A válogatott szünet után ismét gőzerővel folytatódnak az európai bajnokságok! Megszokott módon néhány országban már péntek estétől beindul a hétvégi nagyüzem, s alábbi posztunkban talán a nap egyik legérdekesebb mérkőzését taglaljuk, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a bukik túlzóan lebecsülik az egyik csapatot! De hogy melyik mérkőzésről is van szó, azt rögtön megtudhatjátok az alábbi posztból!

Szinte hibátlan hazai mérleg

Elemzésünk egyik alanya nem más mint a St. Johnstone gárdája. A skót bajnokságban hagyományosan felsőházas együttesnek számít a kék-fehér alakulat, s nem értékeljük nagy meglepetésnek, ha olykor-olykor elcsípnek nemzetközi kupaszereplést érő helyet. Tavaly sem volt ez másként, viszont hatalmas blamának számított, hogy az EL-selejtezőben a litván Trakai rögtön kiütötte őket! A nyári selejtező-sorozat hűen tükrözte, hogy a Celticen kívül egyelőre súlytalan a skót bajnokság a nemzetközi hadszíntéren. Visszatérve a St. Johnstonera, Tommy Wright együttesét nem viselte meg annyira a szezon eleji kupablama, a bajnokságban megszokott módon a felsőházban tanyáznak, egészen pontosan a 4. pozícióban, holtversenyben soron következő ellenfelük, a Rangers együttesével (4-2-2). Egyedül rosszabb gólkülönbségüknek köszönhetően szorulnak le a képzeletbeli dobogó legalsó fokáról! Hazai mérlegük egészen impozánsnak mondható. Négy otthoni fellépésükön három alkalommal nyertek, s egyedül a frissen feljutott Hibernian tudott pontot csenni a McDiarmid Parkból (1:1). Sikereiket a Motherwell, Hamilton, Partick trió ellen érték el! Tény, hogy a most vendégségbe érkező Rangers komoly erőfelmérő lehet, ennek ellenére szerintünk a bukik durván lebecsülik a St. Johnstonet az esetleges győzelmükre kínált 5.75-ös szorzóval! Mi ezt semmiképpen sem tennénk egy olyan csapattal, akik ilyen jó hazai mérleggel rendelkeznek, s ráadásul képesek voltak a Celtic otthonából elcsenni egy pontot (1:1)!

Embed from Getty Images

Egyelőre a névből élnek

Érdemes leszögezni rögtön, hogy a tavaly élvonalba frissen visszajutott Rangers már nem az a Rangers, melyet 5-6 éve láttunk! A Celtic továbbra is toronymagasan egyeduralkodó Skóciában, s úgy tűnik a rivális kék-fehér alakulat idén sem lesz partiban a "Keltákkal". A Rangers, edzőjük Pedro Caixinha révén, próbálja erőltetni a latin vonalat - számos dél-amerikai és portugál légiós van a keretben -, de véleményünk szerint ez hosszútávon nem lesz kifizetődő. Jelenleg a harmadik helyen állnak, viszont szépen hullajtják a pontokat. Ugyan idegenben robog náluk a szekér (3-1-0), viszont az Ibrox Parkban meglepő módon katasztrofális a mérlegük (1-1-2). Túráik alkalmával egyedül az utolsó előtti helyen álló Partick otthonából nem tudtak győzelemmel távozni (2:2), sikereik nagy részét többnyire kiscsapatok ellen zsebelték be a St. Johnstonehoz hasonlóan (Ross County, Motherwell, Hamilton). A mutatott eredmények, előjelek, s játék alapján tehát semmi sem indokolja azt, hogy egy hozzájuk teljesen hasonló kaliberű együttes ellen mindössze 1.55-ös oddson kínálják nekünk jelenleg a vendéggyőzelmet. Több helyen is nézelődtünk a neten, hogy vajon mit tudhatnak a bukik ekkora szorzókülönbség láttán, de semmi érdemlegeset nem találtunk, ami indokolná ezt a kiugró Rangers-fölényt.

Bőség zavara a fogadási piacon

Kapásból rögtön érdemes megfontolni, hogy apróval bejátsszuk a St. Johnstone sikerét. Ennek némileg ellentmond, hogy a hazai együttes utolsó hazai győzelméig egészen 2010. 03. 30-ig kell visszalapozni a krónikákban, viszont ismét hangsúlyoznunk kell, hogy ez a Rangers nem a korábbi nemzetközi szinten is erős skót gárda, valamint le kell vonnunk potom négy évet, amíg a glasgowi alakulat az alsóbb osztályokban szerepelt. Aki kevésbé vérmésebb, az a DNB hazai (4.60), vagy a dupla esélyes  1X opcióban (2.43) is kövér szorzóra akadhat.

Gólok terén sem tűnik rossznak a piac. A St. Johnstone eddig minden hazai mérkőzésén legalább egyszer bevette az ellenfelek kapuját, míg a Rangers sem hibázott eddig idegenben! A The Scottish Sun című újság oldalain pedig Steven MacLean nagyon fogadkozott, hogy nem adják magukat olcsón a Rangersnek, pláne azért, mert a hazai csatárnál picit kiütötte a biztosítékot, miszerint a hétközben a vendégek edzője kissé lekicsinylően nyilatkozott a St. Johnstone csapatáról. Nos, nekünk mindenképpen jó, ha hevesebb vérmérséklettel vonulnak gyepre egy ilyen rangadón a fiúk. Ennek tetejébe a Premiership góllövőlistájának első két helyén Rangers (Alfredo Morelos 8/6), valamint St. Johnstone (Michael O'Halloran 6/5) játékos áll! Ezen érvekből kiindulva véleményem szerint a mindkét csapat gólt szerez lehetőségben is rejlik fantázia a fogadók számára (1.80). Nem mellékesen a St. Johnstone eddigi négy hazai meccsén három alkalommal legalább lőtt egy gólt a második félidőben, a Rangers pedig 100%-os mutatót hoz ezen a téren a szezonban! Ennek kapcsán akár overes mérkőzéssel is számolhatunk, melyet a vállalkozó kedvűbbeknek 2.5-ös határon 1.80-as oddson, míg óvatosabbaknak 1.5-ös határon 1.24-es szorzón kínálnak a fogadóirodák.

A mérkőzést Don Robertson vezeti, aki nem tűnik nagy kártyaosztogatónak. Átlagban 3.82 darab sárgát mutatott fel a meccseken, tolerálja a kemény játékot. Mivel rangadóval van dolgunk, ahol esetlegesen túlfűtött hangulat is kialakulhat - amennyiben lesz a kínálatban büntetőlapos piac -, normál tétegységen a 3.5 overes határ nem tűnik rossz opciónak. Afelett már nem biztos, hogy megkockáztatnánk a tétet.

  • Premiership tipp

    St. Johnstone - Rangers (mindkét csapat szerez gólt)

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés