Miközben az FA-kupában 736 csapat indul, addig az angol ligakupában 92 klub küzd a trófeáért. A dicsőség mellett EL-selejtezős helyet is ér a sorozat megnyerése. A szerda esti Everton - West Ham rövid előzetese következik!

Az előző kiíráshoz képest, most már az elődöntős fázisban is egyetlen meccsen dől el a továbbjutás, tehát egy PL-csapatnak viszonylag kevés győzelemmel összejöhet a nemzetközi indulás, és simán ilyen lehet az Everton is. Két meccset már játszottak a sorozatban, a Salfordot 3:0-ra verték, míg a Fleetwood ellen 5:2-re győztek. Több jó igazolása is volt az Evertonnak, ezért Carlo Ancelotti tud rotálni, és ezt ügyesen teszi. A ligakupában olyanok játszanak, akik a bajnokikon háttérbe szorulnak, de ha jól teljesítenek, a kezdőben is találhatják magukat. Azért elég jó nevek tartaléknak: Alex Iwobi, Bernard, Gylfi Sigurdsoon és Fabian Delph.

Formába lendítésre használja a sorozatot a West Ham is, Andriy Yarmolenko például több ligakupa-mérkőzésen lépett pályára, mint bajnokin. Az ukránnak ráadásul jól is megy, már két gólnál jár, de kiemelhetjük Sebastien Hallert is, aki 4-szer talált be. Összességében a West Ham sem aprózta el eddig, a Charlton ellen háromszor voltak eredményesek, aztán a Hull ellen 5:1-re győztek, szóval az Evertonhoz hasonlóan, overesen tudták le az előző két fordulót. Ebben bízom most is, hogy a két csapat legalább 3 gólt összehoz. Remek formában lévő együttesek, reméljük izgalmas összecsapás lesz.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés