Nem aprózza el a streaming szolgáltató, legutóbb írtunk róla, hogy felbérelték az egyik legjobb Oscar-kampánfőnököt, de azóta még jobban rákapcsoltak. Átvették egy mozi üzemeltetését!

Ravasz húzás

Bejelentette a Netflix, hogy kibérelt egy mozit, az augusztus végén bezárt 71 éves New York-i Paris filmszínházat. Ezzel egyrészt megmentett egy klasszikus mozit, hiszen csak egy vászon, tehát egy terem van az épületben, másrészt saját filmjeit vetítheti ott, így eleget téve az Oscar követelményeinek. Jelenleg a Házassági történet (Marriage Story) című filmjüket játsszák folyamatosan az 581 férőhelyes, bársonyfüggönyös, retro teremben. "Az ikonikus filmszínház most már nyitva áll, hogy otthont adjon a Netflix különleges eseményeinek és mozis bemutatóinak” - írta a cég a Twitter-oldalán. További mozik bérlésén törik egyébként a fejüket, mert exluzív kéréseiket a nagyobb mozik nem feltétlenül fogadják jól, így pedig saját maguk által irányított premiereket, médiafelhajtást tarthatnak.

 

New York, Paris filmszínház. Fotó: Wikipédia

Marriage Story - 6.00

Jelenlegi kritikák alapján a Netflix két alkotással fog versenybe szállni a legjobb film Oscar-díjáért. Az egyik a Marriage Story (magyarul Házassági történet), amit Noah Baumbach rendezett, és a főbb szerepekben Scarlett Johansson és Adam Driver látható. Baumbach olyan élethelyzeteket mutat nekünk, amiket könnyen unalmasnak találhat az egyszeri mozinéző, pedig csontig hatoló valóságábrázolása igazán egyedi. Nem akarnak az emberek tudomást szerezni róla, hogy akár velük is épp az történik, mint a Marriage Story szereplőivel. Az emberi kapcsolatokat olyan sokrétűen és hatásosan ábrázolja Baumbach, hogy a film megtekintése után is emészt, amit láttál. Erről szól a művészet, nagy kár, hogy nincsenek kisebbségi helyzetek, háborús hősök, vagy épp elképesztő sztorik, csak az élet. Ilyenért ritkán jár Oscar, pedig a művészeti ág fontos szempontja, hogy szembesít a valósággal, az életeddel.

Az ír - 2.75

Klasszikus maffiás film Az ír, aminek megtekintéshez sok türelem kell, lévén 209 perces. Ez alatt sok minden történik, megpróbálják elhitetni velünk CGI-trükkökkel, hogy Robert De Niro fiatal, miközben 76 éves. Van egy verekedős jelenete, amikor lerendez egy zöldségárust, de annyira hiteltelen a dolog, hogy inkább már vicces. Viszont a film nagy erénye a rengeteg nagy név. Rendező Martin Scorsese, a szereplők között feltűnik De Niro, Al Pacino vagy épp Joe Pesci, szóval igazi nagykutyák produkciójáról beszélhetünk, akiknek egészen biztos, hogy remek ügynökeik vannak, sokat dolgozva az Oscar-kampány időszakában. Nem véletlen, hogy a legjobb filmnek járó Oscar kategóriájában Az ír a favorit 2.75-ért a William Hillnél.

Fogadj az Oscar-díjakra a William Hillnél!

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Netflix. Fotó: Studio R3 / Shutterstock.com