Elvesztett döntők után, elvesztett méltósággal folytatódott a két klub párharca az Anfielden. Akkora pofonba szaladt bele a Liverpool, amire még a legelvakultabb madridi szurkolók sem számíthattak. A továbbjutás rég eldőlt, kényszerből azért még jön a visszavágó!

Real Madrid öt, Liverpool kettő

Kevés csapatnak sikerül 5 gólt szerezni az Anfielden, mégis egész könnyedén sikerült ez a Real Madridnak. Két gólos hátrányból álltak ráadásul fel a spanyolok, szóval jelentős blokk volt a liverpooli játékosok fejében. Elég csak ránézni az xG-re, az alapján nyernie kellett volna az angol klubnak. Ez persze jelezheti a Viniciusék magas hatékonyságát is, ami biztos hogy 5:2-re végződött az első felvonás. Szinte minden mutató egyébként egálban volt, passzhatékonyság, lövések száma, labdabirtoklás és így tovább.

Csak hogy teljes legyen a képzavar, a mérkőzés után a Liverpool játszott egy döntetlent a Crystal Palace otthonában, majd legyőzte a Wolves együttesét, és úgy elverte a Manchester United, ahogy ritkán szokta. Nekem egységesebbnek, szervezettebbnek tűnt a manchesteri együttes, aztán a semmiből 7:0-ra tudott győzni a Liverpool. Újfent egyéni hibák sokasága okozta a kiugró eredményt, miközben az edző tehetetlenül állt az események előtt.

Kisebb hullámvölgyben a Real Madrid

Sérülések nehezítették az elmúlt hetekben a Real Madrid dolgát, tovább egy érdekes probléma merült fel: a Vinicius-függőség. Írtunk erről a jelenségről a Real Betis elleni mérkőzés előtt, amit még Carlo Ancelotti is elismert. Nevezetesen, hogy a brazil szélső formája határozza meg a csapat játékát, ennek nyomait a Liverpool ellen is láthattuk. Vinicius akkor is eredményes tudott lenni és ha ezúttal is betalálna 3.50-ös szorzót nyerhetnék a bet365-nél. Szerintem kevés összeggel jó tipp lehet!

Ancelotti jól bánik a szupersztárokkal, kiemeli és a legjobbat hozza ki a tehetséges játékosokból, a problémás elnökökkel megérteti magát és rendszerint sikert ér el a pályán - szerepelt korábban Carlo Ancelottiról szóló elemzésünkben. Azt mindenképp érdemes hozzátenni, hogy ügyesen menedzseli a párharcokat is, nem véletlenül van ennyi trófeája. Ezt csak azért emelem ki, mert könnyen lehet, hogy az előny birtokában nem fognak nekiesni a Liverpoolnak.

Nehéz fogadni tét nélküli meccsre

Amikor labdarúgásra fogadunk sokféle szempontot figyelembe kell venni, jelenleg az egyik legfontosabb szerintem, hogy az első meccs kissé tét nélkülivé tette ezt a találkozót. Nyilván nem lehet teljesen laza a Real Madrid, és meg kell tartani az előnyt, de emiatt a faktor miatt az eredményre és gólszámra történő tippelésre nem tennék nagy összegeket. Azt gondolom minden ellenére egyébként, hogy újra nyerni fog a madridi együttes, azon egyszerű oknál fogva, hogy sokkal jobb csapat jelenleg.

Amennyiben fogadnál a Real Madrid - Liverpool mérkőzésre, a Betfairnél 400 forintos ingyenes fogadásban részesülhetsz.

március 15., szerda

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 13. 14:24 UTC.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Vinicius Junior (Fotó: Saolab Press/Shutterstock.com)