Szombaton 18:30-tól az újonc Brighton otthonában kezdheti meg menetelését a Manchester City. Marad azonban vasárnapra is két izgalmasnak ígérkező mérkőzés – előbb a nagyok közé viszatérő Newcastle fogadja a Tottenhamet, majd zárásként a West Ham látogat az Old Traffordra.

Brighton – Manchester City

Így 45 évnyi távollét után bizonyára el tudtak volna képzelni ennél könnyebb PL visszatérést is a Brighton szurkolók. Christ Hughton munkájának köszönhetően összeállt egy Championship szinten ütőképes csapat, amivel tavaly végre a feljutás is összejött nekik. A keretük nyers erejét tekintve viszont nem véletlenül várja őket a szakértők többsége valahova a kiesőzóná környékére. Nyáron igazoltak ugyan bőséggel, de a friss érkezők többsége inkább csak egy kérdőjelnek tűnik egyelőre, semmint nyilvánvaló erősítésnek. A felkészülést előbb két alsóbb ligás klub ellen aratott győzelemmel kezdték, majd a valamivel erősebb Norwich – Girona duó ellen ikszeltek. Legfrissebb élményük nem is olyan régről egy Atletico Madrid elleni 2-3, ahol csupán percek választották el őket egy bravúrtól. Szombat kora este Hughton szinte mindenkire számíthat, a tavalyi alapemberek közül ugyanis csak Baldock játéka kizárt.
Embed from Getty Images

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

A City újabb nagybevásárlást tartott az uborkaszezonban, és a védelmük megerősítése után Guardiola már nem fogja tudni kimagyarázni, ha nem lesznek ott végig a bajnoki versenyfutásban. Az egyetlen apró „lukat” én a középpálya védekező részében látom náluk, de ha Gündogan végre felépül és tudja hozni amit a Bundesligában láttunk tőle, akkor minden puzzle a helyére kerülhet. A Manchester City természetesen top csapatok ellen játszotta edzőmérkőzéseit is, bíztató eredménnyel. Egyedül a United tudta őket elverni még július második felében, utána viszont a Real Madrid – Tottenham – West Ham triót már nagyon simán intézték el. A már említett Gündoganon kívül Bernardo Silva, Mendy és Nasri játéka erősen kérdőjeles, de van olyan mély ez a keret, hogy ez ne okozzon problémát.
Aki olvasott már tőlem előzetest, az tudja, hogy szeretek meglepetésre fogadni. Itt viszont akárhogy is nézem, nem látok mást mint egy vendéggyőzelmet, méghozzá a simább fajtából. Így az első fordulóban azért nem piszkálnám a City 1.3-as oddsát, inkább tegyünk valami merészet. A Brighton kissé megilletődött kezdését kíméletlenül kihasználja Guardiola csapata és félidőben már 2-0-ra vezetnek – odds: 6.00.

Newcastle – Tottenham

A Newcastle teljesen kiérdemelte, hogy eltöltsenek egy „kijózanító” évet a Championshipben, és reméljük hogy tanultak is belőle. A hírek szerint ugyanis a tulajdonos és Benítez kapcsolata elég rossz, így még az sem tűnik kizártnak, hogy ha nem kapják el a rajtot, akkor az edző egyszerűen feláll a padról. Pedig nyáron szerintem jól erősítették meg az amúgy is egész sok PL tapasztalattal rendelkező keretüket, szóval látok bennük potenciált. A barátságos meccseiken egyébként csak a Mainztól szenvedtek vereséget, miközben nyerni tudtak a Wolfsburg otthonában, múlt héten pedig a Hellas Veronát verték a St. James Parkban. Optimistán várhatják tehát a rajtot, hiányzójuk sincs ugyanis túl sok. Yedlin a védelemben pótolható, Gayle játékára viszont nagy szükségük lenne, mert egyelőre még nem látszik, ki lesz az ő 15+ gólos helyettese.
Embed from Getty Images

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

A Tottenhamnél szinte eseménytelenül telt az átigazolási időszak eddig. Érdemleges érkezőjük nem volt, a nagyobb nevek közül pedig egyedül Walkert adták el, aki tavaszra már néha csak a padra fért oda amúgy is. Pochettino tehát szinte változatlan kerettel vág neki ennek az idénynek, amit ő nem is bán olyan nagyon (már ha lehet hinni a nyilatkozatoknak). A Spurs is komoly klubok ellen készült az új szezonra, vegyes eredményekkel és szokatlanul sok kapott góllal. Az első fordulóban náluk is még sokak játéka kérdéses, szóval csak óvatosan a fogadásokkal. Danny Rose nem bevethető a szélen, mint ahogy a középpályáról is hiányozni fog Lamela. Son és Wanyama játéka kérdéses, Trippier viszont szerintem játszani fog, mert nincs túl sok alternatívája.
Ennél a mérkőzésnél túl sok a kérdőjel ahhoz, hogy a kezdő sípszó előtt fogadni akarjak rá. Meg kell nézni élőben viszont, mivel fordulatos 90 percre számítok és egy bátran kezdő Newcastle-re.

Manchester United – West Ham

Mourinho két nagy igazolása idén Lukaku és Matic volt, előbbitől győztes gólokat, utóbbitól pedig a középpálya dominanciáját várják. Elméletben tehát minden adott ahhoz, hogy ott legyenek a bajnoki címért folyó versenyfutásban, bár szerintem az ő keretük is kb. olyan rövid, mint a Chelseaé, szóval tavasszal fog eldőlni minden. Az alapozásuk egyébként nem sikerült rosszul, leszámítva a keddi Real Madrid elleni „Szuperkupa” döntőt. Ott nagyjából kirajzolódott, mennyire más kávéház az EL és a BL, és mennyivel jár a „többiek” előtt a Real – Barca – Bayern trió. Mindössze két fontos hiányzójuk lesz amúgy vasárnap – Rojo és Shaw sem bevethetőek a védelemben, de szerintem nekik van amúgy is jobb alternatívájuk csapaton belül.
Embed from Getty Images

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

A West Ham vitte el tavaly ősszel a legtöbb tippemet, de nem tudom elengedni a gondolatot, hogy idén csak oda kéne érniük az EL helyek közelébe. A top6-on kívül szerintem a Kalapácsosok erősítettek a legjobban és a legjobb áron is, szóval ha Bilic végre visszatereli őket a megfelelő útra, akkor ez egy izgalmas szezon lehet – ezúttal pozitív értelemben. A barátságos mérkőzéseiken viszont nem brillíroztak a srácok – a másodosztályú Fulham ellen tudtak nyerni utoljára még július közepén, azóta viszont botladoznak. Előbb a Bremennel csaptak össze kétszer, amikből csak egy ikszre futotta, majd képesek voltak 3-3-at játszani az FC Altona 93-al is (?), hogy aztán egy City elleni 0-3-al hangoljanak múlt héten a rajtra... Mondjuk csak azt, hogy a felkészülési mérkőzésekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, és vasárnap estére már egy élesebb West Hamet láthatunk...
Ami viszont tavaly óta nem változott, az a sérültek/hiányzók végtelen sora. Kouyate, Caroll, Sakho és Antonio játéka is kizárt, a Lanzini – Creswell – Arnautovic – Feghouli tandemé pedig minimum kétséges. A legszomorúbb az, hogy ezeknek a srácoknak minimum a fele kezdő lenne...
Mindezek ellenére is azt mondom, semmilyen papírformára nem érdemes tenni az első pár fordulóban, szóval el kell ezt engedni. Úgy vagyok ezzel is egyébként, mint a Chelsea – Burnley párosítással, hogy maximum a „Végeredmény 1-1” opcióra gurítanék rá egy kis fémpénzt 11.00-es szorzóval.

  • Anglia, Premier League tipp

    Brighton - M. City: Eredmény félidőben 0-2

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés