Ez a küzdelem mostanra csak a szurkolók között lett ádáz, míg a játékosok között már nincs rangja a Ruhr-vidéki derbinek, köszönhetően a Schalke hanyatlásának? A Bundesliga két olyan szurkolótábora méri össze erejét a derbin, akik miatt lett ebből a párosításból igazi rangadó, de sajnos mostanra az egyik gárda nem tud felnőni a feladathoz, mi lesz így a Ruhr-vidéki rangadó sorsa?

Jó szomszédság a Ruhr-vidéken?

Két munkásosztálybeli szurkolótábor, akik a szén- és acéltermelés egyik központjából származnak, mindössze 25 km-re fekszik egymástól a két város. Alapvetően emiatt csak az a különbség a két tábor között, hogy melyik város csapatának szurkolnak (és melyik városból származnak), nincsen identitásbeli különbség a klubok között (nincsen olyasfajta ellentét, mint a Le Classique kapcsán: gazdagok és szegények). A II. világháborúig a Schalke uralta a két csapat párharcát, míg a BVB alig tudott meccset nyerni. A világháborút követő években a Bundesliga megalakulásáig a Dortmund dominált, az Oberliga találkozók nagyobb többségében ők nyerték. 

Kutyaharapás a derbin: Az 1969. szeptember 6-án megrendezett mérkőzésen 50 ezer szurkoló volt jelen az amúgy 42 ezer fő befogadására alkalmas dortmundi Rote Erde stadionban. Sokan jegy nélkül jutottak be, majd látták ahogy a Schalke frissen igazolt játékosa, Hans Pirkner megszerzi a vezetést. Ekkor elszabadult a pokol, a gelsenkircheni drukkerek örömükben a pályára szaladtak, mire a pálya szélén ténykedő rendőrök farkaskutyái elszabadultak, többen is megsérültek, köztük két Schalke játékost kutyák haraptak meg. 

Annak ellenére, hogy a két klub szurkolói finoman szólva sem szimpatizáltak egymással, ettől a vezetés között kölcsönös tisztelet alakult ki, így amikor a Borussia Dortmund a '70-es évek közepére nehéz anyagi helyzetbe került, akkor épp a Schalke segítette ki őket azzal, hogy a Westfalenstadion (most már Signal Iduna Park) avatóján nem kértek pénzt a fellépésért, minden bevételt megtarthatott a BVB. A következő másfél évtizedben hol a Dortmund, hol a Schalke esett ki az élvonalból, viszont mindig visszakerültek és lendületes mérkőzéseket játszottak egymással. 

Európa csúcsán

A következő ikonikus találkozóra 1991. augusztus 24-ig kellett várni, amikor a Schalke frissen feljutott az első osztályba. A Dortmund masszív középcsapat volt, sok esélyt nem adtak a gelsenkircheni klubnak, de ők egy ex-dortmundi révén már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést. A BVB azonban hamar egyenlített, de a második játékrészben a Schalke még négy gólt berámolt, 5-2-re nyertek. Később kiderült, hogy ez a vereség is közrejátszott abban, hogy a Dortmund rosszabb gólkülönbségének köszönhetően, elveszítette a bajnoki címet. 

Az 1997-es szezon volt a Ruhr-vidék sikereinek csúcspontja, hiszen a Schalke UEFA-kupát nyert az Inter ellen, míg a Dortmund Bajnokok Ligáját a Juventus ellenében. Erre mondta később Franz Beckenbauer, hogy "a német futball szíve a Ruhr-vidéken dobog". A labdarúgás ura ekkor ez a régió volt, parázs mérkőzéseket vívtak, volt olyan derbi, ahol a hosszabbításhoz közeledve 2-1-re vezetett hazai pályán a Dortmund, de ekkor egy tizenhatoson belüli kavarodás után a legendás kapus, Jens Lehmann fejelt gólt és egyenlített ezzel a Schalke (Lehmann később a Dortmund kapusa lett). 

A derbin elveszített bajnoki cím

A Schalke még sosem nyert Bundesligát, de a 2006/07-es szezonban közel álltak a végső győzelemhez. Nagy csata ment három klub között, fej-fej mellett haladt a Werder Bremen, a Stuttgart és a Schalke, két fordulóval a befejezés előtt a Schalke volt az első, mögötte egy ponttal lemaradva a Stuttgart, őket szintén egy ponttal követte a Werder Bremen.

A gelsenkircheni klub viszont Dortmundba látogatott ahhoz a BVB-hez, akik számára komolyabb célok nem maradtak a szezonban, ha csak az nem, hogy a Schalkét legyőzzék és így elbukja a bajnoki címet a rivális. A hazaiak végül 2-0-ra nyertek, ezzel a Schalke bajnoki álmai tovaszálltak, miután a Stuttgart nyerni tudott. A malőr éveken át táptalaja volt a két klub rivalizálásának, gúnyolódás tárgya lett a BVB-szurkolók részéről az elbukott bajnoki finálé. 

Nincsenek egy szinten

Az elmúlt évtizedben hiába volt rendkívül tehetséges utánpótlása a Schalkénak, rosszul gazdálkodtak a pénzükkel és a játékosaikkal, így fokozatosan leépült a klub. Amikor nem a kiesés ellen küzdenek a Bundesligában, akkor a második vonalban vannak, míg a Dortmund rendre a bajnoki címért harcol az első osztályban. Óriási a differencia a két rivális között, egymás elleni derbiken pedig nem ritka a kiütéses BVB-siker. 

A 2022/23-as szezon viszont egy esélyt jelenthet a Schalke számára, hogy valamit visszaadjon a Dortmundnak. A Borussia a bajnoki címért küzd a Bayern Münchennel, míg a Schalke a kiesés elől menekül. A Dortmund kiesett a BL-ből a Chelsea ellenében, épp a Ruhr-vidéki derbi előtt, nagy fricska lenne, ha a gelsenkircheni klub hazai pályán legalább egy döntetlent kicsikarna az ősi riválissal szemben. Pont az ilyen valószínűtlen esetekben szokott meglepetést okozni az esélytelenebb a Ruhr-rangadón (Schalke vagy döntetlen: 2.05). 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés