Csütörtökön megkezdődnek a nyolcaddöntős küzdelmek Sheffieldben, a 2017-es Snooker-világbajnokságon. A torna legnagyobb favoritjának tartott Judd Trump nem élte túl az első kört, rajta kívül viszont minden nagy név, aki számít bejutott a legjobb 16 közé - vagy jó úton halad afelé -, így pikáns párosítások jöttek össze már a második kanyarban. 

Világbajnokok egymás ellen

A nyolcaddöntős küzdelmek csütörtöktől hétfőig tartanak, négy meccs 20-án és 21-én kezdődik, míg a maradék négy 22-én és 23-án. Én is két cikkben foglalkozok majd a legjobb 16 mérkőzéseivel, először természetesen a korábban rajtoló derbik kerülnek terítékre.

Ronnie O'Sullivan 002

Ronnie O'Sullivan (Fotó: Wikipédia)

Minden snookerrajongó már alig várja, hogy 20 órát üssön az óra, ekkor ugyanis Rob Walker ceremóniamester az ötszörös világbajnok Ronnie O'Sullivant és 2005 győztesét, Shaun Murphyt szólítja majd az asztalhoz. Igazi csemege ez a sportág szerelmeseinek, hiszen két villámgyors, látványos snookert játszó klasszis feszül egymásnak. Két világbajnokságon is egymásba botlottak már, mindkétszer Ronnie diadalmaskodott. A 2011-es meccsük 13-10-re végződött, a három évvel ezelőttire viszont nem szívesen emlékszik vissza a Mágus, ugyanis elég kínos, 3-13-as verésbe nézett bele a közönségkedvenc honfitársa ellen. A múlt O'Sullivan mellett szól, de vajon, mit tartogat a közeli jövő? Egyikük sem jutott könnyedén a 16 közé, Murphy a kínai Yan Bingtaóval vívott egy kiélezett meccset, míg Ronnie az angol Gary Wilsonnal. Ami a Mágusnál megfigyelhető volt, hogy elég hullámzóan játszott, ami a Rakéta ellen nem biztos, hogy belefér majd. Ronnie-ék egy borzasztó jó meccset játszottak, röpködtek a magas breakek és időnként a biztonsági játékuk is csillogott. A skót legenda, Stephen Hendry szerint ilyen jól az angol klasszis az idei szezonban még nem játszott. O'Sullivan az elnökséggel való vitája miatt spannolja is magát, most még inkább akarja azt a hatodik vb-címet. Úgy gondolom Murphy egy szoros meccsre jó lesz, de a győzelemre nem. 

Kínai házirangadó

Ding Junhui

Ding Junhui (Fotó: Wikipédia)

Az ázsiai szupersztárra, a tavalyi döntős Ding Junhuira ismét kínai ellenfél vár, méghozzá az a Liang Wenbo, aki 2008 után nyert meccset a Crucible-ben. Ezért mondjuk alaposan megszenvedett, igaz, a vége nem lett szoros, de 14 frémet követően még 7-7 állt az eredményjelzőn. Szenvedett, nem játszott jól és, ha nem javul fel, akkor semmi esélye nem lesz Ding ellen. Aki viszont favorithoz méltóan teljesített, nagy breakeket lökve, könnyedén intézte el Zhou Yuelongot. Két dolog miatt nem nevezhető azonban toronymagas esélyesnek a sikeresebb kínai: először is Liang többször legyőzte már, és a 2009-es egyetlen vb-meccsük is elég szoros csatát hozott. Másodszor pedig Liangnak ez egy sokkal kedvezőbb szituáció, ahogyan a nagy többség, úgy ő is underdogként tud igazán jól játszani. Szóval nem biztos, hogy annyira tükörsima meccs lesz ez Dingnek, mint aminek elsőre kinéz. 

Bárki odaérhet

Trump kiesésével rettentő nyitott lett az alsó ág, gyakorlatilag Rory McLeodot leszámítva bárki eljuthat a döntőig. Több világbajnok is van ezen az ágon, például a két évvel ezelőtti győztes Stuart Bingham, aki jó rajtot vett Peter Ebdon ellen, viszont Kyren Wilson már jóval rágósabb falatnak ígérkezik. Wilsonról hasonló mondható el, mint Liangról, esélyesként nehezen hozta a kötelező feladatot, underdogként ugyanakkor feljavulhat. Benne még nagyobb potenciál van, mint a kínaiban, elég nagy harcos, ilyen tekintetben általában a világelső Mark Selbyhez szokták hasonlítani. Lehet ez egy nagyon gyötrelmes meccs Binghamnek és én egyáltalán nem zárnám ki a "meglepetést" sem. 

Nagyon komoly derbinek ígérkezik Mark Allen és John Higgins meccse is. Az észak-ír Pisztoly évek óta úgy vág neki a világbajnokságnak, hogy "na majd most megmutatom", de rendre csalódást okoz. Most sem vett valami erős rajtot, de láthattuk már ennél rosszabbul is játszani a Crucible-ben. Ez a teljesítmény viszont nem lesz elég a háromszoros világbajnok skót ellen. Higgins keze nagyon sült Martin Gould ellen, mind a 10 megnyert frémjében lökött 50 feletti breaket.  Ilyen játékkal Allent is eltakarítja az útból, ha az észak-ír nem veszi elő a legjobbját. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ronnie O'Sullivan (Fotó: Wikipédia)