Serie A: Hétfő estig oda se!

Nagy Bence
2018 aug 19. 13:10
Szólj hozzá!

Foci serie a as roma Internazionale

Két vasárnapi mérkőzés mellett a hétfői Atalanta - Frosinone mérkőzéssel is foglalkozunk. A genovai szörnyű tragédia miatt két mérkőzés elmarad a hétvégi fordulóból. Választásunk a Roma és az Inter vendégjátékára esett. 

Torino - Roma

Nem a legélesebb kés a fiókban Eusebio Di Francesco, de olykor eléggé jó meglátásai vannak. A Bajnokok Ligájában tavaly szépen meneteltek, ahol sokszor a szervezett játék mentette meg őket a kieséstől. A tavalyi csapat eléggé karcsú volt, az idei nyáron viszont sikerült alaposan belehúzni, de ehhez szükség volt két vezéráldozatra. A szezon első fele fog rámutatni, hogy valójában mekkora veszteség Alisson és Nainggolan távozása. Mindketten fontos láncszemei voltak a csapatnak, de a mostani keret jóval mélyebb, mint a múlt évi. Olsen már a vb-n is bizonyította, hogy kapus, erről beszélt egy interjúban Di Francesco is: 

"Sok lehetőséget megvizsgáltunk, és azt kell mondjam, hogy sikerült minőséget igazolnunk, nem pedig csak mennyiséget. Robin Olsen már a világbajnokságon is megmutatta, hogy mit tud. Remélem, hogy holnaptól a bajnokságban is megmutatja, mert kezdeni fog" - nyilatkozta a tréner. 

Ő veheti át a brazil hálóőr helyét. A védelem egyértelműen erősebb lett, nagyobb a merítési lehetősége az olasz edzőnek, aki számára ez fontos, mert a stabil védekezésből indított gyors kontrákra helyezi a hangsúlyt. Ennek fényében igyekeztek a középpályára is embereket hozni. Komoly fogás N'Zonzi, aki ütős párost alkothat De Rossival (egyelőre a francia játéka kérdéses a hétvégi bajnokin). Mégsem ez a legfontosabb változás, hanem Javier Pastore érkezése, akivel lett egy irányítója a gárdának. Vele nő Di Francesco taktikai tárháza, míg előre hatalmas vétel Justin Kluivert (el sem merem képzelni, mire mentek volna Malcommal közösen). Az tehát látszik, hogy okosan építkezett a Roma a nyár folyamán. 

Eusebio Di Francesco (Fotó: bestino / Shutterstock.com)

Torinóban sem panaszkodhatnak, mert sikerült Belotti köré egy izgalmasnak ígérkező keretet összehozni. Walter Mazzari vezette csapat nagyon elkapta a tavalyi szezon végét (utolsó 10 bajnokit vizsgálva ötödikek voltak a ligában), ezt a 3-4-2-1-es rendszert fogja továbbra is preferálni a tréner. Egyedüli csatár lesz Belotti, akitől a gólokat várják (tavaly sérülések gyötörték a csapatkapitányt, szezon második felére lett teljesen egészséges, fel is javult a Torino). Érdemes megfigyelni, hogy elmúlt szezonban "csak" 10 gólt lőtt, de góljai 70%-ból pontokat szerzett a klub. Őt kell semlegesíteni a Romának, ha nyerni akarnak. 

Kezdésnek belehúzott tehát a Roma. A Torino új igazolásai (például Zaza és Niang) még több variációs lehetőséget biztosít Mazzari számára. Annak kapcsán is bizonytalanság van, hogy körülbelül mennyi gól várható, mivel a három torinói védő mögé könnyen bejátszhatja a labdát a vendég csapat, akik Kluivert érkezésével még jobban építhetnek a szélsőjátékra. Legjobb megoldás talán egy DNB Roma fogadás (1.52), de ebben sincsen akkora érték.

20.000 Forint Kockázatmentesen!


Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Sassuolo - Inter

Nem viccelt a nyár folyamán az Inter. Most jön a mérföldkő Luciano Spalletti életében. Eddig rendre a második éve volt az erősebb, emiatt is próbált a vezetőség alkalmazkodni a kialakult szituációhoz (Bajnokok Ligája + bajnokság + kupa) és okosan erősítették meg a keretet. Spalletti nyilatkozta is, hogy minden kérése teljesült, ez már egy olyan csapat, amivel minden fronton tisztesen helyt lehet állni. A legnagyobb húzás Stefan de Vrij ingyen igazolása volt, ő lehet a védelem oszlopa Skriniar mellett. Miranda és Ranocchia lehetnek a rutinos cserék, de Vrsjaljko kölcsönbe vétele is okos húzás volt. Középpályán Nainggolan érkezése meghozhatja a várva várt stabilitást, Brozoviccsal ütős párost alkothatnak.

Elől egyértelműen Lautaro Martinezre hívnánk fel a figyelmet, aki nagy fogás lehet. Ő már a jövőt képviseli, felkészülési meccseken is villant, megmutatta, hogy hatalmas potenciál van benne. A Sassuolo olasz szinten a legfiatalabb átlagéletkorú klubokhoz tartozik. Ezt megspékelték egy fiatal edzővel (De Zerbi 39 éves), érdekes lesz látni, hogy mire mennek majd a szezon során. Komoly ingadozások várhatóak tőlük, az Interre kezdésként pedig egy kötelező győzelem (1.62). Sajnos ilyen szorzón azért kerülendő a vendég siker, de a bátrabbak bízhatnak egy kapott gól nélküli vendég sikerben. 

Atalanta - Frosinone

Kicsit elfogult vagyok az Atalantával, mert szeretem az izgalmas játékrendszerre épülő csapatokat. Ezt képviseli Gian Piero Gasperini gárdája is, ahol az erőcsatárok mögött helyezkedő Papu Gómezre és Josip Ilicicre hárult a legfontosabb szerep az elmúlt szezon során. Sok minden nem változott azóta sem, talán Duván Zapata érkezése növelheti a taktikai repertoárt. Hétvégén a Frosinonét fogadják, a kérdés csak annyi, hogy érvényesítik-e a papírformát? 1.36-ot adnak rájuk, ami annyit ér, mint golyó ellen az integetés. Josip Ilicic antibiotikumos kezelés alatt áll, kérdéses a játéka, de a keret nagy része meccsben van, mert az Európa Ligában megvertek minden szembejövő ellenfelet. A 2,5 over már jobban fizet: 1.88. Lehet az Atalanta egymaga lehozza még így is. 

Fogadj kötésben 30%-s nyereménynövelővel

Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Inter kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
    2.40 Unibet



Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -17.10 %

november

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Fogadj kötésben 30%-s nyereménynövelővel

  • Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Serie A 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2018 nov 2. 17:49
Serie A: Gólvágók egymás ellen

Piatek most összemérheti tudását Icardival, mivel szombaton Inter - Genoa, amit a Fiorentina - Roma követ. Vasárnap a SPAL okoznak meglepetést a Lazio otthonában! Olvasd t
SPF Előzetes hozzászólt
2018 nov 2. 16:24
Serie A: Feszített tempóban a Milan

A Milan szinte pihenés nélkül játssza a mérkőzéseket, eddig felemás eredményekkel. Hétvégén Udinébe mennek, sikerül begyűjteniük a három pontot ezzel közelítve a dobogó felé?  [url=https://www.sportfogadas.org/elozetesek/serie-a-feszite
SPF Előzetes hozzászólt
2018 okt 21. 20:46
Serie A: Hangolódás a BL-re

Két jó formában lévő klub találkozik hétfő este az olasz bajnokságban, így jó mérkőzésre van kilátás a Luigi Ferraris stadionban! Olvasd tovább

Kapcsolódó cikkek