Párizs már tizenkét alkalommal hódolt be Rafael Nadalnak, de a salakkirálynak ennyi nem elég.

A spanyol játékos (ATP 2.) jelen pillanatban tartja az egy ugyanazon Grand Slamen szerzett győzelmek rekordját, ami talán a teniszvilág (és akár az egész sportvilágnak) legékesebb csúcsteljesítménye. Véleményem szerint, ezt a rekordot (amely még nagyobb méreteket ölthet) lesz a legnehezebb megdönteni a következő generációknak. Nadal viszont egy másik rangos rekordot is megcélozhat idén. Egy újabb sikeres meneteléssel Párizsban egyenlítheti Roger Federer 20 Grand Slam-győzelmének számát. Rafa a kényszerszünetet követően csak Rómában kezdett el ismét hivatalosan játszani, ami megkérdőjelezi kissé játékszínvonalának magasságát főleg, hogy az olasz fővárosban már a negyeddöntőben kikapott. Mint tudjuk, a tavaly kissé nehezebben melegedett be a felvezető tornákon, de ettől függetlenül, ismét ő az, aki a legnagyobb célpontot hordozza a hátán (2.00), mert az ötszettes meccseken sokkal nehezebb legyőzni őt, mint a háromszetteseken.

Nadalnak a brékponthárítási mutatója a Roland Garroson meghaladja a 70 százalékot!

Körbeverték egymást

Rafa esélyeinek nem kedvez, hogy a US Openen botrányos módon kiesett Novak Djokovic nagyon fogja keresni a bosszút Párizsban. A 18. Grand Slam-győzelmének egyik lehető legnagyobb megszerzési lehetőségét baltázta el New Yorkban, ahol sem Roger Federer, sem az említett Nadal nem indult. Djokovic csak 2016-ban tudta megszerezni itt a bajnoki címet, így a rangos francia torna az a Grand Slam, ahol a legkevésbé kiemelkedők eredményei (ha lehet ezt így fogalmazni), annak ellenére, hogy még három döntőt, öt elődöntőt játszott, és Nadalt is verte egyszer a francia “otthonában”. A szerb világelső is nagy esélyesként érkezik a francia fővárosba (3.75), főleg, hogy nemrég nyerte a Róma-i Masters-tornát és ezzel a sikerével megszerezte a rekordnak számító 36. győzelmét ebben a versenykategóriában.

Novak Djokovic. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Dominic Thiem erélyesebb fellépése az utóbbi években azt eredményezte, hogy Djokovicnak nem csak Nadalra kell különösebben odafigyelnie, hanem az osztrák játékosra is, aki már kétszer győzte őt le a párizsi salakon (2017, 2019). Nadal számára viszont inkább Novak jelentheti igazán a nagy veszélyt, mert Dominicot legyőzte az utóbbi két év döntőjében és ezek a bravúrok elég nagy mentális nyomot hagyhattak, még akkor is ha az osztrák többször is verte a spanyolt salakon más tornákon. Tehát, úgy is lehet hármukra gondolni, hogy Nadal verheti Thiemet, Thiem verheti Djokovicot, Djokovic pedig verheti Nadalt. Nem meglepő, hogy ők a tornagyőzelem első három esélyesei. Thiem (ATP 3.) nemrég végre megszerezte első Grand Slam-győzelmét a US Openen, ezért elég felszabadultan ütheti a labdát amennyiben kisebb lábsérülését is kiheverte (3.50).

Beleszólhatnak a játékkörülmények

Az idei torna azért is különleges lesz, mert az eseménynaptárban késői dátumot kapott és az őszies játékkörülmények nagyban befolyásolhatják majd a játékot. A labda pattanása csökkenhet a párizsi salakon, ami a laposabban támadó játékosoknak kedvezhet. Érdekes lesz követni, hogy miképpen alakulnak majd a szereplések abban az esetben is ha az újonnan felszerelt tetőt is be fog kelleni húzni a Philippe Chatrier Stadionon és indoor teniszt fog kelleni játszani. Ez a részletkép sok számítást boríthat.

Stefanos Tsitsipasnak (ATP 6.) ez viszont kedvezhet, mivel már a tavaly bizonyította, hogy egykezes fonákja a salakon is állja a helyét. Olyan élvonalú játékosokat vert a 2019-s salakszezonban, mint Goffin, Zverev, és még Nadalt is legyőzte Madridban. A párizsi salakon a nyolcaddöntőben egy roppant izgalmas ötszettes meccs után, a 2015-s bajnok, Stanislas Wawrinka búcsúztatta. Az idei US Openen viszont azt is bizonyította, hogy mentális szempontból még van helye a fejlődésnek, mert Borna Coric ellen a markából csúszott ki egy ugyancsak ötjátszmás meccs. Esélyeit (34.00) illeték idén a bukmékerek. Alexander Zverev (ATP. 7.) keserű vereséget szenvedett a US Open döntőjében és kérdéses, hogy ezt mennyire volt képes kiheverni két hét alatt, de amennyiben sikerült, akkor veszélyes lehet Párizsban is (41.00). Az utóbbi két évben negyeddöntős volt Párizsban és képességeit nagyon komolyan kell venni a vörös borításon, mert bizonyította már őket a 2017-s római és 2018-s madridi Masters-tornák megnyerésével is, ahol Djokovicot illetve Thiemet verte a döntőkben. Azt viszont nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy a német egy felvezető salakos tornán sem vett részt.

Alexander Zverev (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)

A római Masters-tornán való remek meneteléséért külön meg kell említeni Diego Schwartzmant (ATP 13.) A Nadal elleni briliáns győzelme, reálisan nézve még nem repíti a legesélyesebbek közé, de nem mindennapi teljesítmény a salakkirályt legyőzni, majd rá egy napra három óránál többet küzdeni az elődöntőben és végül megszerezni a Djokovic-al való megmérkőzés lehetőségét a döntőben. Az argentin játékos legjobb eredménye a párizsi salakon a 2018-s negyeddöntője volt (34.00).

Hosszú meneteléseket várhatunk el Andrey Rublevtől (101.00) valamint Roberto Bautista Aguttól (151.00) is. A tengerentúlon jó formát mutató Daniil Medvedevnek is ez egy olyan alkalom lehet, amikor salakon is jól teljesíthet az említett, neki kedvezőbb játékkörülmények miatt (31.00). Abban nincs vita, hogy másnak ígérkezik az idei Roland Garros. Tekintsd át a női mezőny esélyeseiről szóló előzetest is.

A bukmékerek top 10 esélyese a tornagyőzelemre

  1. Rafael Nadal  2.00
  2. Dominic Thiem  3.50
  3. Novak Djokovic  3.75
  4. Daniil Medvedev  31.00
  5. Diego Schwartzman  34.00
  6. Stefanos Tsitsipas  34.00
  7. Alexander Zverev  41.00
  8. Stanislas Wawrinka  61.00
  9. Marin Cilic  101.00
  10. David Goffin  101.00

Fogadj a Roland Garrosra!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.09.23. (09:38).

Betfair üdvözlő bónusz

Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Rafael Nadal (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)



Hozzászólások 21

curpy82
curpy82
2020 szept 23. 10:59

Soha meg nem dönthető rekord lesz a 13-as győzelmi szám!

grof19
grof19
2020 szept 23. 12:32

Nagy esélye van Nadalnak a győzelemre.Lehetséges,hogy lesz egy kettő nehezebb mérkőzése de akkor is ő a favorit.

HT
HT
2020 szept 23. 13:16

Nem vitás, hogy a Nadal/Thiem/Djokovic hármas a legesélyesebb (és még közülük is kiemelkedik Nadal), de én Tsitsipast 34-szeres szorzóért nem fogom tudni kihagyni. Vele kapcsolatban mindig azt érzem, hogy bármikor képes bravúrokra, úgyhogy egy kisebb összeggel biztosan meg fogom őt tenni.

Powell
Powell
2020 szept 23. 16:49

Tsitsipas nagyon rossz formában van.A tavalyi Tsitsipasnak talán lenne esélye a végső győzelmre,de jelenleg esélytelen meglátásom szerint.

HT
HT
2020 szept 23. 18:51

Gondolom, pont ennek betudható ez a magas szorzó. Mármint a rossz formájának. De 300 Ft-ot meg fog érni nekem, hogy legyen kinek szurkolni. És még az is lehet, hogy ha bejut a legjobb 8-ba vagy esetleg a 4-be, ott már egy kis haszonnal ki tudom majd venni a pénzt.

Powell
Powell
2020 szept 23. 19:16

Az okos gondolat cash-otolni:)Kifejezetten kedvelem a görög srácot,csak idő kérdése mikor nyer GS-t

curpy82
curpy82
2020 szept 23. 20:50

300 forintos fogadásnál vajon mennyi lehet majd a cashout a 8 között? 1500 kb, inkább hagyd végig, hátha.

Latzka
Latzka
2020 szept 23. 22:08

Nadaltól még szettet is nehéz elvenni Párizsban; őt várom idén is végső győztesnek.

HT
HT
2020 szept 23. 23:54

curpy82, igen, ebben igazad van. Ráadásul azt is nehéz ilyenkor eldönteni, hogy mikor vegye ki az ember. Hiszen ha esetleg bejut a legjobb 8-ba (és a 10.000 helyett adnának pl. 2000-et), akkor újra előjön a nagy kérdés, hogy nem volna-e jobb még egy fordulót várni, hátha addigra 3000-3500 lesz a kivehető. És ez így menne egészen a végéig. Úgyhogy valóban az lesz a legjobb (és igazából annak van csak értelme), ha hagyom végigmenni a szelvényt. 300 Ft nem nagy összeg, de ha valami csoda folytán összejönne, akkor a 10.000-nek már tudnék örülni. Az egyetlen gondom a göröggel az, hogy bár egy meccsen bárkit meg tud verni, de mentálisan nem érzem még annyira erősnek, hogy egy tornát végig maximális koncentrációval tudjon teljesíteni. De mindegy, mert mint mondtam, 300 Ft (egy gombóc fagyi ára) nem a világ. Vagy ahogy a nagy öregek mondják: veszett már több is Mohácsnál...

grof19
grof19
2020 szept 24. 07:27

Mondjuk Diego Schwartzman győzelmére is (34) odds van és most láthattuk Rómában milyen jó formában van.

Powell
Powell
2020 szept 24. 11:23

@HT Szerintem mérlegeld majd ha bejut a 8-ba,hogy kivel játszik valalmint hosszú mérkőzése volt előzőleg illetve az ellenfele mennyire pihent,mert az nagyban befolyásolja majd a kimenetelt.Ha nagyon fáradt,mert 5 szettes meccse volt és most se könnyű ellenfél vár rá érdemes lehet cash-outolni.

Powell
Powell
2020 szept 24. 11:25

@grof19 Az argentín formáját nézve jóval több esélye van a végső győzelemre,de a sorsolás,a soron következő ellenfelek mind befolyásolhatják az ő esélyeit is.

SPF Ajánlatok
SPF Ajánlatok
2020 szept 25. 08:38

A sorshúzást követően, Thiem a versenytáblán Nadal felére került. Szerintetek, még mindig a spanyol legnagyobb esélyes (figyelembe véve az idei játékkörülményeket is)? A bukmékerek még bíznak benne, de Novak feljött második esélyesnek, Thiem most a harmadik.

Powell
Powell
2020 szept 25. 09:19

Valóban érdekes lesz,hogyha Nadal labdái nem pattannak olyan magasra mi lesz vele?Ilyen rövid idő alatt miképp tudják orvosolni a játékát?Thiem ágán van Ruud is.:)Őszintén szólva nem tennék a spanyol végső győzelmére.Pedig szeretem Nadalt,de nem Májusban játszanak egy szépen felépített salakszezon csúcspontján.

SPF Ajánlatok
SPF Ajánlatok
2020 szept 25. 20:40

Fontos újdonság az idéntől, hogy a torna sok év után lecserélte a gyorsabb Babolat márkájú labdákat a lassabb Wilson márkájú labdákra. Állítólag, Dominic Thiem azt nyilatkozta, hogy a régi labdák jobban megfeleltek úgy a saját, mint a Rafael Nadal játékstílusának is.

Latzka
Latzka
2020 szept 25. 21:37

Köszi az infót!

Powell
Powell
2020 szept 25. 23:18

Ez mondjuk tényleg sokat befolyásolhatja a játék képét.Így az esélyeket is főleg a végső győzelemre.

chabialonso
chabialonso
2020 szept 27. 17:17

US Opent kihagyta, hogy jól tette-e az már mellékes a történtek tudatában is. Most itt nem lesz meglepetés.

csabax
csabax
2020 szept 28. 16:15

Vajon az időjárás befolyásolja Nadal teljesítményét?

Latzka
Latzka
2020 szept 28. 16:34

@csabax egészen biztos vagyok benne, hogy igen. Ezek a körülmények nem kedveznek neki; meglátjuk, hogy mi lesz.

csabax
csabax
2020 szept 28. 16:41

@Latzka: Köszi. Szóval lehetnek itt meglepetések.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Betfair üdvözlő bónusz

  • Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair útmutató
betfair regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Roland Garros 2020

peshark hozzászólt
2020 okt 12. 11:11
Na most sikerült visszanéznem a meccset, hát erre nehezen vannak szavak... Akkora dominanciát, amit itt Rafa mutatott, hihetetlen teljesítmény volt. Sokan mondogatták, hogy zárt tető, az új labdák stb.. Teljesen mindegy, Rafa ellen nincs ellenszer salakon! ;)
Powell hozzászólt
2020 okt 11. 17:59
Ez nagyon sima Rafa siker lett :ok: Egyébként azt hittem,hogy mikor Djokovic visszajött a 3.szettben többet látunk tőle,de szerencsére nem így lett.Sok ki nem kényszerített hibát ütött a szerb a meccs egészét nézve.Egy kettő érhető,mert már nem tudott mit kitalálni.
gerry hozzászólt
2020 okt 11. 15:56
Djokonak szerencséje van, hogy be van húzva a tető, így legalább ha gamet nem is, de pontokat tud nyerni  ;D ;D ;D

Még több Tenisz