Piero Gasperini - Atalanta 001 Piero Gasperini (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)

Serie A: Megint gondban lehet Gasperini?

Foci tippek serie a Napoli Atalanta BC Carlo Ancelotti

Izgalmas taktikai csatát hozhat Ancelotti és Gasperini "ütközete". A két rutinos tréner hétfőn méri össze erejét, ahol a Napoli a favorit, de kérdéses lehet, hogy képesek-e érvényesíteni a papírformát. 

2018 dec 3. 20:30 Közvetítés: UnibetBet365

Atalanta -Napoli

Két hónapon át nem nyert tétmérkőzést az Atalanta, pedig sokan arra számítottak, hogy ilyen kerettel odacsaphatnak a nagyoknak, mivel az Európa Ligában sem kellett helytállniuk. Aztán október második felében megtört a jég, jött egy idegenbeli 5-1-es siker. Minek köszönhető ez? Gasperini maradt a posztján, taktikát sem változtatott, mindössze felépült két fontos játékosa: Gosens és Ilicic. Előbbi univerzális balhátvéd, képes bejátszani a baloldalt, míg utóbbi irányító szerepkörben volt az Atalantánál, de inkább amolyan második hullámban érkező középpályás. Kettejük játéka sokat dobott a gárda teljesítményén, bátrabban támadtak, volt elképzelés. 

Ilicic Josip (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

A nápolyi klub a Sarri-éra utáni nehézségeket leküzdötte (legalábbis úgy néz ki). Carlo Ancelotti kezd magára találni, már a második a Napoli, nem függ a sokpasszos játéktól, ahogyan a 4-3-3-as felállástól sem. A BL-ben egy 4-4-2-es hadrendet húzott meg Ancelotti, nagy presszinggel kezdte a találkozót a Napoli. Ami észrevehető volt, hogy már a szezon során nem először alkalmazta támadásban a 3-5-2-es formációt. Univerzális játékosokkal töltötte fel a kezdőt, akik több poszton is bevethetőek, így jól tud váltani védekezés és támadás közben Ancelotti. Erre szükség is lesz, mert Gasperini is nagy taktikus. 

Érdekes lesz látni, hogy mihez kezd egymással a két klub. Az Atalanta megint bajba kerülhet, mert Josip Ilicic eltiltott. Nélküle azért jóval gyengébb ez az Atalanta, már nem csak Papu Gómezen múlik a siker. A középpályán nem lesz meg az a kreativitás, ami taktikai változtatásokra késztetné Ancelottit. Egyedüli veszélyt az Atalanta ellenfél orientált letámadása okozhat, ez az Internek sem feküdt. A hazaiak ugyanis erőteljes presszing alatt tartják a labdafelhozatalnál az aktuális riválist, mindenkinek ki van osztva az embere, csak azt támadja. Mivel a Napoli csak három belső védővel dolgozik támadásépítésnél, Papu Gómezék egy intenzív letámadás segítségével meglepetést okozhatnak. 

Ilicic hiánya rányomhatja bélyegét a hazaiak játékára. Óvatosabb lesz az Atalanta, átvetheti a kezdeményezést a Napoli, viszont egy fegyelmezett hazai védekezéssel ez meddő fölénnyé válhat. Erre már volt példa idén kétszer is: Zvezda otthonában, mikor 64%-ban birtokolt a labdát és 20 kapura lövéssel próbálkoztak, illetve a Sampdoria ellenében, akkor egy 3-0-ás pofonba szaladtak bele, pedig 55%-ban volt náluk a labda és majd kétszer annyiszor lőttek kapura, mint a hazaiak. Kockázatos tipp lehet, de érdemes megkockáztatni egy másfél gól alatti Napoli tippet. 

  • Atalanta - Napoli tipp

    Napoli 1,5 gól alatt

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Piero Gasperini (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Serie A 2018/19

alexthebest hozzászólt
2019 jún 23. 10:05
Az biztos hogy Sarrival megvan az uj impulzus ami mar nagyon kellett. :) Egy oltozni nem tudo, talan Torinoba nem is illo vadparaszt, de az elkepzelesei tetszenek. Ha a presszinget at tudja ultetni ezekbe a jatekosokba es lathatunk nemi zebras tamadojatekot (jo ha 7 ilyen meccs volt az elmult ket evben), mar megerte. Allegri-fele pocsolesbol sztem mar mindenkinek elege lett. A napi 3-4-5 doboz cigire futja majd a fizetesbol, a kotyogos kavefozot meg allitolag tegnap rendeltek be innen a sarki filleresbol, egy szoke hosszu haju (talan Nedved) vitt el egy nagy dobozzal. Nagy gond nem lehet.

Pozzato hozzászólt
2019 jún 16. 18:42
https://www.juventus.com/en/news/news/2019/maurizio-sarri-is-the-new-juventus-coach.php

Végre! Kepa Arrizabalaga hivatalosan is Chelsea edzője lehet  ;D 8)
butyi hozzászólt
2019 máj 31. 10:16


https://www.inter.it/en/news/67905/antonio-conte-will-be-inter-s-new-coach

Még több Foci