Mi van a német első osztályú csapatokkal? Vége a döntetlenek cunamijának? 

Most melyik széria következik?

A német bajnokság (is) a különböző szériákra épül. A szezon kezdődött vendég sikerekkel tarkított fordulóval, majd utána hazai győzelmek következtek, aztán a döntetlenek. Ekkor azt gondolhattuk, hogy innentől döntetlenes ligáról beszélhetünk. Ez közel két hónapig tartott (43%-os döntetlenarány 74 mérkőzésen), majd újbóli vendég széria és aztán a hazai győzelmek kerültek terítékre. Joggal várhatnánk, hogy az elmúlt hetekben háttérbe kerülő döntetleneké lesz most a főszerep. 

Annál is inkább, mert ezekre fogadok majd, szóval legalább a kiválasztott két meccsből egyet beadhatna az élet. Mindkét meccs szombati, egyik a Werder Bremen - Freiburg, másik a Stuttgart - Herthra találkozó. Előbbi esetében ott van az a faktor, hogy a két edző jól ismeri, elmúlt években hat bajnokit játszottak egymás ellen, amiből három végződött döntetlennel. 

Marvin Plattenhardt (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)

Az utóbbi esetében más a helyzet, én nagyon bízom Dárdai Pál régi mentalitásában: idegenben jó az egy pont. Az is igaz, hogy a berliniéknél most magasztosabb célok vannak, ráadásul a magyar mester is elmondta, hogy ezzel a csapattal lehet támadófocit is csinálni. A meccsük érdekessége, hogy a Stuttgart elsősorban idegenben tud hatékonyan játszani, sokszor próbálkoznak kapura lövéssel, győzelemre törekszenek. 

Hazai környezetben viszont épp az ellentéte az elvártnak a Stuttgart: el akarják kerülni a vereséget, talán ennek is betudható a sok döntetlen (9 meccsből 5 alkalommal). A berliniek valószínűleg nem fognak kockáztatni, hat meccse nem tudtak nyerni, zsinórban négy vereségnél járnak, most már muszáj pontot szerezniük. 

  • Bundesliga tippek

    Stuttgart - Hertha: döntetlen
  • Werder Bremen - Freiburg: döntetlen

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Dárdai Pál. Fotó: katatonia82 / Shutterstock.com