Újabb hétközi fordulót rendeznek a Merkantil Bank Liga pontvadászatában. Az előttünk álló szerdai játéknapról a rakéta-üzemmódba kapcsoló Siófok mérkőzését helyezzük ezúttal középpontba, ugyanis a somogy megyei együttes az utóbbi időben több kiemelkedő eredménnyel is felhívta magára a figyelmet.

Dragan Vukmir igyekszik újjáépíteni megcsappant renoméját

Úgy tűnik, telitalálat volt a Siófok részéről év elején Dragan Vukmirt kinevezni a kispad élére. Bár a Balaton-partiak jól kezdték az idei szezont Domján Attila vezetésével, ám a téli leállás előtt zsinórban összeszedett négy vereség edzőváltásra sarkalta a klub vezetőségét. Ugyan a szerb szakemberrel a tavaszi szezon elején némiképp döcögött a szekér, mostanra az NB2 egyik legjobb formában lévő együttesévé avanzsálódott a gárda.

Farkas Balázsék legutóbbi négy bajnokijukat egyaránt behúzták. Menetelésük során pedig nem pusztán olyan riválisokat fektettek két vállra, mint például a tabella alsó felében tanyázó Kazincbarcikát (1:0), vagy legutóbb a Szentlőrincet (1:3), hanem saját otthonában elvérzett ellenük a dobogóért hajtó Gyirmót (1:2), illetve bombameglepetésre az MTK csapata is (2:1).

Úgy tűnik tehát, hogy Dragan Vukmir a diósgyőri vakvágányt követően ismét olyan alakulatot irányíthat, akikkel képes pozitív értelemben figyelemre méltót alkotni. Legutóbb még két éve a Szegeddel láthattuk őt ilyen sikerszériában. Amennyiben ez a tencendia folytatódik a jövő szezonban, úgy akár a feljutásra is eséllyel pályázhat majd az élvonalban korábban több ízben is szereplő gárda.

Fél lábbal a harmadosztályban a sereghajtó Dorog

Az év elején talán kevesen gondolták volna, hogy ebben a mezőnyben a patinás múlttal rendelkező Dorog jut majd az ebek harmincadjára. Bár még matematikailag van esélye az egykori bányász-klubnak a bennmaradásra, elnézve eddigi eredményeiket, illetve közelmúltbeli formájukat, kisebb csoda kellene már ahhoz is, hogy az osztályozó helyek egyikét elcsípjék.

Helyzetükön még az októberben történt edzőváltás sem segített. A gyenge őszi rajtot követően a vezetőség megköszönte Fenyvesi Csaba munkáját, s helyére azt a Marián Slukát nevezték ki, aki játékoskarrierje során több NB1-es klubban is megfordult még a 2000-es évek elején.

Az áttörés viszont vele sem jött össze, s most mikor meccsről meccsre az életbenmaradásért kellene küzdeniük Preklet Csabáéknak, kulcsfontosságú mérkőzéseken kapnak ki elég könnyedén. Az elmúlt két fordulóban a Győr mattolta őket idegenben (2:0), majd a hétvégén a Haladás gázolt át rajtuk a dorogi Buzánszky Jenő stadionban (1:4). Különösen ez utóbbi hazai vereség üthette ki a keretet mentálisan. Mindazonáltal a klub honlapja is sokatmondó. A kommunikációért felelős szerkesztők korábban rendszeresen látták el tartalmakkal a szurkolókat, ám a Nyíregyháza elleni két héttel ezelőtti 1:1-es döntetlent követően máig nincs tudósítás az együttesről.

A bukik egyelőre nem jöttek ki a szorzókkal

Bár a cikk hétfő kora esti megírásának pillanatában még nem állnak rendelkezésre oddsok a hétközi NB2-es mérkőzésekkel kapcsolatosan, mégis igyekszünk látatlanban értékes fogadási ötletekkel szolgálni számotokra. 

Az előre leszögezhető, hogy nagy meglepetés lenne, amennyiben a bukik nem a Siófokot favorizálnák agyon a mérkőzés előtt. Mind az aktuális forma, mind pedig a hazai pálya előnye egyaránt a sárga-kékek javára billenti a mérleg nyelvét. A nagy kérdés csupán abban rejlik, vajon lesz-e érték a Balaton-partiak szorzójában? Megérzésünk szerint nagyjából 1.57-es értéken fogják kínálni nekünk a hazai győzelmet. Százalékos arányban kifejezve 63% esélyt látunk arra, hogy Somogy megyében marad mindhárom pont. Amennyiben a bukik az általunk becsült első értéknél (1.57) nagyobb számokkal rukkolnak elő, úgy véleményünk szerint value-bet fogadással lehet dolgunk.

Viszont, ha az imént leírt értéknél nyomottabb szorzót hoznak ki nekünk az irodák, abban az esetben lehetséges, hogy kövérebb oddsért cserébe a Siófok oldalán rárepülünk a mínuszos ázsiai hendikepek piacán kínált -1.0-lás határra. Véleményünk szerint óriási meglepetés lenne, ha a szétesőfélben lévő sereghajtó, hazai pályán viccelné meg azt a Siófokot, mely nem egészen két hete az MTK is legyűrte a Révész Géza utcai stadionban.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés