A PDC Home Tour keretein belül elérkeztünk a 14. csoporthoz, azaz már 13 kvartettből meg is vannak a továbbjutók. Kiegyenlített csatát hoz a Chris Dobey és Ron Meulenkamp fémjelezte csoport?

2020 ápr 30. 22:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Dobey - Meulenkamp: Dobey nyer
Bet365
1.44

Nehézkes kötelező győzelem?

Valószínűleg a 14-es csoport főmérkőzése lesz a Chris Dobey - Ron Meulenkamp találkozó. A második körben kerül rá sor, mindkét játékos ráérezhet a megfelelő játékra a „bemelegítő” mérkőzéssel. Erre elsősorban Meulenkampnak lesz szüksége, mert a holland idén nem kápráztatta el a nagyérdeműt. Sorra szedte be a vereségeket, alig tudott nyertes meccset felmutatni. Legnagyobb skalpja a Jelle Klaasen elleni győzelem, de azóta honfitársa szintet lépet, Meulenkampnak ez nem sikerült. 

Bemutatkozhatott, igaz, csak beugróként. Akkor nem vallott szégyent, hiszen megszorongatta Mensur Suljovicot (vezetett ellene 5-1-re, majd innen lehet 6-6). Azóta robog tovább Dobey. A tavalyi esztendőben dobott kilencnyilasat is, többször jutott el a Players Championship állomáson a legjobb nyolcba - erre idén is volt példa, mikor Gerwen verte őt -, épp az év második felében lendült formában, ami úgy tűnik, azóta is tart. 

Az elmúlt másfél évben négy alkalommal játszottak egymás ellen, kiegyenlített győzelmi mutatók, rendre szoros csatákat vívtak, ugyanakkor a VB-n Dobey nyerte a legutóbbi meccsüket. Eljött a visszavágó Meulenkamp számára, de úgy tűnik, ehhez a formája nincs meg. Dobey szokta az "online közeget" az elmúlt hetek során, több mérkőzést is nyert, legyőzve például Michael Smith-t. Mi a brit játékos mellett tesszük le a voksunkat, hiába az alacsony szorzó. 

  • Dobey, Chris - Meulenkamp, Ron tipp

    Dobey - Meulenkamp: Dobey nyer
    Bet365
    1.44

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés