A párharc első mérkőzése döntetlent hozott, de a Sevilla állt közelebb a sikerhez. A visszavágón a spanyoloknak sikerül érvényesíteni a papírformát? A Juventus számára ez a sorozat jelent idén mindent, amiért küzdenek, mondhatni sorsdöntő mérkőzés vár rájuk. 

2023 máj 18. 21:00

Hiába nyer a Juventus?

Januárban a pontlevonástól volt hangos Torinó, majd utána jöttek a folyamatos vizsgálatok, végül a Juventus visszakapta a pontjait, de nem lehet tudni, meddig. A háttérből ugyanis olyan információk szivárogtak ki, miszerint a klub ügyvédei vádalkura készülnek, Juventus büntetése mérséklődhet, ezzel megelőzve egy hosszas bírósági mizériát. Az is megeshet, hogy a Juventus a bajnokságban top4-ben végez, esetleg megnyeri az Európa-ligát, de mégsem indulhat a Bajnokok Ligájában a kizárás miatt. Ez tehát a lehetséges jövő, de foglalkozzunk a jelennel, ugyanis ott nemzetközi kupadöntőt játszhat a csapat! 

Sevilla Juventus
Samuel Iling-Junior (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock.com)

A mérkőzés első 20 percében a Juventus baloldala volt aktív, elsősorban Kostic révén, aki lövéssel és középre lőtt passzokkal is próbálkozott, de a gól elmaradt. Ellenben a másik oldalon a Sevilla egy kontrából szerzett vezetést, En Nesyri gurított a kapuba, aki a Manchester United ellen is fontos gólokat szerzett a visszavágón. Ezek után tovább folytatódtak a Sevilla percei, a marokkói támadó majdnem újabb gólt szerzett, majd Rakitic távoli lövését tolta kapu fölé Szczesny. 

A második félidőt cserékkel kezdte az olasz gárda, ez új lökést adott a csapatnak, Pogba például remekül szállt be a mérkőzésbe, végig küzdött a Juventus az egyenlítésért, ez pedig a hosszabbításban kifizetődött, ahol a 97. percben Gatti közvetlen közelről fejelt a kapuba. Szenvedős odavágó volt ez a torinóiak számára, nem játszottak szépen, akadtak helyzeteik, de a Sevilla veszélyesebb volt, mégsem dőlt még el a továbbjutás. 

Kockáztatni kell

A Sevilla az EL-ben hazai pályán 8-0-s gólkülönbséget ért el, mindezt a Manchester United - PSV - Fenerbahce trió ellen. Egyik gárda sem tudta őket megszorongatni, esélyük sem volt a győzelemre. Az andalúz gárda célja, hogy idegenben ne kapjanak ki, majd visszavágón többgólos győzelmet arassanak. Ezeket eddig maximálisan teljesítették, ahogyan Torinóban is hozták az ikszet. Innentől nekik csak a szokásos sok lövéssel tarkított támadójátékukat kell bemutatni, akkor nagy gondban nem lehetnek. 

Akinek mindenképp ki kell lépnie a komfortzónájából, az a Juventus, elsősorban pedig Allegri. Az odavágón eléggé gyáva megoldást választott, mintha arra vártak volna, hogy majd a Sevilla elfárad, esetleg hibázik, aztán ilyen biztonsági kezdővel is sikert érhetnek el. Ez nem valósult meg, szükség volt a cserékre, visszavágóra pedig fel kell forgatni a kezdőt. Ismerve azonban Allegri eddigi ténykedését, erre valószínűleg nem kerül sor, megint kivárásra játszik, ami a Sevilla győzelméhez vezethet, mi pedig DNB fogadási lehetőséget választva ezt nem hagyjuk ki. 

  • Sevilla - Juventus tipp

    Sevilla DNB-vel
    Unibet
    1.73

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: sbonsi/Shutterstock