Joaquin Correa - Lazio 015 Joaquin Correa (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)

Serie A: A mumus

Foci tippek serie a lazio Napoli

Meddig lesz még a Napoli a Lazio mumusa hazai pályán? Eddig tartott a 8 éves időszak és visszatér a Lazio dominancia?

2020 jan 11. 18:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Lazio 1,5 gól felett
Unibet
1.73

Lazio - Napoli

A Lazio hazai pályán 8 éve nem tudott nyerni a Napoli ellen. Miközben a római klub szépen lassan fogyott el az évek alatt, Sarri regnálásával folyamatosan erősödött a nápolyi klub, azonban távozása után már Carlo Ancelotti sem tudott segíteni rajtuk, Gennaro Gattuso pedig egyenesen a mélybe taszítja a klubot. A Napoli taktikai szempontból egyértelműen szétesett, ennek ékes bizonyítéka volt az Inter elleni hazai 3-1-es vereség. 

Alapvető hibákat követett el Gattuso, amit a szervezett Inter megbüntetett. Feltolta nagyon a középpályáját a Napoli, védelem is feljebb lépett, ez által hatalmas területek keletkeztek mögöttük, amit az Inter kontrák révén könnyedén ki is használt. Ebből kapták az első gólt, amikor Lukaku gyakorlatilag begyalogolt a kapuig. Majd a második gól is hasonló események után következett, de simán rúghatott volna többet is az Inter, mert a Napoli védelme teljesen szétesett. 

Lorenzo Insigne (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)

A másik beszédes adat, ha megnézzük az xG-t: a Napolinak minimum 2 gólt kellett volna szerezni, de képtelenek voltak gólra váltani a rengeteg helyzetüket. Ha nem változtatnak ezen, akkor a Lazio is kegyetlenül megbünteti majd, mert Simone Inzaghi együttese egyre jobb formának örvend. Ciro Immobile szórja a gólokat idén, ráadásul a klub nem viccel, simán verte a Juventust az elmúlt hetekben két alkalommal is, nagyon sokat fejlődtek. 

Az elmúlt években tehát dominált a Napoli a Lazio otthonában, de a jelenben más lehet a helyzet. Gattuso együttese pocsék, az a kérdés csak, hogy meddig tűri ezt a vezetés? Érthetetlen volt a szerződtetése, egy újabb pofon valószínűleg már nem férne bele Aurelio De Laurentiis elnöknek sem. Vállalhatatlan a Napoli idén, pedig a keret erős, minőségi játékosokkal tele, de teljesen szétestek, látszik, semmi koncepció nincsen. A Lazio, ha kicsit is figyel, minimum 2 gólt berámolhat nekik, mert jól kontráznak. 

  • Lazio - Napoli tipp

    Lazio 1,5 gól felett
    Unibet
    1.73

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Joaquin Correa (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Serie A 2019/20

SPF Infó hozzászólt
2020 aug 4. 21:37
Paulo Dybala lett az olasz labdarúgóidény legjobb játékosa

Paulo Dybalát, a bajnok Juventus argentin támadójátékosát választották a legutóbbi olasz labdarúgóidény legjobbjának.

A legjobb csatár a gólkirály Ciro Immobile, a Lazio játékosa lett, aki remek teljesítményével - 36 találat - az európai Aranycipőt is kiérdemelte.
   
Az élvonal (Lega Serie A) honlapján Luigi De Siervo vezérigazgató kedden elmondta, a teljesítményértékelés a hivatalos statisztikák, vagyis objektív adatok alapján történt. A bajnoki mérkőzések mellett az Olasz Kupa és az olasz Szuperkupa találkozóin nyújtott teljesítményt is figyelembe vették.
   
Az idény legjobbjai Olaszországban:
   
kapus: Wojciech Szczesny (lengyel, Juventus)
védő: Stefan De Vrij (holland, Internazionale)
közétáppályás: Alejandro Gómez (argentin, Atalanta)
támadó: Ciro Immobile (olasz, Lazio)
a legjobb 23 év alatti: Dejan Kulusevski (svéd, Parma)
MVP: Paulo Dybala (argentin, Juventus)

forrás: MTI
csatarid hozzászólt
2020 aug 2. 21:17
Leccenek lecsó. Mondjuk amúgy se lett volna esélyük ha nyernek is, mert a Genoa meccs levan zsírozva. Mindkét gólnál nagyon ügyeltek a védők hogy ne legyenek a később gólt szerző támadó közelébe.
SPF Előzetes hozzászólt
2020 júl 30. 23:23
Unortodox tippel készülünk a hétvégi olasz rangadóra

Mi várható az Intertől a bergamói vendégjátéka alkalmából? Olvasd tovább

Még több Foci