Serie A: Pénteki rangadó

Nagy Bence
2018 dec 5. 12:25
Szólj hozzá!

Foci serie a Internazionale Juventus FC

Péntek este Juventus - Inter, szokatlan időpont egy ilyen mérkőzésnek, de az olasz bajnokságban bármit el lehet képzelni. 

Juventus - Inter

A forduló leginkább várt mérkőzését már rögtön elsőként le is tudják. A Juventus idén hozza a kötelezőket és nem jelent nekik kihívást az olasz bajnokság. Azt azért tegyük hozzá, hogy még egyetlen olyan csapattal sem találkoztak, akik stabilan jó formát mutattak volna. A többségük már azelőtt hullámvölgybe került, mielőtt a torinóiakkal találkozott volna. Az Interrel is ez a helyzet, ugyanis a Spalletti által vezetett gárdának volt egy jobb periódusa, de most újból megtört a lendület. 

Luciano Spalletti (Fotó: cristiano barni / Shutterstock.com)

Folytassuk egy kis visszatekintéssel az elmúlt fordulóra, amikor mindkét csapat viszonylag sok gólt hozó mérkőzést játszott. A Juventus Firenzébe látogatott, ahol 3-0-ra nyert. Allegri egy 4-2-3-1-es felállást választott, Pjanic és Alex Sandro hiányoztak, baloldalra így Cancelo került, középpályán pedig Bentancur és Matuidi szűrt. A Fiorentina feltolt védekezés alkalmazott, ami csak kezdetben lepte meg a torinóiakat. 

Allegri is a presszinget választotta a Fiorentina támadásépítéseinél, mindezt emberfogással kombinálta, míg a középpályán a Matuidi - Bentancur - Cuadrado hármas közel helyezkedett egymáshoz, ezzel is nehezítve a labda felhozatalát. Ívelésekre és hosszú, bizonytalan passzokra kényszerítették a hazaiakat. Allegri jól látta meg, hogy a 4-2-3-1-es hadrenddel nem tudja feltörni a Fiorentina védelmét, ezért 3-5-2-re váltott. 

Massimiliano Allegri (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

Számítása bejött, létszámfölényes helyzeteket tudtak kialakítani, hála Cancelo és De Sciglio feltolt játékának. Az Inter ellenében is valami hasonlóra lehet számítani. Spallettinek alig egy hete maradt, hogy a római 2-2 után rendbe rakja a védekezést. Keveset volt a Románál a labda, mégis sok kapura lövéssel próbálkoztak. Átjáróház volt az Inter védelme. 

A helyezkedési hibákon javítaniuk kell, ugyanakkor támadásban nagy potenciál van bennük. Keita Baldé a legutóbbi két bajnokin tarthatatlan volt, vele meggyűlhet a baja Cancelónak (ha Alex Sandro nem tudja vállalni a játékot), de Icarditól is tarthat a Juventus. A csatárnak kevesebb, mint 30 labdaérintés kell egy gólhoz, kiválóan használja ki a helyzeteit (a Juve elleni bajnokikon nagyon megy neki, 10 meccsen 8 gól). 

A hazaiak szorzójában sok fantázia nincsen (1.55). Esetleg, ha eléri az 1.70-et, az már jó tartomány lehet. Allegri egyértelműen nagyobb taktikus Spallettinél, akinek valami váratlant kéne húznia, hogy meccsben tartsa a csapatát. A Juventus célja, hogy ne pörgős mérkőzés legyen, hanem szép lassú építkezés, mert futásban Keita Baldé és Perisic is gondot okozhatna nekik. Allegriék képesek rákényszeríteni az akaratukat a vendégekre, emiatt a 2,5 under még 1.91-ért is vállalható lehet (igaz 2.12-ről esett az odds).

Fogadj kötésben 30%-s nyereménynövelővel

Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 20.80 %

december

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Fogadj kötésben 30%-s nyereménynövelővel

  • Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org
 

Serie A 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2018 dec 7. 18:09
Serie A: Szenvednek Pioliék

Mikor nyer már a Fiorentina? Itt lenne az ideje, de a Sassuolo nem fogja könnyen adni a három pontot. Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2018 dec 5. 12:25
Serie A: Pénteki rangadó

Pénteken rangadót rendeznek az olasz bajnokság. A Juventus fogadja az Intert, izgalmas meccsre van kilátás! Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2018 dec 1. 21:12
Serie A: Megint gondban lehet Gasperini?

A Napoli lépéselőnybe került a Bajnokok Ligája csoportjában, de a bajnokságban is helyt kell állnia, hétfőn épp Bergamóban.  Olvasd tovább[/url

Kapcsolódó cikkek