Csütörtökhöz hasonlóan pénteken is szinte egész nap darts-meccseket nézhetnek a fanatikusok, hiszen 13:40-től kis szünettel egészen éjfélig futószalagon jönnek a mérkőzések a londoni világbajnokságon! A legnagyobb nevek közül a VB harmadik napján kezdi meg szereplését a lengyelek ásza, Krzysztof Ratajski, de láthatjuk a mezőny legidősebb játékosát, az elnyűhetetlen Paul Limet, illetve nem utolsó sorban a közönségkedvenc Peter Wright is tábla elé áll!

Harcban a trófea visszahódításáért

Egyértelműen a két évvel ezelőtti világbajnok Peter Wright lesz a pénteki játéknap legnagyobb húzóneve! A világranglista 2. helyén álló skót klasszisra ifjú titán vár, akinek kiléte a beharangozó megírásakor még bizonytalan. Snakebite ugyanis a csütörtökön este sorra kerülő Ryan Meikle - Fabian Schmutzler mérkőzés győztesével nézhet majd farkasszemet. Mindkét játékos még igen fiatal, és rutintalan, így papíron a 32 közé jutás nem jelenthet majd gondot Wrightnak! Amennyiben nem teszi őt görcsössé az esélyesség terhe, úgy nagyon könnyed sikert arathat a mindig feltűnő kinézetű skót!

Ratajski középkategóriás játékossal néz farkasszemet

Wright mellett a nap másik kiemelt játékosa Krzysztof Ratajski, aki a délutáni etap végén mérkőzik meg Steve Lennonnal. A lengyel az utóbbi években a PDC egyik feltörekvő játékosának számít, s több kisebb tornát is nyert már karrierje során. Júliusban a World Matchplayen is elődöntőzött, így a Lengyel Sas vérmes reményekkel indulhat neki a VB-nek. Hozzá kell tenni, hogy az ősz nem sikeredett számára túl fényesre, ám ennek ellenére úgy véljük, hogy közelmúltbeli formája, illetve játéktudása túlszárnyalja ír ellenfele kvalitásait. Lennon csütörtökön 3:1-re verte a kevésbé acélos lett Madars Razmát, ám a 32 közé jutáshoz igazi bravúr lenne tőle, ha Ratajskit el tudná kapni! Szerintünk nem fog menni neki!

A 67 éves underdog robbanthat

Karrierje 26. (!) világbajnoki szereplésére készülhet a szingapúri legenda Paul Lim! A távol-keleti veterán dartsos elképesztő teljesítményt produkál, hogy még 67 évesen sem tudják megtörni uralmát a szingapúri selejtezőkön. Mindez nem csoda, hiszen amikor ő tábla elé áll, ott bizony a Joe Murnanhez hasonló kaliberű játékosok nem érezhetik magukat biztonságban. Tavaly például a feltörekvő, igen tehetséges Luke Humphriest tudta 3:2-re legyőzni, ami az egész torna egyik legnagyobb meglepetésének számított! A második körben aztán Dimitri van den Bergh már nehéz dió volt Limnek, így búcsúzni kényszerült. Most viszont Joe Murnan ténylegesen verhető kategóriába tartozik, s meglepő, hogy a bukik ennek ellenére mennyire az angolt favorizálják. Véleményünk szerint itt az oddsok el lettek mérve, így kijelenthető, hogy papíron a nap legerősebb underdogja egyértelműen Paul Lim! 

Néhány további párosítás a napra nézve

A nap délutáni nyitómeccsén az angol Ryan Joyce a debütáló cseh tehetséggel, Roman Beneckyvel találkozik, aki azt a kelet-európai selejtezőt nyerte meg, ahol mi magyarok is érdekeltek voltunk. Joyce komolyabb kvalitású player, aki számos major-tornán szerzett már kellő rutint. Véleményünk szerint - bár Benecky sötét ló számunkra -, itt már az is nagy szó lenne, ha a cseh debütáns szettet tudna hozni az angol ellen.

Szintén délután folyamán kezdi meg szereplését a holland Jermaine Wattimena! Bár a vb-ken eddig nem igazán tudott robbantani, brutális tömeget képes összedobálni, ha jó napot fog ki. Ellenfele az oroszok elsőszámú nyíldobálója lesz, aki nem más, mint Boris Koltsov. A ruszki játékos most már szinte évről évre ott van a világbajnokságokon, s bizony egyre rágósabb falat az ellenfelek számára. Bár Wattimena győzelmét prognosztizáljuk, azért izzadós lehet bőven a sikere.

Este ifjú titánok végletekig kiélezett párharcát hozhatja a Borland-Brooks találkozó. Mindkét játékos mostanság kezdte el bontogatni a szárnyait a PDC-ben, így jó kérdés, hogy vajon melyikük tud élni a lehetőséggel, s kvalifikálni magát a 64 közé. Itt érdemes lehet szett-overben gondolkodnunk, mert a szorzókból ítélve a bukik sokmenetes ütközettel számolnak.

A Smithek csatáját pedig véleményük Ross nyerheti a kanadai Jeff ellen. Mindketten szerepeltek már vb-n, ám kvalitást tekintve szerintünk inkább Rossban van meg az X-Faktor, bár hajlamos major-tornákon a labilis teljesítményre. Viszont a bukik már oly mértékben favorizáljak az angolt, hogy a fogadási érték lehet inkább Jeff Smith hendikepes sikerében lehet, hiszen a kanadai tavaly a második körbe is eljutott, ahol az akkor szintén toronymagas esélyest Chris Dobeyt is kis híján kiütötte (2:3).

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés