A párizsi sztárcsapat egy hét leforgása alatt három bajnokit játszik. A rajtjuk nagyon gyenge volt, de nem pihenhetnek. 

2020 szept 16. 21:00 Közvetítés: UnibetBet365

Az idő pénz!

A PSG-vel foglalkozó elmúlt heti cikkünkben két mérkőzésükre is felhívtuk a figyelmet, gyakorlatilag kis túlzással, de akár cashouttal is profitot lehetett szerezni, annyira beestek a szorzók a párizsiak ellen. Aki megvárta a mérkőzéseket és időben fogadott, annak pedig 3 vagy 4-szeres szorzók üthették a markát. Mennyire legyünk bátrak a következő bajnoki találkozójuk kapcsán? Mindössze három nap múlva fogadja Tuchel együttese a Metz csapatát. Elsőre azt mondanánk, ez könnyű 4-5 gólos hazai siker, nem? 

Párizsi infók: A Lens elleni idegenbeli mérkőzésen tartalékos volt a PSG csatársora, ami azt eredményezte, hogy hiába volt 78%-os labdabirtoklásuk - védelem és a középpálya erős volt -, de Sarabia elől kevés volt a sikerhez. Mindössze egyetlen kaput eltaláló lövés, majd jött a Marseille elleni találkozó. A szorzók rohamosan csökkentek, majd kiderült: Neymar, Di María, Navas és Paredes játszhat. Ez azonban kevés volt, gyenge volt a PSG, ugyan Di María szerzett egy gólt, de jól mutatja a klub körüli káoszt, hogy a végjátékban elszabadultak az indulatok, három játékosukat kiállították egy tömegverekedés miatt: Neymar, Paredes és Kurzawa. Ők biztosan nem léphetnek pályára a Metz ellen, míg Mbappé, Marquinhos és Icardi játéka továbbra is kérdéses a karantén miatt. Egyértelmű, hogy valami nincsen rendben a csapatnál. 

A Metz két vereséggel kezdett, de nézzük ezt egy másik szemszögből: Monaco és a Lille ellen egyaránt 0:1, de a Monaco ellen gyakorlatilag tényleg balszerencse volt, hogy kikaptak, uralták a meccset - ami nagy szó -, míg a Lille ellen szűken, de veszítettek. Ez két tisztes vereség volt, összességében stabil védekezéssel. Az sajnos probléma, hogy a támadójátékuk nem hatékony, de elől gyors és agilis játékosaik vannak, akik egyelőre még nem mutatták meg, mire képesek (Niane és Diallo). 

Valószínűsíthető, hogy a szorzók hétfőre csökkeni fognak, ami a Metz csapatát illeti. Képesek lehetnek három gól alatt tartani a PSG-t, ami azt jelenti, hogy a +2,5 gólos ázsiai vendég hendikep ülhet, akkor pedig még inkább, ha kontrából gólt rúgnak: akkor már 4 gólt kéne szereznie Tuchel fiainak. Vincent Hognon irányítása alatt mindössze egyetlen idegenbeli meccsen kapott 4 gólt 2 év alatt a Metz! Csapjunk le most, vagy várjuk meg, hogy Mbappé esetleg mégis játszhat-e? Ha nem, akkor előre megint Sarabia maradt és akkor lehet, hogy a +1,5 gólos opció sem rossz a Metzre 3.50-ért. 

  • Paris SG - Metz tipp

    Metz +2,5 góllal (AH)
    Bet365
    2.30

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org