A szeptemberi Eb-selejtezők utolsó napján összecsap Grúzia és Norvégia, ami Spanyolország szempontjából lehet majd fontos, akik még küzdenek a Skócia mögött kijutást érő második helyért. Haaland vagy Kvaratskhelia hagyja ki a következő nagy nemzetközi válogatott tornát, esetleg mindkét fiatal tehetség?

2023 szept 12. 20:45

Haaland és Kvaratskhelia: Kellemetlen helyzet

Korunk két kiemelkedő tehetsége, akik klubjaik és a topligák meghatározó játékosai, Erling Haaland idén még az aranylabdáért is bejelentkezett, míg Khvicha Kvaratskhelia a tavalyi Bajnokok Ligája szezon legjobb fiatal játékosa lett, nem mellesleg pedig a Serie A év legjobbja is egyben. Azonban hiába játszanak parádésan, ha a válogatottban nem tudnak sikereket elérni, így megeshet az is, hogy még hosszú ideig nem látjuk őket nagyobb nemzetközi tornán. 

Grúzia esetében ez abszolút reális, hiszen az ország nem tartozik a futball nagyhatalmai közé. Akadnak feltörekvő tehetségek, akik már topligákban játszanak, de összességében épp a spanyolok 7-1-es veresége mutatta meg, mennyire súlytalan a válogatott a nemzetközi porondon. Többet vártunk Grúziától, főleg Tbilisziben, de talán épp a spanyolok és a skótok elleni találkozók világítottak rá, hol a helyük valójában. Skóciában nem volt kaput eltaláló lövésük, egyedül Haalandék ellen tudtak pontot szerezni!

Skócia beleköpött a levesbe

Norvégia minden bizonnyal úgy kalkulált, hogy majd az egymás elleni meccseken legyűrik a skótokat, ezzel kijutnak a 2024-es Eb-re. Skócia azonban bekezdett, nem kicsit, nagyon, veretlen a csoportban, legyőzték Spanyolországot is, innentől csak az a kérdés, hogy ki lesz a második, aki még kijut? Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a hely a spanyoloké lehet, nyertek Norvégia és Grúzia ellen (10-1-es gólkülönbséggel), mindössze a norvégok elleni idegenbeli, illetve a skótokkal szembeni hazai mérkőzésüktől kell tartani. 

Ki-ki meccs Grúzia és Norvégia között

A spanyolok tehát helyzeti előnyben, egyetlen eredmény nem jó a Norvégia - Grúzia meccsen a felek számára: a döntetlen. Azzal valószínűleg mindkét ország elvágná magát, hiszen 5 fordulót követően 5-5 ponttal állnának, míg a skótoknak 15 pontjuk van (matematikailag is kijutnának), a spanyolok pedig 9 ponttal rendelkeznének 4 fordulót követően, nekik sem lenne nehéz dolguk megtartani az előnyt. Ebből kiindulva, itt nem fognak spórolni a csapatok, menni kell előre, támadni, főleg ilyen támadósorokkal, hiszen védekezése egyik gárdának sem acélos. Ennek kapcsán pedig adja magát egy sok találatot hozó mérkőzés. 

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 11. 8:58 UTC.

  • Norvégia - Grúzia tipp

    2,5 gól felett
    Bet365
    1.88

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Erling Haaland és Martin Odegaard (Fotó: froarn/Shutterstock.com)