kilenc nyeretlen találkozó után tudott győzni hétvégén, de ne tévesszen meg minket, hogy volt a csapatnak egy jó 15 perce szombaton, ahol épp minden bejött.

Aytekinben bízhatunk

Két idei egymás elleni 0-0 után nem szívesen tippel gólokra az ember. Pedig most valószínűleg látunk majd egy-két dugót, de maradjunk inkább a lapoknál. Deniz Aytekin fújja a meccset, aki pl. Barca-PSG-n 10-szer vette elő a sárgát. Legutóbb honi kupameccsen a BVB-Hertha találkozót vezetette, ott 11 sárgát és 1 pirosat villantott fel, a sárgák közül 8-at a rendes játékidőben. Aytekin bátran előrántja a lapot, ha úgy érzi, és gyakran érzi úgy. Ez két kemény együttes, főleg a Frankfurt az, amely nem riad majd vissza a keménykedéstől sem. A legutóbbi egymás elleni bajnokin (ami nem volt olyan rég) 8 sárga mellett a piros is előkerült. Ez sem lesz puhább meccs, a Frankfurt egyébként is a legtöbbet szabálytalankodó együttesek között van a Bundesben. Ráadásul itt a kreatív zónában lévő srácok, mint Fabian, Rebic vagy Seferovic is simán felrúgnak bárkit, fizikális focit játszanak. Ősszel is azt játszották, plusz volt egy Huszti Szabi, akinek a jelenléte meccsenként kb. egy gólt eredményezett. Tavaszra csak a keménykedés maradt, Huszti távozása után a kreativitás és a gólok száma is korcsosult. A büntetőlapok száma 4.5 felett opció 1.95-ért a bet365-ön egy jó tippnek tűnik, Aytekin spori nem ellensége a lapoknak.

Bayern München - Borusisa Dortmund: Simának tűnik

A Bayern 8 ponttal vezeti a bajnokságot, nem túlzás kijelenteni, hogy ismét bajnok lesz. A BL-t most sem nyeri meg, magyarul Ancelotti alatt sem változott semmi. A DFB Kupát azért megint megszerezné a Bayern, az elmúlt négy kiírásból hármat megnyert, egyébként pedig 21-szer volt döntős, a 21 fináléból 18-at győztesen vívott meg. WOW.

A Dortmund hétvégén nyerni tudott a Gladbach ellen, így kihasználva a Hoffi megtorpanását, átvette a 3. helyet. Onnan már nem szívesen csúszna vissza, ráadásul a BVB-nek a sorsolása is kedvezőbb. Viszont május 6-án Dortmund-Hoffenheim mérkőzésre kerül sor a Bundesben, ott majd sok minden eldől, ami a harmadik helyet illeti. Ugye a 3. hely BL-főtáblát ér, a negyediknek selejtezni kell. Tuchel és a BVB nem fogja feladni a szerdai kupameccset, ami nem jelenti azt, hogy ne forgatná a játékosokat. A várható kezdőcsapatokat illetően a Bayernnél végtelen lehetőség Ancelotti előtt, Neuert kivéve mindenki bevethető. A BVB-nél más a helyzet, elöl Götze és Schürrle nem játszhat, hátul Bartra nem jött rendbe még, és ismét kidőlt Sahin. (Soha nem fogom megérteni, miért köt magához, miért igazol egy klub olyan játékost, akiről lehet tudni, hogy éjjel-nappal sérült.)

Alaba-Ribery-Bayern-001

Alaba és Ribery is kezdő lehet a BVB ellen. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com

Várható kezdőcsapatok:
Bayern: Ulreich - Lahm, J. Boateng, Hummels, Alaba - Xabi Alonso - Robben, Thiago, Vidal, F. Ribery - Lewandowski
BVB: Bürki
- Piszczek, Sokratis, S. Bender - Durm, Castro, Weigl, Guerreiro - Dembelé, Reus - Aubameyang

Mezőnyjátékosok közül mindenki bevethető

Nem vitás, ha a Bayern valóban így kezd, akkor a legerősebb csapatával teszi. Jelenleg ez a legerősebb 11, miközben a BVB-nél ezt nem mondhatjuk el. Sőt egyáltalán nem tudjuk megnevezni azt a 11 játékost, amely a BVB alapcsapata lenne, Tuchelnek gyakran kényszerből kell változtatni, és nem csak az összetételen, hanem a felálláson is. A kicker szerint Sokratis mellett Piszczek és Bender játszik, a széleket Durm és Guerreiro zárja. Weigl és Castro szűr a kreatív zónában pedig Dembelé, Reus valamint Aubameyang.

A Dortmund hétvégén nyerni tudott a Gladbach ellen, így kihasználva a Hoffi megtorpanását, átvette a 3. helyet. Onnan már nem szívesen csúszna vissza, ráadásul a BVB-nek a sorsolása is kedvezőbb. Viszont május 6-án Dortmund-Hoffenheim mérkőzésre kerül sor a Bundesben, ott majd sok minden eldől, ami a harmadik helyet illeti. Ugye a 3. hely BL-főtáblát ér, a negyediknek selejtezni kell.

Ha reálisan nézzük a párharcot, a München megnyeri azt. Április 8-án bajnokin találkoztak, ahol a Bőrgatyások 4-1-re nyertek. A 10. percben már 2-0-ra a Bayern vezetett. Aztán ott volt a Monaco elleni visszavágó április 19-én, ahol a 17. percben már 2-0-ra vezetett a francia csapat.

Láttunk már ennél erősebb BVB-t is

Nem ez a BVB legjobb idénye, de ezen nem kell csodálkozni. Elég peches volt idén a csapat, Reus rengeteget hagyott ki, most épp Schürrle sérült régóta, és Götzére sem lehet számítani szinte az egész idényben. Sahint és Bendert kb. egy-egy meccsre 'szerelik össze' de ők is éjjel-nappal sérültek. Piszczek és Schmelzer idén kevésbé megbízható. Aztán mehetnénk még visszább az időben, amikor még itt játszott Kuba és Grosskreutz, méghozzá nem akárhogyan, Gündogan, vagy épp a most Münchennél lévő Lewandowski és Hummels. Tuchelnek nincs könnyű dolga, ráadásul pont a Monaco elleni fontos BL-meccsek előtt ismert okból kifolyólag Bartra is kiesett, és mióta ő nem tud játszani, nincs meccs, hogy a Dortmund ne kapjon gólt, vagy sokkal inkább gólokat. Monaco ellen oda-vissza három, Bayern elleni bajnokin négy a zsákban. Úgy vélem, a BVB lesz ami lesz alapon, nyomás nélkül focizik majd. A Borussiának a maradék négy bajnoki a fontos, és a BL-főtábla kiharcolása. A München viszont ismét meg akarja nyerni ezt a sorozatot, Xabi Alonso és Lahm az aktív focitól való visszavonulás előtt ezt a DFB Kupát még a vitrinben szeretné tudni. Nagyon nehéz mást elképzelni, mint a Bayern-sikert (1.50). Én amúgy a túlórát kizárom, szerintem a hétvégi bajnoki előtt a Dortmund sem akar még 30 percet focizni, ezt 90 perc alatt eldöntik majd a srácok egymás között.

  • Német Kupa tippek

    Mönchengladbach-Frankfurt (4.5 büntetőlap felett)
  • Bayern - Dortmund (Bayern győzelem)

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Alaba és Ribery. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com