A második selejtező kör nem csak a magyar csapatokat, de a skandinávokat is megtépázta, mivel egyedül a Malmö van versenyben a Bajnokok Ligájában. Az Európa Ligában a norvégok közül csak a Lillestrøm esett ki, a dánoknál pedig elég sűrű lesz a csütörtök, mivel mind a négy csapatuk pályára lép. Csemegézzünk az utóbbi meccsekből!

A horvát tengerpartról az Oslofjordba

Nem ígérkezik könnyűnek a horvát listavezető harmadik körös meccsének odavágója, mivel egy igazi katlanba érkeznek. A Sarpsborg 08 (3.00) igencsak zord vendéglátó tud lenni, miután az Európa Ligában mindkét hazai összecsapását behúzta, míg a bajnokságban 5-2-2 a mérlegük és az ötödik helyen állnak Geir Bakke fiai. Örök dilemma, hogy a nemzetközi kupában kik vannak előnyben: a tavaszi-őszi rendszerű bajnokságok résztvevői (Sarpsborg) vagy az őszi-tavasziak (Rijeka, magyar csapatok)? Abban biztos vagyok, hogy a norvégok örülnek, hogy idény közben vannak, mivel télen a teljes keret kicserélődött és bizony idő kellett, míg összeállt a csapat. A stabilitást a vezetőedző, Geir Bakke szimbolizálja, aki három és fél éve irányítja a kék-fehéreket. Az első körben az izlandi ÍBV-t 6-0-val, majd a második fordulóban a St. Gallent idegenbeli góllal (2-2) ütötték ki eddig. Utóbbi meccs története az izgalmasabb és mérvadóbb a horvát csapat elleni küzdelem előtt. Tudniillik, a párharc Svájcban kezdődött, ahol a hazaiak 5 perc után gól- és emberhátrányba is kerültek. A dupla előnyt azonban nem tudta megoldani az S08 és végül - a körülményeket ismerve - meglepetésre kikaptak. Jöhetett a visszavágó, ahol a svájciaknak nem adtak sok lehetőséget, míg a centerük (Mortensen) egyszer betalált. Amit ezzel be akartam mutatni, az a csapat kétarcúsága. Otthon, saját közönség előtt, a kis sarpsborgi katlanukban kiválóan tudnak játszani, viszont Rijekában, a Balkánon ki fognak esni a vikingek.

Sarpsborg 08 FF. Fotó: Kevin Jung Thorp/Flickr

A Rijeka (2.30) kiválóan kezdte el a szezont pár hete, miután a Goricát és az Inter Zapresicet is megverték, hat gólt lőve és egyet sem kapva. Azonban még nagyon a szezon elején vannak és ilyenkor nem tűnik ideálisnak ez a kirándulás. A horvátok szerintem az első meccsen megszenvednek, majd Horvátországban eldöntik a találkozót. Tavaly a csoportkörbe jutottak, ahol az AEK és a Milan után a harmadik helyen végeztek hét ponttal. A nyáron azonban meggyengültek miután elhagyta őket - a Honvédból is ismert - Josip Elez, Filip Bradaric és Stefan Ristovski is. Nagy átalakulások voltak a csapatnál és azért ez az eredményességre rányomhatja a bélyegét. Összességében egy nagyon harcos hazai csapatra számítok, akik otthon nehézzé teszik a horvátok dolgát és legalább egy döntetlent kiharcolnak (1.57).

20.000 Forint Kockázatmentesen!


Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Meg sem kottyan?

A riválisok szempontjából mind a København, mind a Midtjylland csapata favoritnak tekinthető a saját párharcában. Ugyanakkor azt is érdemes hozzátenni, hogy utóbbi gárdánál komoly változások voltak (erről bővebben a lenti videóban hallhattok) és okkal kerültek a BL-selejtezőkből az Európa Liga küzdelmeibe. Az Astana ejtette ki őket, akikkel szemben csak szenvedtek. Védelmük sok esetben nem állt a helyzet magaslatán, elől a csatárok pedig gólhelyzetben impotensek voltak. A bajnokságban szépen kozmetikázták az eredményeket és ebből meríthetnek erőt a walesi TNS elleni párharcra. A dánokhoz képest egy lelkes amatőr csapat képét keltik, akik próbálnak majd a ritkán kialakított helyzeteikkel élni, de ezt a mérkőzést rutinból kell hoznia a Midtjyllandnak. Cserék közül ugyan vannak hiányzói a dánoknak, de a fontos kezdők mind játékra alkalmasak. A realitás a 2-3 gólos vendég siker (-1,5 AH: 2.14), de könnyen megeshet egy kiütés is, még akkor is, ha a TNS zökkenőmentesen vette az eddigi akadályokat.

Nem veheti félvállról a párharcot a København, mivel a CSZKA Szófia nem egy izlandi szint, itt bizony sok brazil és portugál rúgja a labdát és az osztrák Admira kiütése is arra utal, hogy komolyan gondolják az idei EL-t. Négy éve nem jártak már az európai kupaporondon a bolgárok, ehhez mérten megerősítették a keretet új igazolásokkal, de ami ennél is fontosabb, hogy El Maestro ül a kispadon. Nem viccelünk, így hívják a szerb trénert, aki Nestor Jevtic néven látta meg a napvilágot, de 18 éve változtatta meg nevét, mert valami menőbbet szeretet volna. A 35 éves mester nem viccelt, ugyanis első profi évében bajnoki címig vezette a Spartak Trnavát a szlovák első osztályban. A munkamániás edzővel számtalan interjú jelent meg, ugyanis nem túl gyakori, hogy valaki ilyen fiatalon és ráadásul első évében nemzeti bajnok legyen (az sem túl gyakori, hogy valaki 23 évesen a Schalke segédedzője legyen). Legfőbb ismertető jegye a taktikájának, hogy tökéletesen kontrollálják a mérkőzést labda nélkül is a csapatai. Lezárják a területeket és elhozza a klubjaihoz a győztes mentalitást. Kiváló motivátor hírében áll, ez már a CSZKA mérkőzésein is megmutatkozott. Hatalmas taktikai repertoárral rendelkezik, elemzi az ellenfeleket és maximálisan felkészül belőlük. Ezek fényében nem tűnik annyira szépnek az a vendég szorzó (2.45). 

5.000 Forint Ingyen Fogadás

Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org