Gyakorlatilag nem az a kérdés, hogy bajnok lesz-e a Juve idén, hanem az, hogy mikor! Közben a második helyért ádáz harc folyik, máskülönben két fontos kérdés van függőben. Ki indul majd az Európa Ligában? Vicces, mert úgy tűnik, senki sem akar! Az Atalanta helye biztosnak tűnik, de a hatodik hely is kvalifikál, mert a Lazio kirobbanthatatlan a negyedik pozícióból, és a Juve BL-indulása is megkérdőjelezhetetlen. Kettejük játsszák az olasz kupadöntőt, így a bajnoki hatodik is nemzetközi résztvevő lesz. A harmadik kieső személye még függőben van. A Genoa, Empoli, Crotone versenyfutása röhejesen büdös, de legalább számolhatunk győzelmeikkel.

Fiorentina – Lazio

Szóval, igazán fasza érzés lehet/lehetett ebben a szezonban Lazio szurkolónak lenni. Kupadöntőt játszanak a Sasok, és pont a Roma testén jutottak be a fináléba az égszínkékek. Két hete szintén az ősi riválist alázták 3:1-re. Gyakorlatilag két csapat van a ligában, akivel nem bír a Biancoceleste: a Juve és a Napoli. Mindezeken túl döbbenetes mennyiségben termelik Keitáék a gólokat. A Palermo elleni 6:2 alkalmával, azt gondoltam, hogy az idei csúcsot, és csak aztán jött a Samp: 7:3. Döbbenetes, a régi idők fociját idéző támadójáték, örömünnep minden Lazio meccs! Nagyon különös a Viola helyzete. Ők az egyik messziről bűzlő csapat. Legyőzik az Intert (5:4), kikapnak Palermóban, majd, úgy tűnik, hogy verik a Sassuolót, de mégsem. Kalinic büntetőt hibázott, de Chiesa megszerezte a vezetést. Rodriguez kiállítása miatt emberhátrányba került a Fio, negyed óra alatt „se” fordítottak Berardiék, és amikor mindenki elkönyvelte a zakót, egyenlített Bernardeschi. Lehetetlen eldönteni, hogy tényleg ennyire kiszámíthatatlanok Souza focistái, vagy dübörög a bundanagyüzem. Akar ez a csapat az Európa Ligában játszani, vagy mivel nyílt titok, hogy szétszéled a keret nyáron, tojnak az egészre? Úgy gondolom, hogy a jó formát mutató vendégeknek lesz keresnivalójuk az Artemio Franchi-ban.

Milan-Atalanta-002

Fotó: Paolo Bona/Shutterstock.com

Atalanta – Milan

Szombaton este, élvezetes jó meccs alakulhat ki Bergamóban. Gasperinié a liga meglepetéscsapata, könnyedén masírozott be az Európa Liga selejtezőjébe. Más kérdés, hogy valószínűleg a nagyobb klubok szétszedik majd az Atalantát, így nehéznek ígérkezik az ősz. Még azonban egyben vannak Kurticék, és főleg hazai pályán akarnak nagy skalpokat gyűjteni. Bosszantóan jól játszott a Bergamascha a Juventussal szemben, és két hete bravúros 2:2-re végzett, Európa egyik meghatározó csapata ellen. A Milan egy elég szép oktatást kapott. A Roma 4:1-re verte a Rossonerit Milánóban. Tetszett, hogy 0:2 után is ment előre Montella együttese, és gyakorlatilag már a szünetben lejött a 11 szöglet, amit a múlt héten ajánlottam. Szeretem, ha nem kell izgulni a tippekért. Visszatérve a szombathoz: az a csapat, amelyik kikap az Empolitól, lead egy pontot a Crotonénak, annak van keresnivalója az Atalanta ellen? Ki vállalja be, a hazait? (2.10)

Internazionale – Sassuolo

Sassuolo címer

Sassuolo. (Foto: Calcio Mercato)

Végül csak megtörtént az edzőcsere. Pioli jelezte, hogy nem megy az ügy, de azért még a Napoli és a Genoa ellen ő rakta össze az Intert. Mindkét meccsen 1:0-s vereséget szenvedett a milánói együttes így a bajnokság végéig ismét a másodedző veszi át a stafétabotot. Stefano Vecchi két meccsen már ült de Boer után a kispadon. A Crotone legyőzése kötelező volt (3:0), de Southamptonban vereséget szenvedett vele a gárda az Európa Liga-csoportkörében. Vasárnap délben roppant érdekes találkozó vár ránk. Vajon akarja-e a kisebbik nemzetközi kupát az Inter? Kiderül! A bajnokság legrosszabb csapata most a Nerazzurri, botrányos a hét forduló alatt szerzett két pontocska, aktuális ellenfele pedig nem kutya! Öt forduló óta őrzi veretlenségét a Sassuolo. Pontot rabolt az Atalantától, és a Napoli és a Fiorentina elleni 2:2 alkalmával is ők álltak közelebb a győzelemhez. A vendéggólban mindenképp hiszek, de megfontolandó az x2 is!

Bologna – Pescara

Gyakorta ismétlődő recept: ha véget ért számodra a bajnokság, legalább hazai pályán szolgáld ki a közönségedet. A pescaraiak már a Serie B-re készülnek, számukra púp már minden mérkőzés. Azt gondolom, hogy hazai pályán kötelező Destróék győzelme (1.50), főleg az Empoliban elszenvedett, már-már gyanús 3:1-es vereséget követően.

Cagliari – Empoli

A másik Rossoblue (a szardíniai), hasonló helyzetben van, mint a bolognai. Bennmaradását a hazai közönségének nagyrészt köszönheti a Cagliari, csúnya lenne leadni a pontokat, az Empolinak. Sose feledjük, hogy az olasz bajnokságban, semmi sem ciki, és bármilyen eredmény megmagyarázható. Főleg május közepén. Az Azzurri feltámadása párhuzamos a Crotone menetelésével, épp egymást üldözik. Így képesek voltak legyőzni a Milant ás a Fiorentinát is idegenben! A versenyfutás legnagyobb vesztese a Genoa lett, mert ő is közel került a veszélyes zónához. Természetesen gyorsan nyertek a Griffek is egy meccset, nehogy para legyen. Kabaré! Büdös? Nagyon! Akkor ez a meccs kettes? (2.30). Be fogtok szarni a bukik szerint, igen…

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Geoffrey Kondogbia. Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock.com