Három hely már elkelt a négy Wild Card hely közül. A Cleveland Indians hihetetlen hajrával megszerezte a hazai pálya előnyét a szerdai ALWC meccsre. A National Leagueből a Pittsburgh Pirates és Cincinatti Reds játssza a keddi Wild Card mérkőzést Pittsburghben. Utóbbi hét évben negyedszer fordul elő, hogy extra alapszakasz meccset kell vívnia két csapatnak. Az oka az alapszakaszban elért azonos mérleg okozta anomália feloldása. Ugye egyéb sportokban mindenféle furmányos szabályrendszerekkel zöldasztal mellett oldják meg az ilyen kérdést. Az MLB-ben ennél humánusabb a dolog, esélyt adnak a csapatoknak, hogy a zöldpályán döntsék el az utolsó Wild Card helyet. American League két csapata a Texas Rangers és a Tampa Bay Rays hozott össze egyaránt 91-71-es mérleget. A két csapat teljesen más utat járt be a szezon során, de az alapszakasz végére összeért útjuk. Ennek következtében nagyon izgalmassá vált a vége.

El tudja „lopni” a Wild Card-helyet a Rangers a Raystől?

A Texas Rangers idén a vidámparkban érezhette magát. Az egyik legjobb menete volt a hullámvasúton, amiből akár széles mosollyal szállhat majd ki. Kétszer volt csúcson a csapat, de sikerült mindkétszer a mélybe zuhannia. A Rangers egész szezonban küzdött a sérülésekkel, főleg a kezdő dobóikat sújtotta, ami némi magyarázatot ad a hullámzó teljesítményükre. A szeptember nagy részében szenvedett a csapat, mintha arra játszott volna, hogy elég nagy legyen rajta a nyomás. Az utolsó hétnek úgy futottunk neki, hogy a három csapat közül a Texas volt a legrosszabb helyzetben egy, illetve két meccs hátrányban voltak azokkal szemben, akiknek még volt esélye megcsípni a két Wild Card helyet. Ekkor úgy tűnt, hogy az is kevés lehet, ha minden meccset megnyer az utolsó héten, de a Torontónak (két meccset megnyert a Rays ellen) köszönhetően sikerült életben tartani a Texas rájátszásról szőtt álmait. Ezért szeretjük a baseballt, a csapatok akkor is a maximumot nyújtják, amikor már tudják, hogy számukra nincs tétje a meccseknek és önfeledten tudnak örülni a győzelmeknek.

Toronto_öröm_2013

Győzelem után (forrás: mlb.com)

Tampa Bay Raysnek döcögősen kezdődött a szezonja, de szép fokozatosan jöttek fel és a szezon végére odaért a csapat a rájátszás kapujába. De hiába volt a legjobb pozícióban a véghajrában, majdnem sikerült elbuknia a rájátszást. A Toronto elleni három meccsel zárta a szezont és nem sok hiányzott, hogy söpörtesse magát. Az utolsó meccsén 6-0-lal nyitott az első inningben, a negyedik után már 7-0-ra vezetett ekkor már mindenki elhitte, hogy simán meglesz a győzelem, de „megérkezett” a meccsre a Blue Jays csapata és őrült hajrát nyitva, a hatodik, hetedik, nyolcadik inningben is volt tele bázisos szituációja amit több-kevesebb sikerrel ki is használt. Ekkor feljött 7-6-ra és volt esélye megfordítani a meccset, ami a szezon végét jelentette volna a Tampa Baynek.

Végállomás következik, továbbmenet nincsen

Kedd éjszaka kerül sor a Wild Card tiebreakernek hívott meccsre, ami dönt az AL Wild Card még kiadó egy helyéről. A győztes amerikai idő szerint szerdán Clevelandben folytathatja a szezont.
A Tampa Bay rosszul jött ki az alapszakasz végjátékából, mivel a Rangers a hét egymásellen vívott meccsükből négyet megnyert, így ő játszhat hazai füvön és a Rays kénytelen volt átszelni egész Észak-Amerikát, hogy Torontóból Texasba menjen. Ezért nem sok ideje lesz pihenni. Utolsó három meccse megmutatta a Tampa Bay sebezhetőségét. Látszólag az egyik legjobb kezdődobóját küldi a pályára Price-t, de miért csak látszólag? Azért, mert nagyon nem megy neki a Rangers ellen. Nyolcszor kezdett ellene és 1-4 a mérlege 5.98 ERA mellett és ráadásul Arlingtonban a parkőrök földjén csak 10.26 ERA-ja, ami nagyon rossz előjel a számára. Eddig háromszor dobott a rájátszásban a Texas ellen és háromszor bukott el. A csapat támadásban nem nyújt rossz teljesítményt, de valami hiányzik a csapatból. A mérkőzés kulcsa a számára az lesz, hogy hogyan tudja a bázisokon tartani a liga második legtöbb ellopott bázissal (szám szerint 148-cal) rendelkező csapatának játékosait. Az elkapójának csak 21%-ban (32/150) sikerült megakadályozni a futók bázislopási kísérleteit, ezzel a liga harmadik legrosszabbja ebben a mutatóban.
A Texasnál Alexi Ogando és Matt Garza sérülése nyitotta meg az utat az újonc Perez előtt, hogy kezébe vegye a csapata sorsát és kezdőként lépjen a dombra. Még soha nem dobott a Tampa Bay ellen, ezért kicsit lutri lehet, hogy mire képes ellene. Ha a formáját nézzük, akkor az utolsó tíz meccsén elért 7-2-es győzelmi mutató 3.26-os ERA-val nem rossz, de nem is kiemelkedő. Utóbbi időben támadásban nagyon meggyőző volt a csapat, ezt mutatja az utolsó 7 meccsen megszerzett 7 győzelem és a 46-19-es pontarány. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csapat több tagjának is jól megy Price ellen. A teljesség igénye nélkül: Cruz 9/21 három homerunnal, Elvis Andrus 11/27 és Alex Rios 9/26 két homerunnal. A csapat és hazai közönség együttes erejével képes lesz meghosszabbítani a szezont. A körülmények, a két csapat múltja, az aktuális forma alapján joggal várhatjuk a Texas győzelmét.

National League Wild Card-mérkőzés

Két csoport ellenfél találkozik kedden, hogy egy meccsen döntse el ki lesz olyan bátor, hogy az Atlanta Bravesszel összemérje az erejét a National League Divisional Seriesben. Mindkét csapat a legjobbjait küldi csatába. A Cincinatti kvázi jegelte a sérülésből szeptemberben visszatérő dobóbját erre a meccsre. Johnny Cueto kétszer dobott (1-0, 0.74 ERA) a Pittsburgh ellen és a két meccsen összesen egy pontot engedélyezett az ellenfélnek. Így nem is váratlan, hogy a kezébe adja a sorsát a Reds. Nehéz eldönteni, hogy a szezonzáró három otthoni vesztes meccs a Pirates ellen az igazi erőviszonyt mutatja a két csapat között vagy csak kiengedtek egy kicsit. Francisco Liriano kezd majd a Pittsburghnél a dobó poszton. Otthoni teljesítménye lenyűgöző mindössze csak 1.47 az ERA-ja. Ez alapján azt mondhatnánk, hogy csak egy pont lesz a meccsen. De ha megnézzük, hogy hogy muzsikál a Reds ellen, máris egy sima vereség rajzolódik ki a Piratesnek. Négyszer kezdett a Cincinatti ellen és ebből kétszer vereség lett és a szezonban 9 homerunt ütöttek róla, ebből 4-et a Reds játékosai. Szoros kevéspontos meccset várok és Reds győzelmet.

American League Wild Card-mérkőzés

A Cleveland előtt még ismeretlen, hogy kivel fog megmérkőzni a rájátszásba kerülésért. A formájuk alapján bárki ellen is kell vívnia a Wild Card mérkőzést, ő lesz az esélyes papíron. Egy nem túl erős csoportból sikerült nekik elérni a rájátszás kapujába, de ettől függetlenül nem lebecsülve a teljesítményét. Utolsó tíz meccsén nem tudott hibázni, ezzel megérdemelten szerezte meg a hazai pálya előnyét. A szezonban lejátszott meccsek alapján a Texast szeretnék kapni ellenfélül, mivel 6 meccséből 5-öt megnyerte ellene. De mint minden bajnokságban, ilyenkor már nem számít mi volt előtte, csak egy meccs és más semmi. Ami neki kedvez az a plusz egy nap pihenő és az eggyel kevesebb meccs.

Izgalmas, felejthetetlen éjszakák következnek a baseball kedvelők számára. Akik eddig nem nagyon követték ezt a sportot, annak ez jó alkalom, hogy beleszeressenek. Szurkoljuk a Reds és a Rangers csapatának.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés