Nincs már túl sok forduló hátra az angol bajnokságból, mely kapcsán ezúttal góllövőket próbálok megtippelni a szombati játéknapról. Három támadó, három lehetséges találat. Vágjunk is bele!

Liverpool - Stoke

Remek formában van Mohamed Salah, közeledik az Aranylabda felé, de mégsem őt választanám a Stoke elleni összecsapáson góllövőnek. Egyrészt úgy tűnik a hírek alapján, hogy nem is fog játszani, másrészt a szorzója sem túl veretes. Helyette Sadio Mané mellett teszem le a voksom, aki tavaly novemberben egyszer már bevette a Stoke kapuját. A hétközi Bajnokok Ligája meccsen meglehetősen aktív volt, miközben a hatékonysága azért nem volt tökéletes. Az olyan magas védőket, mint Zouma, vagy épp Shawcross, kedve szerint forgathatja. Lesz lehetőség liverpooli kontrára is, aminek kivédekezésében nem túl jó a Stoke, tehát azt gondolom Sané gyorsasága, cselei ülhetnek, és akár góllal is végződhetnek.

Tipp: Mané gólt szerez (2.25)

Sadio Mane. Fotó: Photo Works/Shutterstock.com

Crystal Palace - Leicester

Tavaly novemberben és idén év elején is térd problémákkal küzdött Wilfried Zaha. Március elején tért vissza teljes értékűen sérülése után, és egészen gyorsan belerázódott a játékba. Kétszer a mérkőzés legjobbja is lett, nagy szerepe volt a Bournemouth elleni pontszerzésben, vagy épp a Brighton legyőzésében. Három találat az utóbbi időkben, mindemellett a játékkedve is megvan, ami egy hozzá hasonló spílernél nagyon fontos tényező. Twitteren már üzent is a Leicesternek, kirakta gólját, amit tavaly decemberben lőtt nekik. Ügyes csellel elküldte Morgant, majd Schmeichelt is átverve a hosszúba húzta a labdát. A Leicester két középső 100 kilós tornyából, Maguire-ből és Morganből simán bolondot csinálhat.

Tipp: Wilfried Zaha gólt szerez (2.50)

Tippelj góllövőkre a bet365-nél!

Huddersfield - Everton

A legnagyobb szorzót ennél a tippemnél láthatjuk, nem véletlenül. Egyrészt izzadós meccs várható, nem túl látványos megoldásokkal. Másrészt a motiváció sem lehet túl erős a csapatoknál. Mindenesetre egy tipikus angol stílusú összecsapásban reménykedem, ahol ívelgetnek, hosszú paszokkal támadnak és középpontba kerül a fejjáték és a pontrúgás. Steve Mounie jól fejel, ez az egyik erőssége. Többször is betalált már így, illetve a kontrákhoz is jól zárkózik fel, tehát akár lábbal is veszélyes lehet. Az Everton védelme rendre bekap egy-egy gólt idegenben, reméljük ezúttal is így lesz, a benini támadónak köszönhetően.

Tipp: Steve Mounie gólt szerez (3.20)

A cikkben közölt oddsok a bet365 irodától származnak és ebben az időpontban voltak érvényesek: Április 26., 14:40 CET

20.000 Forint Kockázatmentesen!

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org