Fontos derbikre kerül sor a hétvégén az olasz bajnokságban, hiszen a top5-ből négyen is pályára lépnek, így átalakulhat az élmezőny rangsora. 

2022 okt 23. 18:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Roma - Napoli: 5,5 büntető lap alatt
Unibet
1.83
Tipp: Atalanta győzelem
Bet365
1.95

Bringa érdekesebb

Maurizio Sarri arról vélekedett október közepén, hogy a Paris - Roubaix kerékpárversenyt nézné egy BL-döntő helyett, mert szerinte az az igazi sport. Mondjuk az is igaz, ha így folytatja, valószínűleg csak nézni fogja a BL-döntőket, de ne szaladjunk ennyire előre. A Lazio ugyanis nem kezdte rosszul a szezont, ott vannak a közvetlen élmezőnyben, miközben a nemzetközi kupában is továbbjuthatnak. Az olasz szakember "kényelmes" szituációban, de nem dőlhet hátra, hiszen a neheze csak most következik. A vb-szünetig az Atalanta - Roma - Juventus hármas következik, míg az EL-ben dán és holland rivális (igaz, előbbitől 5-1-re kaptak ki idegenben). 

Sarri és a Lazio talán most először kerül döntéshelyzetbe az ősz folyamán, ugyanis azzal, hogy az osztrák riválist az EL-ben nem tudták legyőzni, furcsa helyzet állt elő: mind az öt csapatnak öt pontja van négy fordulót követően. Mintha minden kezdődnek elölről, bárki továbbjuthat - ahogyan a Lazio is -, így mindkét hátralévő meccs egy "minidöntő". Közben azonban rangadókat játszik a Lazio, az pedig már látszott az ősz folyamán, hogy mondjuk egy olasz rangadót és egy EL-meccset egymás után nem tud győzelemmel lehozni Sarri csapata. 

Sergej Milinkovic-Savic (Fotó: Raffaele Conti 88/Shutterstock.com)

Milinkovic-Savic és Immobile duójára épült a Lazio támadójátéka - ahogyan hosszú évek óta -, de pár nappal ezelőtt jött a hír, másfél hónapra kidőlt Immobile, míg Milinkovic-Savic esetében kisebb formahanyatlásról beszélhetünk. A Lazio így megtorpant az Udinese ellen, mire lesznek képesek Bergamóban? Az a Gasperini lenne az ellenfele, aki ellen edzőként a legtöbb mérkőzést játszotta - nagyobb része döntetlen lett -, jól ismerik egymást, Sarri pontosan tudja, mit kéne játszania az Atalanta ellen, de valószínűleg Immobile hiányában kompromisszumokra kényszerül. 

Az Atalantánál maximum Tolói sérülése jelenthet gondot a védelemben, de talán most ez megoldható, mivel a Lazi leggólerősebb játékosa hiányzik. Gasperini erőssége idén a védekezés, de hétvégén elő kell valamit venni a "régiből", hiszen a Lazio ellen gólokra lesz szükség. Lookman hihetetlen formában, nagyon jót tett neki, hogy Olaszországba igazolt, sebességét és technikai képzettségét tudja kamatoztatni, Gasperini pedig bízik a támadóban. Luis Muriel visszakerült a kezdőbe, gólpasszokkal és góllal hálálta meg, ha nem vesszük Tolói hiányát, akkor összességében minden rendben van a bergamóiakkal, nem kell a kettős terhelésre figyelni, csak a Serie A-ra koncentrálhatnak, ez kifizetődik. 

Spalletti és Mourinho

Egy portugál és egy olasz legenda vezeti a csapatokat, hiába az óriási rutin, mégis mindössze hat mérkőzést játszott egymás ellen Luciano Spalletti és José Mourinho. Abszolút fölénnyel rendelkezik a párharcban Mourinho, hiszen három győzelem mellé még három döntetlent sikerült összehozni, igaz épp legutóbbi három meccsük végződött ikszre. A bajnokságot jelenleg viszont a kiválóan rajtoló Napoli vezeti, BL-ben is szórják a gólokat, rekordokat döntenek meg, de ismerjük már Spalletti munkáját, neki kiemelkedő időszakai vannak, majd általában tavaszra teljesen elfogy a csapata. 

Mintha nem lenne képes megtalálni azt az optimum pontot, hogy milyen hatásfokkal játsszon az aktuális kerete, óriási a kilengés a teljesítmények között. Most van valószínűleg a csúcspont, meccsenként a három vagy négy gól az alap, amit lehoznak, brutális játék, vajon fel tud-e erre készülni Mourinho? Az a Mourinho, aki valószínűleg elengedte az Európa-ligát, azon sem lennénk meglepődve, ha következő héten Finnországban is kikapnának. A portugál szakembernek most az olasz bajnokság fontosabb, hiszen jó esély nyílik a BL-helyezésre. 

Paulo Dybala (Fotó: Ettore Griffoni/Shutterstock.com)

Azt pedig tudjuk, hogy Mourinho egóját simogatja a BL-főtábla, hogy ebből a Romából is képes ezt kipréselni. A gárda idén három bajnokit játszott, legyőzték az Intert, döntetlen a Juventus ellen és kikaptak az Atalantától. Ezzel szerintem kiegyezett volna szezon elején a portugál edző, főleg úgy, hogy két meccs idegenben volt. A Napolira a BL-ben már csak rutinmunka vár, szóval mindkét klub a hétvégi derbire koncentrál. Mourinho egy dolgot tehet: kontrákra játszik, másik lehetősége nincsen, hiszen hiába dominálta kettejük párharcát eddig, most olyan lendületben vannak a nápolyiak, hogy tényleg csak a "buszozással" fékezhető a keretük. 

A Napoli formája alapján azt gondolhatnánk, hogy a gólok esetében a határt magasra szabták az overnél, de nem vitték 3,5-re, hanem 2,5-nél tartották, duplázós szoróval csíphetjük el a 2,5 gólnál kevesebb opciót, amiben sajnos nagy érték nincsen. Abban viszont igen, hogy mennyi büntető lap várható. Egy rangadón nem éppen bölcs dolog a kevés lapra fogadni, de mi így teszünk, egyfelől azért, mert a Roma és a Napoli is kínosan kerüli a sárga és piros lapokat, mérkőzés játékvezetője az a Massimiliano Irrati lesz, aki idén vezetett már derbit, mindössze négy sárga lapot felmutatva, szóval, valószínűleg az indulatok kordában tartása miatt jelölték ki, nem azért, hogy egy-egy indokatlan sárga lapjával még további parazsat dobjon a meccsre.