Jó kezdés után elfogyni látszik Spalletti csapata. Az Inter volt, hogy vezette az olasz ligát, de az elmúlt hetek botladozásai miatt, komoly hátrányt szedett össze az éllovas duóval szemben. A Fiorentina ellen kellene javítani, de nem tűnik ez egyszerű feladatnak. A Roma pedig hazai pályán állna talpra, és gyűjtené be a három pontot a december végi rosszabb teljestményét feledtetve.

Fiorentina - Inter

Amennyire lehetett dicsérni a Spallettit a bajnokság elején, annyira szidhatják őt most az Inter-drukkerek. Ennek ellenére felesleges, mert a csapat erőn felül teljestett eddig, amiben nagyban közrejátszott az is, hogy még a többi riválisnak ott az európai kupaporond, addig az Inter koncentrálhatott a bajnokságra. Egy 12-13 fős rotációból dolgozhatott a mester, egy hete volt általában maximálisan felkészülni az ellenfelekből, ez pedig nagy előny egy olyan keretnél, ahol Icardi vagy éppen Perisic játszik. Azonban jött a krízis, ezt pedig egyelőre nem kezeli jól a csapat. Miranda sérüléssel bajlódik, így kénytelen megbontani a Skirinarral alkotott párosát középen Spalletti. Ranocchia ebben a szezonban még alig lépett pályára, így nem egy életbiztosítás őt kezdetni középen. Jobbhátvéd poszton Joao Cancelo kezdővé avanzsált az elmúlt hónapban, ami szintén kényszermegoldás. Brozovic visszakerülhet a kezdőbe, ő csereként amúgy is használhatatlan. A győzelem viszont elsősorban Icardin múlik. Az argentin támadó az utóbbi időszakban formán kívül volt, ezzel pedig erősen csökkent az Inter támadójátékának hatékonysága.

Inter Milano játékosok 005

Inter Milano játékosok (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

A Fiorentina egy nehéz időszakon van túl, sok fontos mérkőzést játszottak, azonban egyre inkább beérik Pioli munkája, olyan szempontból, hogy egy ponttal gazdagodnak általában egy rangadón is. Kezd összeállni a védekezés, már csak az offenzív játékot kell rendesen felépíteni. A Milan ellen is látszódott, hogy sokszor a jobb oldalra tevődött át a támadások súlypontja, ami az Interrel szemben hátrány lesz, mert Santon vagy Nagatomo azért nincsenek rossz formában. Sokkal inkább a balszélen kellene erőltetniük a játékot, akkor talán a győzelemre is lenne esély, így viszont érdemes egy x-ben gondolkodni (3.20), mivel az Inter továbbra is a minimalista játékra törekszik, nincsenek is jó formában, míg a Fior nem fog nekirontani az ellenfélnek. 

Roma - Atalanta

Végy egy csapatot középcsatár nélkül, rakj be irányító posztra két kreatív és gólerős játékost és kész is egy olasz középcsapat. Valami ilyesmi lehet a recept az Atalantánál, mivel Ilicic és Gomez húzza a klub szekerét, illetve Cristante. Andrea Petagnára elől csak passzok szempontjából számíthatnak. Fizikális játékos, de sok érzéke nincsen a gólszerzéshez. Ez a második hullámban való érkezés hatékony is sok csapattal szemben, amit az Atalanta középpályája bemutat, de nem az AS Roma ellen. Di Francesco összeszedte a védekezést, igaz még a nagyobb mérkőzéseken akadnak problémák, de összességében rendben van a gárda defenzív szekciója. A középpálya nagyon masszív, így nem lesz egyszerű dolga a vendégeknek. Támadásban ugyan akadnak problémák, főleg Dzeko formahanyatlása miatt, de Perottiban lehet bízni, illetve abban, hogy az Atalanta általában kap 1 gólt idegenben. A Roma viszont idén többször bizonyította, hogy képes hazai meccset bekapott gól nélkül lehozni. Az elmúlt hetek teljestménye ugyan nem római sikert vetít elő, de a csapatnak megvoltak a helyzetei, csak nem volt szerencséjük.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés