Nálunk élt és magyar mesterei is voltak a világbajnok kihívójának.

Évek óta bajnok és listavezető

Magnus Carlsen 18 évesen került be a FIDE tíz legjobb játékosa közé, ekkor a junior világranglistán is első volt, amit junior kora végéig tartani tudott. Közben egyre jobb eredményeket elérve, 2010-re odáig jutott, hogy mindkét korcsoport első helyén ő állt. Ezt követően igazi diadalmenet jött, hiszen 2011 óta megszakítás nélkül vezeti a FIDE ranglistáját. 2014. májusában elérte minden idők eddigi legmagasabb pontszámát, a rekord ezzel 2882 lett. A magas pontszámot azóta is tartja, többnyire 2840 körül van. Döntőbeli ellenfele Fabiano Caruana lesz, aki jelenleg 9. helyen áll a FIDE listáján, 2789 ponttal. Eddigi legmagasabb pontszámát 2014. októberben érte el (2844).

Carlsen pontjainak alakulása

Hagyták a sulit, inkább versenyre jártak

Carlsennél apja próbálkozott először a sakkal, de 5 évesen még unalmasnak találta a játékot, inkább síelni és focizni szeretett. Néhány évvel később viszont elkezdett érdeklődni a sakk iránt, azon egyszerű oknál fogva, hogy le akarta győzni az akkoriban versenyszerűen sakkozó nővérét. Apjától kapott egy könyvet, és onnatól kezdve elindult felfelé. 13 évesen lett nagymester, ekkor döntöttek úgy szülei, hogy kiveszik az iskolából és egy furgonnal versenyekre kezdtek el járni. Először norvég nagymesterek tanították, később aztán Garri Kaszparov lett az edzője, aminek hatásai a játékstílusán is meglátszanak. 2013 óta ő a FIDE világbajnoka, nem lesz egyszerű dolga tehát Fabiano Caruanának.

Magyarok edzették a világbajnokjelöltet

Fabiano Caruana első hivatalos versenyére Polgár Zsuzsa sakkiskolájában került sor, New Yorkban. Ekkor 5 éves volt, amit intenzív edzésekkel teli esztendők követtek. Többek között volt magyar edzője is, Benkő Pál személyében, illetve Magyarországon élt 2007 és 2010 között, akkori trénere, Csernyin Alexander miatt. 10 évesen győzött először nagymester ellen, négy évvel később pedig ő maga is nagymesterré vált. Eddigi legjobb időszaka 2014-ben volt, amikor Saint Louisban megnyerte a Sinquefield kupát, megelőzve a regnáló világbajnokot, Magnus Carlsent. Idén márciusban kiélezett küzdelemben nyert a sakkvilágbajnok-jelöltek tornáján, egy ponttal megelőzve az orosz Karjakint.

Fabiano Caruana. Fotó: Andreas Kontokanis/Wikipédia

Novemberben jön az összecsapás!

A 12 játszmásra tervezett világbajnoki finálét 2018 novemberében játsszák, és az Unibetnél fogadási kínálatot is találhatunk. Carlsen a favorit, nem csoda, hiszen évek óta világelső, többször vb-győztes. A norvég sikere 1.45-ös szorzóval fizet, míg az egykor Magyarországon élő olasz-amerikai kihívóra 2.65-ért lehet fogadni. A kínálat nem merül ki ennyiben, tippelhetünk arra is, hogy ki nyer elsőként játszmát, vagy hogy mennyi lesz a lejátszott mérkőzések száma.

Fogadási lehetőségek a sakk-vb döntőjére:

  • Magnus Carlsen lesz a világbajnok 1.45
  • 12 játszma után döntetlen 5.25
  • Fabiano Caruana nyer először játszmát 2.60
  • Játszmák száma 10.5 felett 1.32
  • Fabiano Caruana megnyeri a döntőt 2.65

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés